12.rész Újabb búcsúzkodás?

"A szeretlek szó, már csak az emlékeinkben él"

A lámpa fénye lassan pislákolt, a Tokiói kórházban. So Ra el sem engedte szerelme kezét és lélegzet visszafojtva várta, hogy a fiú végre magához térjen. Nagy volt a bűntudata, hiszen mégis csak az ő hibája volt, hogy engedett Park Kwan Jun csábításának. Ráadásul, amit tegnap megtudott róla, az szíven ütötte. Nem is tudta felfogni, hogy ez a bizonyos fiú, döntő szerepet játszott, életének abban a szakaszában, amire ő sehogy sem emlékszik. Azt meg végképp nem tudta elhinni, hogy akkor őt szerette és készült hozzá menni. Vajon mi oka volt ezt eltitkolni előle? Talán nem volt joga tudni erről az egészről? Végtére is ez már teljesen lényegtelen dolog. So Ra ugyanis nem emlékszik, hogy mennyire szerette és jobb ha ez így is marad. Yano végre elkezdte kinyitni a szemét, ezért minden gondolkodását a fiúnak szentelte.

- Na végre, csak hogy felébredtél! Nagyon aggódtam már miattad! - So Ra szeméből, egy könnycsepp gördült végig az arcán, amit Yano egy könnyed mozdulattal, le is törölt.

- Hagyd abba a sírást! Hányszor mondtam már neked, hogy nem áll jól a sírás?

- Most ne akarj viccelődni velem! Nagyon aggódtam miattad!

- Egyébként végül is mi lett az elnök fiával? Lefeküdtél vele? Láttam, hogy egész végig rád meresztette a szemeit.

- Nem feküdtem le vele. Tudod, régen ő volt a szerelmem, de én erre nem emlékszek és nem is szeretnék. Én már újra tudtam kezdeni veled, remélem ő is képes lesz rá.

- Tehát, akkor nem tervezed azt, hogy vele maradsz?

- Már, hogy maradnék vele? Hiszen össze sem jöttünk. Különben is túl fontos vagy nekem ahhoz, hogy elveszítselek - So Ra rá mosolygott a fiúra, majd gyengéden megcsókolta. Jól tudta, hogy ezt ,ár nem fogja megbánni. Ő már tovább tudott lépni és csak remélni tudta, hogy Kwan Jun is képes lesz erre. 

Másnap So Ra, miután megbizonyosodott arról, hogy barátja fel fog épülni, úgy döntött hazamegy pihenni. Tegnap este egy szemhunyásnyit sem aludt. Yano hiába ismételgette a lánynak, hogy semmi baja sincs és nyugodtan hazamehet, So Ra egy tapodtat se mozdult mellőle. Otthon So Ra igyekezett a pihenésre koncentrálni, de alig aludt egy órát, máris kopogtattak. So Ra megdörzsölte a szemét, majd kinyitotta az ajtót. Meglepetésére az ajtó előtt Park Kwan Junt találta, a kezében egy csokor rózsával.
- Te meg mit keresel itt? - kérdezte, miközben tekintetét le sem vette, a fiú kezében lévő virágokról.
- Azt mondtad, hogy ha lenyugodtam beszélhetünk ezért vagyok most itt. Hallottam mi történt a barátoddal, remélem nem esett semmi komoly baja.
- Yano már jobban van tényleg! Gyere be ne ácsorogj már ott! - Kwan Jun belépett a házba, So Ra pedig becsukta a fiú után az ajtót.
- Figyelj a tegnapiról csak annyit..
- Nem akarok a tegnapról beszélni! - vágott közbe So Ra, majd vízbe tette a rózsákat.
- Tudom, hogy nem, de muszáj lesz. Sora nem tudlak csak úgy kiverni a fejemből.
- Megint hazudsz igaz? Ahogyan azt is eltitkoltad előlem, hogy te meg én jegyesek voltunk! Nem gondolod, hogy jogom lett volna tudni róla? - Kwan Jun, csak nagy szemeivel pislogott a lányra. nem értette, hogy a lány mikor tudta meg az igazat.
- Ezt meg honnan tudod? Talán visszajöttek az emlékeid?
- Nem. A bátyám mesélt el mindent. De nem szeretném ha visszajönnének az emlékeim.
- Mégis miért nem?
- Mert én már valaki máshoz tartozok és nem szeretném felborítani az életemet valamiért, ami a múltban volt és ott is maradt. Kérlek csak lépj már túl végre! - Sora szemeiben gyülekeztek a könnyek. Nem akarta, hogy Kwan Jun még egyszer előhozza ezt az emlékezős dolgot.
- Sora kérlek kérj bármit, de ezt ne! Nem tudok csak úgy tovább lépni. Öt nyamvadt évet kellett arra várjak, hogy újra átöleljelek téged. A fenébe is azt hittem, hogy egyszerűen már nem kellettem neked!
- Ha visszajönnének az emlékeim elveszíteném Yano szerelmét és nem akarom érted? Ő nagyon fontos nekem, legalább annyira mint te. De értsd meg, hogy én mellette boldog vagyok és nem kell folyton a múlton rágódjak. Kwan Jun én szeretlek téged, de el kell fogadnod a döntésemet!
- Rendben, ha valóban ezt akarod, akkor nem zavarlak többé! - Kwan Jun felállt, majd elindult az ajtó felé. Miután kilépett az ajtón Sora az ablakhoz futott, hogy még egy utolsó pillantást vessen a távozó szerelmére. A szíve a torkában dobogott és végül döntött. Mivel látta, hogy eleredt az eső, magára kapta a kabátját és kirohant az esőbe.
- Kwan Jun! - kiáltott a fiú után teli torokból. Kwan Jun visszatekintett és látta Sora könnyáztatta arcát. Visszarohant, majd a karjaiba zárta a lányt.
- Nem tudlak elengedni Sora! Túlságosan szeretlek téged.
- Én is nagyon szeretlek, de nem hagyhatom Yanot ilyen állapotban egyedül, ő túlságosan is fontos nekem ahhoz.
- Tudom és megértelek. De ha csak titokban is, de had szeresselek úgy ahogyan öt évvel ezelőtt tettem.
- Én nem tudom, hogy mit csináljak. Annyira össze vagyok zavarodva. Idő kell míg eldöntöm, hogy mi az ami igazán boldoggá tesz. Addig kérlek ne gyere a közelembe, mert csak még jobban összezavarsz.
- Rendben van, de kérnék tőled egy utolsó csókot, hogy emlékezzek arra mennyire szerettük egymást! - Sora behunyta a szemét, Kwan Jun pedig gyengéden a lány ajkaira tapasztotta a sajátját. Csak ők voltak ketten, még a rájuk zúduló esőre sem figyeltek. Csak kiélvezték a csókot, az utolsó csókjukat.