5.rész A hiányzó érzelem

"Mond el hercegnő, mikor hagytad utoljára, hogy a szíved döntsön?"

So Jimin, vagyis Park Kwan Jun életében a hétvégék mindig is nagy szerepet játszottak. Ekkor ugyanis levehette a magára aggatott álarcát egy kis időre és újra Korea elnökének engedelmes fia lehetett aki mindig is volt. Ezen a napon azonban úgy döntött, hogy megmarad annak aki az elmúlt néhány hónapban is volt. Miután felébredt, elhatározta, hogy elmegyek egyet sétálni a közeli parkba, előtte azonban mindenképp beszélni akart az édesapjával. Szerencsére az elnök még nem ment el dolgozni, az ebédlőben meg is találta a férfit. Park Min Jae fiánál valamivel alacsonyabb, őszes hajú férfi, aki nagyon határozott véleménnyel van ez életet illetően. Az emberek tisztelik őt, noha félnek is tőle, hiszen korábban sötét ügyletei is voltak. Az elnöknek van egy kedvesebb és szerethetőbb oldala is, amit leginkább fiatalabb gyermeke Ha Eun felé mutat ki. A férfi rajong a mindössze hétéves kislányért. Idősebbik gyermekét Kwan Junt, azonban mindig rövid pórázon fogta, hiszen egy nap, majd minden vagyonát ő örökli meg és nem akarta, hogy fia elkanászodjon. Sokat jelentett neki a munkája, ezért igen elhanyagolta a családját, ami leginkább feleségét Chae Won - t viselte meg. A nő idegei nem bírták a rá nehezedő terhet, ezért már közel két éve él egy zárt intézet falai között és egyedül fia az, akit képes elviselni maga mellett. Kwan Jun azóta egyedül gondoskodik hétéves húgáról, aki nagy fejfájást okoz neki. Mikor megérkezett az ebédlőbe, fejet hajtott apja előtt, majd belekezdett a mondandójába.

- Apám, most elmegyek sétálni egyet, remélem nem bánod.

- Fiam szeretném ha tisztában lennél azzal, hogy mégis milyen tétje van az egész álcádnak. Pontosan tudod, hogy nem akarjuk bántani azt a lányt, csupán be akarom tartatni az szüleivel, amit ígértek nekem.

- Hiszen azt sem tudja ki vagyok. So Ra úgy viselkedik velem, mintha még soha életében nem látott volna engem!

- A szülei biztos rávették, hogy tegyen így. Te is tudod, hogy az a lány, milyen könnyen manipulálható. Ha a szülei csettintenek egyet, ő már rögtön ugrik is és teljesíti amit kérnek tőle. Nem értem, hogy miért pont ebbe a lányba szerettél bele fiam.

- Ő más mint a többiek apa! Mivel gazdag, így biztos lehetek benne, hogy nem a pénzem miatt jött össze velem. Egyébként is, már születésünktől fogva ismerjük egymást, hála neked és So Ra családjának.

- Igen ezt én pontosan tudom. Vésd az eszedbe fiam: Nem könyörülhetünk senkin sem! Nem fogja bántás érni a lányt, ha megőrzöd az álcádat. Csábítsd el, bolondítsd magadba, tedd a magadévá, hogy elhiggyen neked mindent amit csak mondasz neki. Ha a szülei ellen fordítjuk a lányt, akkor vissza kapod a szerelmedet fiam! - Kwan Jun elgondolkozott apja kijelentésén. Talán van igazság abban amit mond. So Ra -t, mindig is a szülei irányították, ahogy őt az apja. Ebben a tekintetben nagyon is hasonlítottak egymásra, noha ő több szabadságot kapott, mint a lány.

- Igazad van apám! Mindent megteszek, ami tőlem telik, hogy sikerüljön Kang So Ra - t a szülei ellen hangolnom. Most ha megbocsátasz, akkor mennék is - még egyszer fejet hajtott az apja előtt, felvette a napszemüvegjét és már indult is. Szöulban, már tombolt a tavasz, a fák virágoztak, a nap hét ágra sütött, egyszóval minden adott volt, egy tökéletes naphoz. Kwan Jun imádta a tavaszt, mert ilyenkor mintha minden életre kelt volna. Ahogyan a park felé sétált, egy ismerős alakot pillantott meg, aki nem volt más mint Kang So Ra, közelebb érve azonban azt is észrevette, hogy egy idegen fiú társaságában van a lány. Mégis milyen jogon érinti meg azt a lányt, aki az övé? Hogy mer mélyen a szemébe nézni, és fogni a kezét? Kwan Jun mérgesen megindult a két fiatal irányába.

- Mintha azt mondtad volna, hogy nem lehetsz idegenek közelében! - a lány ijedten pillantott a háta mögé. Kwan Jun szemei szikrákat szórtak a dühtől és a féltékenységtől.

- Jimin te meg, hogy kerülsz ide? Egyébként is, mégis mi közöd van neked ahhoz, hogy kivel mit csinálok? Ha tudni akarod, ő egy cserediák, aki a házunkban él majd néhány hétig.

- Azt hiszem, én inkább megyek és megkeresem a barátnőmet - állt fel a Kwan Jun számára ismeretlen fiú, de So Ra megragadta a csuklóját és visszaültette maga mellé.

- Mégis mire jó ezt csinálnod? Egyszer beszéltünk és te máris azt hiszed, hogy valami tárgy vagyok? Semmi jogod nincs ahhoz, hogy megmond nekem mit tehetek So Jimin! - a lány szemei is ugyanúgy szikrákat szórtak. Kwan Jun kifejezetten élvezte, hogy feldühíthette a lányt. Egy óvatlan pillanatban megragadta a lány karját, majd elrángatta őt, a fiú óvó szemei elől.

- Engedj el most rögtön! - parancsolt rá a lány, de ő rá sem hederített.

- Mond meg az őszintét hercegnő: Mikor hagytad utoljára, hogy a szíved döntsön? Mert ahogy én láttam, ilyen még sosem fordult elő.

- Ezzel meg mire akarsz célozni, hogy nem tudok önálló döntéseket hozni?

- Meddig akarod még, hogy a szüleid árnyékában élj? Ha folyton azt teszed amit ők mondanak neked, akkor sosem lehetsz majd boldog.

- Honnan tudod, hogy én mit érzek? Képzeld nekem ez az élet tökéletesen megfelel! Te nem ismersz engem, szóval ne akarj engem kioktatni. Játszod itt az eszedet, miközben fogalmad sincs arról, hogy mi folyik körülötted! Talán, ha nem foglalna le annyira a lopás és hasonló bűncselekmények, akkor tisztán látnád, hogy a szüleim így vigyáznak rám! - Kwan Jun kezdett egyre jobban bedühödni, végül nem bírta tovább, és erőszakkal a lány ajkára tapasztotta a száját, hogy elhallgattassa. A csókból hiányzott az érzelem. Kwan Jun puszta dühből csókolta meg a lányt, nem pedig szerelemből. Nem akarta megtenni, de valahogy muszáj volt elhallgattatnia, mert ha megütötte volna, az rossz fényt vetett volna rá. Mégis hogyan festett volna az a főcím az újságokban, hogy Park elnök fia megütött egy ártatlan lányt? Ő nem szeretett soha a középpontban lenni, így más módszerrel kellett próbálkozzon. Melyik lány száját nem lehetne befogatni azzal, hogy megcsókolja az ember? Miután Kwan Jun elhúzódott tőle, So Ra csak állt és nézett mereven maga elé. Valahogy, nem erre a reakcióra számított. Kwan Jun sarkon fordult és magára hagyta, az összezavarodott lányt. Nem bírt a közelében maradni. Miközben igyekezett egyre távolabb kerülni a lánytól, felhívta Jeon Jeong Guk - ot, hogy vigye őt haza. Szeretett volna minél hamarabb a saját házában lenni, hogy megnyugtassa magát. Ő nem követett el semmi rosszat, hiszen csak játszotta a szerepét, amit előírtak neki. Ha nem így tett volna, megkockáztatja a lebukást. Próbálta meggyőzni magát arról, hogy csak azt tette, amit tennie kellett. Mikor sikerült lenyugodnia, már nem várta annyira türelmetlenül, hogy apja sofőrje valamint egyik testőre végre megérkezzen. Legalább volt ideje átgondolni hogyan tovább. Nem akarta titokban tartani apja előtt a tettét.

- Hé főnök elkalandoztál? - Kwan Jun maga mögé tekintett és észrevette Jeon Jeong Guk - ot. A fiú egy évvel volt fiatalabb nála és híres volt nőügyeiről és kirohanásairól. Valójában Kwan Jun nem értette miért pont őt vette fel az apja sofőrnek, de ez mindegy is volt.

- Nem kalandoztam el. Elkéstél, mint mindig! Remélem többször nem fordul elő - nem mondott többet, csak beült az autó anyós ülésére. Előkapta a mobilját, majd tárcsázni kezdte apja számát. Mivel nem tudta őt elérni, ezért úgy döntött, haza megy lepihenni.

- Talán ez ma mégsem az én napom - sóhajtott fel és elkezdte nyomkodni a mobilját.

- Csak nem elszúrtál valamit?

- Talán. Nem tudom, hogy egy csók mennyiben változtatja meg a dolgokat.

- Gyorsan a lényegre tértél a kislánnyal! Ha csak egy csók volt, akkor legfeljebb egy pár napig nem áll majd szóba veled és utána minden folytatódik a tervnek megfelelően.

- Te nem ismered So Ra - t. Neki a csókok igenis fontosak szoktak lenni. Ezért is nem akarta az első csókunkat elsietni. Azt hiszem 14 vagy 15 évesek lehettünk.

- Hát főnök én biztos vagyok benne, hogy ez a kis csók nem fogja tönkretenni a tervet.

- Legyen igazad - mikor a Park család villájához értek Kwan Jun kiszállt az autóból, majd bement a lakásba. Meglepődve tapasztalta, hogy apja is otthon van.

- Fiam végre megérkeztél! Már vártam rád.

- Apám neked nem dolgoznod kellene?

- Igen valóban azt kellene, viszont nem éreztem túl jól magam, ezért megkértem a nagybátyádat, hogy képviseljen engem a megbeszélésen.

- Tudnod kell valamit. A parkban találkoztam Kang So Ra - val és miután összevesztünk én megcsókoltam. Tudom, hogy felelőtlen tett volt a részemről és már nagyon bánom.

- Fiam büszke vagyok rád! Egy nő sosem felejt el egyetlen csókot sem. Ezzel egy lépéssel közelebb kerültél hozzá. lemerném fogadni, hogy a lány miután holnap találkoztok majd az egyetemen, rögtön beszélni akar majd veled a csókotokról. 

- Szerinted ez nem teszi kockára a tervünket?

- Még szép, hogy nem. Remélem minél előbb lezárhatjuk az ügyet és nem kell többé álcáznunk téged. Őszintén megmondom, nem tetszik nekem ez az álca. Te egy kötelesség tudó férfi vagy aki mindig azt teszi amit kell és nem veszel semmit sem félvállról Tudod ebben nagyon is hasonlítunk. 

- Igen ezt jól tudom. Remélem egy nap leszek majd olyan tiszteletre méltó ember, mint amilyen te vagy. Viszont tartok attól, hogy a terv nem úgy sikerül majd mint ahogyan szeretnénk.

- Ne légy kishitű! Mi mindig megkapjuk amit akarunk, ezt ne felejtsd el.

- Megértettem. Most felmegyek a szobámba, hogy lepihenjek - Kwan Jun, már készült felmenni a szobájába, mikor csöngettek. Visszafordult és kinyitotta az ajtót.

- Jó Napot! Szeretnénk beszélni Park elnökkel!

- Az apám, most nem érzi jól magát. Én a fia vagyok. Mégis mi járatban vannak? - kérdezte a küszöbön álló két rendőrtől.

- Sajnos rossz híreim vannak. Nagyon úgy tűnik, hogy az édesanyja megszökött az intézetből, elég labilis idegállapotban.

- Mi a franc? - kiáltott fel dühösen.

- Nem tudjuk, hogy történhetett. Az is lehet, hogy valaki segített neki megszökni. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy megtaláljuk az édesanyját!

- Azt merem ajánlani! Ha nem találják meg őt három napon belül, az apám páros lábbal hajítja ki magukat a rendőrségtől! - azzal a két rendőr előtt becsapta az ajtót. Úgy tűnik ez a nap már nem lesz olyan ígéretes, mint amilyennek elsőre tűnt.