9.rész A nyári tervek

"Senki sem állhat, az érzéseim útjába!"

Egy hét telt el, miután So Ra búcsút intett Jimin - nek. A napjai folytatódtak úgy ahogyan általában teltek. Hamarosan elérkezik a nyári szünet, amit a lány és igazi barátnője Hei Min már nagyon várnak. Ilyenkor ugyanis az apák mindig elengedték lányaikat, a nyár elején tartandó iskolai kirándulásra, ami idén Japánban lesz megtartva. A két lány izgatottan tervezték meg, hogy mit fognak majd csinálni Tokióban, mikor megérkeznek.

- Szerintem mindenképpen kellene vásárolni, valami szuper aranyos ruhát. Talán abban végre felfigyelne rám az irtó dögös Jungkook. Te mit gondolsz So Ra? - kérdezte barátnőjét Hei Min, majd félretolt egy tincset az arcából.

- Lehetséges. Talán lesz időnk vásárolni. Én inkább a munkalehetőségekre lennék kíváncsi. ha minden jól megy, talán meggyőzhetném a  szüleimet, hogy hadd dolgozhassak ott. Őszintén, semmi kedvem sincsen itt maradni miután lediplomáztam.

- Megértelek, manapság nehéz jó munkalehetőség után nézni. Talán a az unokatestvérem segíthet neked. Tudod, ő félig Japán, félig koreai. Persze inkább a nagynénémre hasonlít, szóval tipikus Japán vonásai vannak. Van egy nagy cége és keresnek egy ügyvédet, aki majd képviseli őket, ha úgy adódna a dolog. Ameddig meg nem kell a segítséged, tud lakást biztosítani neked.

- Ez szuper lenne! Talán a szüleim is benne lennének a dologban. Most pedig koncentráljunk arra, hogy mit fogunk magunkkal vinni, az egy hétre.

- Te még nem csomagoltál össze? Én már régen megtettem. Bár még kimaradt, pár dolog, példádul hajcsavarók, hajvasaló, házi arcpakolás.

- Minek neked az a pakolás Hei Min?

- Azért, mert más különben, úgy fogok majd kinézni, mint egy űrlény. Nem akarok beégni az unokatesóm előtt So Ra. Tényleg, Jiang Meng nem jön velünk a kirándulásra?

- Azt hiszem el fog jönni és Sehun szintén. Vele nem szívesen találkoznék a múltkori után.

- Azt megértem. Na és mi a helyzet azzal a helyes rossz fiúval? Jimin a neve, ha jól emlékszem - a név hallatára, So Ra kissé összerezzent. Azt hitte, soha nem kell róla beszélnie. Még él benne, az a nap, mikor búcsút intett a fiúnak. Meggyötört volt, mert bár megvetette, mégsem tudta tiszta szívből utálni a fiút.

- Fogalmam sincsen róla. Valószínűleg Eunji felszedte. A fogadáson nagyon vibrált közöttük a levegő.

- Igen tényleg összeillenek. Eunji nem is olyan jó kislány!

- Ne beszéljünk most erről, inkább gyere és segíts nekem készülődni! - So Ra felhúzta barátnőjét a kanapéról, majd a két lány egyenesen So Ra szobája felé vette az irányt. Mindennek tökéletesnek kell lennie, mikor a holnapi nap folyamán Tokióba utaznak. Már nem sok idejük volt arra, hogy mindent becsomagoljanak amire szükségük lehet. Szerencsére Hei Min remek ízlésének hála, So Ra bőröndje tele lett kihívó és mégis elegáns darabokkal. A lány célja az volt, hogy elkápráztathassa barátnője unokatestvérét, aki a Hyuga névre hallgatott. A fiú aki nála körülbelül három évvel volt idősebb, fiatal kora ellenére, már egy nagyvállalat egyedüli vezetője, miután apja korán meghalt. Miután minden szükséges holmi a bőröndbe került, a két lány visszament a konyhába, hogy igyanak valamit. So Ra kinyitotta a hűtőt és elővett belőle egy kancsó limonádét. Elővett két poharat és mindkettejüknek töltött egy pohárral.
- Te figyelj, nem megyünk el sétálni, ameddig nem indulunk el a reptérre?
- Most valahogyan semmihez sincsen kedvem Hei Min. Te menj csak nyugodtan!
- Rendben, akkor majd sietek vissza! - Hei Min fogta magát és elhagyta a házat, So Ra pedig egyedül maradt. Kicsit frusztrálta a helyzet, mert utált egyedül lenni. Az agya kattogott az előző heti eseményeken: A csókokon, amik megérintették, az, hogy öntudatlanul bár, de megtörtén az első együttléte egy fiúval, a búcsú amit csupa fájdalom követett. Nem tudott nem arra gondolni, hogy egy nagy gödörbe került és sehogy sem tud kikecmeregni onnan.
- So Ra baj van? - a lány a háta mögé tekintett és meglátta Jiang Meng aggódó  arcát.
- Nincs semmi baj, csak gondolkoztam. Te összecsomagoltál már?
- Igen, de nem sok kedvem van menni. Inkább maradnék itt. Néhány nap múlva, úgyis vissza kell mennem a szüleimhez.
- Akkor miért nem kéred meg őket, hogy járhass ide iskolába és itt lakhatnál nálunk továbbra is.
- Az nem lenne túl jó ötlet. Kicsit kényelmetlenül érintene, ha továbbra is egy fedél alatt kellene élnem veled.
- Szabad tudnom miért? - So Ra kicsit ingerült lett, miután a fiú közölte vele, hogy nem kedveli túlzottan az őt társaságát.
- Tudod, gőzöm sincsen, hogyan mondhatnám ezt úgy neked, hogy ne értsd félre. Már elég régóta érzem, hogy kicsit többet érzek irántad mint kellene! Nem tudom, hogy ez szerelem - e, de az biztos, hogy tetszel nekem So Ra - So Ra kissé sokkot kapott. Most már nem egy, nem kettő, hanem három srác is szerelmes belé? Noha Jiang Meng azt mondta neki, hogy nem biztos benne, de látta rajta, hogy hazudik. Most mégis mihez kezdjen? Talán az egészet megoldhatná azzal, ha ad egy esélyt Jiang Meng - nek és akkor biztos lehet benne, hogy Jimin és Sehun is végleg kilépnek az életéből?
- Figyelj, nos én most még nem tudok mit mondani erre! Várjuk meg a kirándulás végét és meglátjuk mi lesz ebből az egészből! - So Ra látta, hogy a fiúnak hatalmas kő esett le a szívéről, amikor nem utasította őt vissza. Persze So Ra nem érzett úgy, mint a fiú, de egy próbát megér. Kicsit meglepődött, mikor Jiang Meng fogta magát és csak úgy megölelte őt. Kicsit megnyugtató volt, ahogyan a homlokát a fiú vállára hajtotta. Ami azután történt, arra a lány sem talált szavakat. Miután elengedte a fiút, az arcuk annyira közel került egymáshoz, hogy Jiang Meng nem bírta megállni és megcsókolta a lányt. Ez a csók teljesen más volt, mint amit Jimin adott neki. Az a csók szenvedélyes volt, ez viszont megnyugtató és lágy volt. Érezte, hogy a fiú nem birtokolni akarja az ajkát. Amin ő is meglepődött, hogy viszonozta azt a csókot. Valahogy úgy érezte, ez az amire most szüksége van. Egy gyengéd csókra, ami érezteti vele, hogy még nő úgyis, hogy már nem szűz. Miután elhúzódott, képtelen volt bármit is mondani és kifutott a házból. Vett egy mély levegőt, majd elindult, hogy megkeresse a barátnőjét. Kicsit megkönnyebbült, most, hogy vége volt a csónak. Képtelen lett volna eldönteni, hogy melyik fiú csókját élvezte jobban. Ki kellett ürítenie a fejét, hogy könnyebben tudjon gondolkodni. A szél kissé felerősödött, ami kifejezetten jót tett a lelkének. Ahogyan sétált észrevette barátnőjét, aki azonban nem volt egyedül. Kicsit közelebb ment és akkor vette észre, az ismerős alakot, aki nem volt más mint Ji Woon. Vajon miért akart a bátya, találkozni a barátnőjével?
- Figyelj Hei Min, senki nem tudhatja meg, hogy együtt járunk világos?
- Nyugodj meg Oppa, So Ra úgy tudja, hogy a suli egyik bajkeverője JungKook az esetem. Pedig ő is tudhatná, hogy az ilyenekre rá se néznék.
- Hihetetlen, hogy már egy hónapja a barátnőm vagy. Nagyon ajánlom, hogy továbbra is az maradj! - Ji Woon gyengéden megcsókolta a lányt, amit Hei Min viszonzott is. So Ra megsemmisülve állt ott az egyik fánál. Miért hazudtak neki, egy hónapon keresztül? Miért nem volt bennük annyi, hogy elmeséljék neki, hogy szerelmesek? Ő úgyis örült volna, ha barátnője és bátya és barátnője egy pár lesznek. De most csak azt érezte. hogy mindketten hazudtak neki. Vett egy mély levegőt és odasétált hozzájuk.
- Azt hittem, hogy nem fogtok hazudni nekem, de úgy tűnik ezt is megértem.
- So Ra, én meg tudom magyarázni! - Hei Min láthatólag nagyon meg volt rémülve, de So Ra csak megfogta a lány karját és elrángatta a bátya közeléből.
- Most menjünk vissza és készüljünk, mert lassan indulunk. Később beszélünk a ti kis kapcsolatotokról- So ra egy dühös pillantást vetett a bátyára, majd a két lány elindult vissza a Kang rezidenciához.
- Nagyon dühös vagy rám So Ra
- Inkább csalódott.Mitől féltetek annyira? Hiszen tudjátok mennyire össze akartalak titeket hozni.
- Igen, de még nem álltunk készen, hogy felvállaljuk a kapcsolatunkat. Ha Ji Woon kollégái megtudják, hogy egy jóval fiatalabb lányt szeret, akkor elkezdtek volna pletykálni róla és ezt egyikünk sem akarta. Megértesz engem?
- Igen persze. legközelebb legyél őszinte, mert benned bízok a legjobban - mikor megérkeztek a házhoz bementek és mindkettejük legnagyobb meglepetésére So ra édesanyja Min Seo ott állt a nappali közepén, két bőrönddel a kezében, és látszott rajta, hogy néhány perccel ezelőtt, még sírt.
- So Ra fogd a bőröndödet és indulunk, a húgod már a kocsiban van!
- Mégis, hová megyünk anya?
- Egy hotelba, utána egyenesen Tokióba, a nagynénédhez. A lényeg az, hogy apádtól minél távolabb legyünk! - So Ra teljesen ledöbbent. Mi történhetett a szülei között, ami ilyen lépésre sarkalta az anyját? Hiszen az apjával való kapcsolata mindig is harmonikus és boldog volt. Felnézett rájuk, amiért ilyen hosszú ideje boldog házasságban éltek. Mire a lány feleszmélt, anyja már rángatta is kifelé a kocsihoz.
- Nem viszed őt sehova! - a hang tulajdonosa a bátya volt, aki elkapta a lány másik kezét és magához rántotta.
- Ne légy szemtelen! Az én lányom, jogom van ahhoz, hogy magammal vigyem.
- Anya, ne kényszerítsd őt is a menekülésre! Én úgyis kivettem magamnak egy lakást, ott majd meg leszünk ketten. Legalább az iskola végét várd meg. Utána utánatok utazik Tokióba, ezt én magam garantálom.
- Rendben van, de ígérd meg nekem, hogy vigyázol a húgodra.
. E felől nem legyen kétséged.
- Kislányom, ne aggódj. Amint véget érnek a tanulmányaid, ott leszel velem és véget érnek a szenvedéseid. Ezt tartsd mindig magadnál, hogy erőt adjon neked! - az édesanyja levette a nyakából, a hold medálos láncát, majd a lánya tenyerébe nyomta. So Ra könnyei patakokban folytak le az arcáról. Szorosan megölelte az anyját, majd visszalépett a bátya mellé. Látta, ahogyan anyja beszáll a kocsiba, majd lassan elhajtanak a szeme elől. Most kellene boldognak lennie? Mikor így összetört? Helyre jöhet, még valaha az élete?

8.rész Egy elfeledett emlék

"Az emlék amit szeretnék elfelejteni, az a búcsúzás"

Az ablakon beszűrődő vény bántotta So Ra szemét, ezért kénytelen volt kinyitni azokat. A hosszú szempilláit gyengén megrebegtette, majd kinyitotta a szemeit. Szinte sokkot kapott, hogy nem az ő piha puha párnája között érte a reggel, hanem egy számára idegen helyen. A feje olyan volt, akár az időzített bomba, ami bármelyik pillanatban felrobbanhat. Lassan próbált felkelni, mikor észrevette, hogy teljesen meztelen. So Ra elkezdte kapkodni a levegőt. Mégis, miért nincsen rajta a ruhája, mikor tegnap este még a partin volt, ma pedig egy idegen házban ami inkább hasonlított egy régi raktárépületre, mint egy lakókörnyezetre. Miután az ágy alá nézett meglátta a fekete ruhát ami tegnap volt rajta. Azonban a ruha nem kötötte le úgy a figyelmét, mint egy fekete kalap. Nagyon ismerős volt neki ez a darab. Próbált visszaemlékezni, hol látta már korábban, de csak még jobban megfájdult tőle a feje, így kénytelen volt ezt az ötletét jegelni. Borzasztóan érezte magát.
- Végre felkeltél hercegnőm! - a nyitott fürdő ajtaján Jimin lépett elő, a derekára egy törölköző volt kötve, más testrészei fedetlenek maradtak.
- Te meg, hogy kerülsz ide? - kérdezte ijedten a fiútól, és a takarója alá igyekezett bújni, hogy elrejtse a szégyenét.
- Hihetetlen, hogy te nem emlékszel a tegnap esténkre! Pedig egy igazi vadmacska voltál az ágyban - a fiú gúnyosan mosolygott a lányra, mire So Ra félelemérzete, még inkább erősödött.
- Mit műveltél velem? - kérdezte elhűlve, miközben kibuggyantak a könnyei.
- Semmi olyat, amibe nem egyeztél volna bele magadtól is. Hiszen annyira boldog voltál, mikor megláttál tegnap a fogadáson. A szemeid csillogtak és még mosolyogtál is - Soranak kezdtek derengeni a tegnap történtek. Sehun vallomása, Jimin vigasztalása, a fogadás és barátnője árulása.
- Neked teljesen elment az eszed! Te bolond vagy. Mégis, hogyan lehettem volna olyan buta, hogy neked adjam magam - az arcáról folytak a könnyek, miközben választ várt. Miért pont őt cserkészte be? Miért őt bolondította magába? Hiszen annyi lány volt még, akivel megtehette ugyanezt, mégsem tette.
- Jó lehet, hogy nem voltál egészen magadnál, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy most már csak az enyém vagy Kang So Ra. Minden egyes pillanatban az őrületbe kergettél, de már nem tudsz szabadulni tőlem, akármennyire is szeretnél!
- Mennyit kell egy nőnek elviselnie a szerelemért? - kérdezte mélyen a fiú szemébe nézve. Jimint eléggé megrendítette a kérdés, hiszen másodpercekig meg sem tudott szólalni.
- Hagyd abba, ez a vádaskodást! Nem értesz te semmit! - a fiú dühösen kiabált rá, mire So Ra összekuporodva, próbált csendben maradni.
- Mit tettem veled, hogy ennyire meg kellett alázz engem? Talán, az a baj, hogy szerelmes lettem beléd? Szerettem volna elfojtani azt a mérhetetlen nagy vágyat, amit irántad éreztem de nem jött össze. Amit tettél, egyetlen nő sem lenne képes megbocsátani neked. Csak, hogy én már nem vagyok nő!
- Mégis hogy érted ezt?
- Hála neked, már nem vagyok nő! Bemocskoltad a testemet és vele együtt az egész lelkemet is. Amit tettél, más nem tudná neked megbocsátani, én viszont kénytelen vagyok rá. Hiszen te mondtad, azzal, hogy megerőszakoltál, a tulajdonod lettem. Szeretnél itt tartani engem? Vagy megengeded, hogy hazamehessek a családomhoz elköszönni tőlük? - So Ra észrevette, hogy Jimin szeméből egy könnycsepp folyik le az arcán. Tehát mégis csak eljutott a tudatáig amit művelt vele és még sem olyan szívtelen dög, mint amennyire mutatja magát.
- Én nem értelek.
- Pedig egyszerű: Ha tényleg a tulajdonod vagyok, akkor kénytelen vagyok a megbocsátásra. Azt hittem, hogy a balesetem után, már nem jöhet rosszabb, de úgy tűnik tévedtem.
- Milyen baleset? - a fiú rémülten tekintett rá.
- Öt éve autóbalesetem volt és minden emlékeim elvesztek. Amerikában éltem és még a saját nevemre sem emlékeztem. A szüleim néhány emlékemet vissza tudták hozni, de a fél életem elveszett. Azt hittem annál rosszabb nem történhet velem, de amit te műveltél velem, az még ennél is sokkal jobban fáj. Nem is értem, miért beszélek még mindig veled és nem mentem már haza a családomhoz, akik szeretnek engem - So Ra letörölte a könnyeit és igyekezte visszanyerni az erejét. Ezzel egyidejűleg, észrevette, hogy Jimin térdre rogy az ágy előtt és mereven bámul maga elé.
Ezt nem tudtam, ha tudtam volna nem teszem meg ezt veled! - kiabálta a fiú zokogva, mire So Ra újra megrémült. Nem értette a fiú hirtelen reakcióját.
- Miért tetted ezt velem? Kérlek ennyit jogom van tudni! - a fiú azonban mint aki rémeket látott, felpattant és kisietett a szobából, az ajtót pedig becsapta maga mögött.

*******

Kwan Jun kirohant az épületből, mert szüksége volt a friss levegőre. Érezte, hogy minden amit eddig a lányról gondolt, egy csapásra köddé vált és eltűnt. Mégis, hogyan tehette ezt? Hiszen tudhatta volna, hogy ő nem olyan, hogy csak úgy lefeküdjön bárkivel is. Miért kellett neki elmondani, hogy balesete volt? Miért kellett most bűntudatot ébresztenie benne? Ezek a kérdések kavarogtak benne. Most már tudta, hogy amit tette az megbocsáthatatlan, mégsem tudja visszacsinálni a dolgokat. Talán akkor ezért nem ismerte fel a lány és nem a szülei voltak a felelősek ezért. Talán az egész álca felesleges volt. Elég lett volna ha odaáll a lány elé és közli vele az igazat, akkor ez nem történt volna meg. Már túl késő... Túl késő arra, hogy helyrehozza amit elrontott. Az már nem hozza vissza a lány ártatlanságát, amit ő mocskolt be. Mocskosnak és romlottnak érezte magát abban a pillanatban. Amikor a lány nyakát csókolta, lealhatott volna, de nem tette. Amikor gyengéden levetkőztette, meg állhatott volna, de nem tette. Most már csak annyit tehet, hogy vár a lány ítéletére és minden erejével azon lesz, hogy So Ra megbocsássa azt amit vele művelt. Vett egy mély levegőt, majd visszament a házba. Látta, hogy a lány már visszavette a partin viselt ruháját, és már készült elmenni.
- Ha nem bánod, akkor hazamegyek. Már nincs itt semmi keresnivalóm. Jobb lesz, ha mindketten elfelejtjük ezt az egész borzalmat és nem rágódunk tovább ezen. Neked meg van a  magad élete és nekem is meg van az enyém. Nem szeretnék fájdalmas búcsút, tekintve, hogy te nem vagy egy érzelmes ember. Szóval ég veled Jimin! - a lány már indult volna kifelé, mikor Kwan Jun elkapta a kezét, majd hátulról átölelte a lányt.
- Ne menj el! Nem kérem, hogy bocsáss meg, csak ne hagyj itt engem! Nem bírnám elviselni, ha még egyszer kisétálnál az életemből.
- Mit értesz az alatt, hogy még egyszer? Talán ismertelek korábban is?
- Erre magadnak kell rájönnöd. Ha most itt hagysz, akkor az egész életem romokba dől. 5 évembe került, mire mindent újra felállította. Ha most elmész, akkor tönkremegy minden - egyre szorosabban ölelte a lányt, hogy az még véletlenül se tudjon kiszabadulni a karjai közül. Tudta jól, hogy nem élvezheti ki ezt a pillanatot, mert nem érdemelte meg. Azt sem érdemelte meg, hogy a lány egyáltalán a szemébe nézzen.
- Sajnálom Jimin, de ez már túl késő! - a lány óvatosan kiszabadította magát az ölelésből, majd felkapta a táskáját és még egy sajnáló pillantást vetett rá. Kwan Jun érezte, hogy most már tényleg örökre vége. Kang So ra már nem lesz más számára, mint egy elfeledett emlék

7.rész A fogadás

"Bébi ha készen állsz, a dolgok keményebbek lesznek"

Kwan Jun az ebédlő egyik sarkából hallgatta, ahogyan valaki épp szerelmi vallomást tesz, az általa bálványozott lánynak. Nem volt dühös, sem csalódott. Egyszerűen tudta, hogy ez egy játék aminek a végén úgyis ő kerül ki majd győztesen. Bármikor felismerte Oh Sehun hangját. Másnak eszébe sem jutna, hogy szemet vessen az ő tulajdonára. Már fiatalkoruktól kezdve vetélytársak voltak, hiszen a fiú apja szintén indult az elnökválasztáson, amit el is veszített. Természetes, hogy a családja elkezdett irigykedni rájuk. Azonban amikor a fiú túl messzire ment, úgy döntött bosszút fog állni és elveszi tőle mindenét. Mivel Kwan Jun jól tudta, hogy Sehun rajong Kang Soraért, így a lánnyal kezdte. Noha ő nem érzett semmit sem a lány iránt, a barátságot leszámítva, annyira fűtötte a bosszúvágy, hogy elcsábította a lányt. Persze az évek múlásával beleszeretett a lányba, így a házassági ajánlata, már nem a bosszúja része volt, mégis örült, hogy riválisát szenvedni látja. Most azonban mégis úgy érezte, ő húzta a rövidebbet. Nem tehetett semmit, amivel megállíthatná, ezt az egész komédiát. Pontosan tudta, hogy Sehun nem képes a lányt olyan nagy hévvel szeretni, amivel ő igen. Azonban ő sem számított a lány reakciójára. Kang So Ra, ugyanis leszegett fejjel szaladt ki az ebédlőből. Mivel furcsállta a dolgot, ezért utána szaladt.
- Hé történt valami? - kérdezte a lánytól, miután utolérte.
- Ohm semmi sem, csak kicsit sok volt, hogy annyi ember engem néz.
- Nocsak a hercegnő nem szokta meg a rivalda fényt? Én úgy tudom, már kiskorodban is központi figyelmet élveztél - a szájából megvetés érződött, ami nem is volt meglepő azok után, hogy a lány se szó se beszéd eltűnt az életéből és egy életre elveszítette a nőkbe vetett bizalmát, hála neki.
- Kérlek, legalább ma hagyj engem békén! Túlságosan rosszul vagyok és nem vágyom rá, hogy belém taposs - a lánynak rekedtes hangján érezhető volt, hogy próbálja visszatartani a sírást. Kwan Jun nem tudta mit is tehetne, ha próbálná megvigasztalni, őt is elárasztanák az indulatok és olyasmit tenne, ami leleplezhetné őt. Ennek ellenére mégsem tudta csak úgy otthagyni, az összetört lányt. Vette egy mély levegőt és a bal karjával, gyengéden átölelte a lányt.
- Sírj csak! Most mást úgysem tehetsz! - érezte ahogy a lány a vállába fúrja az arcát, majd hangosan szipogni kezd. Ő csak állt ott és hagyta, hogy a lány a vállain sírhassa ki magából a fájdalmat. Noha nem értette, hogy egy ilyen megkapó jelenet után, hogyan képes úgy sírni, mintha rosszul esett volna neki, amint az imént egy fiú szerelmet vallott neki. vajon ha ő tette volna meg, akkor is így reagált volna? Előle is elfutott volna, ahogyan Sehun elől tette? Sok kérdés kavargott a fejében. Már nem csak édesanyja eltűnése aggasztotta, hanem az is, hogy az 5 éve még életvidám fiatal lány helyett, most egy lelkileg meggyötört szinte kélsz nőt kellett vigasztaljon. Bele se mert gondolni abba, mitől váltogatott meg ennyire a lány. Hiszen mikor tegnap a parkban látta, nyoma sem volt a fájdalomnak. Talán a csókja késztette rá, hogy adjon utat az érzelmeinek vagy a családja tehetett a fájdalmáról? - Kwan Jun gyengéden eltolta maga elől a lányt, majd felé nyújtott egy zsebkendőt.
- Köszönöm! - szipogta a lány, majd elkezdte letörölni a könnyeit.
- Menj inkább haza! Ha ilyen állapotban látnak a barátaid, biztosan kérdezősködni fognak, meg aztán jobb ha a barátod sem látja milyen állapotban vagy! - Kwan Jun újra elővette a kissé rideg álarcát. Noha a lány látványa enyhítette a szívében keletkezett hegeket, mégsem tudta elfelejteni mit tett vele a lány.
- Sehun nem a barátom. Nekem még soha nem volt senkim! - a lány leszegett fejjel állt előtte. Hogy képes azt mondani, hogy nem volt senkije? Akkor ő mi volt csak egy játékszer? Elég hamar elfelejtette azt, aki az egész életét hajlandó lett volna feláldozni a két szép szeméért. Hiába el kellett ismernie, hogy minden nő ugyanolyan. Az apjának váltig azt mondta, hogy az álcát csak azért találta ki, hogy visszaszerezhesse a menyasszonyát, pedig erről szó sem volt. ő mindenképpen bosszút akart állni a lányon azért, mert csúful átejtette őt. Kwan Jun látta, ahogyan a lány alakja lassan távolodik a szemei elől. Nem tudta tovább játszani, hogy mennyire nem kavarta fel őt az, ahogyan a lány a vállaiba temette az arcát és szorosan ölelte át őt. Ez a lány mindig képes volt előhoznia belőle azt az énjét, amit a leginkább szeretett volna elrejteni. Utálta, ha valaki érzelmileg gyengének látta őt. Mikor fiatalabb volt, akkor gyenge volt és túlságosan bolond, mert elhitte, hogy majd boldogan élnek ameddig meg nem halnak.. Hiába az élet rendkívül igazságtalan. Főleg azokkal, akik próbáltak mindig a helyes úton járni. Már pedig, ő soha nem tért le onnan. Noha az apja nem volt egy tisztességes ember, ő mégis igyekezett kimaradni a piszkos ügyeiből. Ő csak szerette volna, ha úgy élheti az életét ahogyan neki tetszik. Miután a lány kikerült a látóköréből, ő is elindult hazafelé, hiszen ma apja a Kang család fogadására hivatalosak és az elnök úr szigorúan kijelentette, hogy fiának is kötelező ott lennie, természetesen inkognitóban. Az emberek ugyanis úgy tudták, hogy a fiú az amerikai Stanford egyetem jogi karán tanul, hogy hivatásos ügyvéd legyen belőle. Szinte borítékolható volt, hogy mindenki beveszi ezt a mesét. Kwan Jun, most kivételesen nem maga vezetett haza, hanem megkérte apja egyik sofőrjét, hogy vigye ő haza. Túl ideges volt ahhoz, hogy maga vezessen haza. Nem akarta, hogy egy kis baleset gátat szabjon annak, hogy a mai fogadáson végleg a földbe tiporhassa a lányt, akibe fiatalkorában szerelmes volt, aki egyetlen szavával képes volt őt irányítani. Miután a sofőr megérkezett Kwan Jun beszállt az autóba és hazáig meg sem álltak. Út közben végig az járt az agyán, hogy mégis ki lesz majd a szerencsés lány, aki néhány percre élvezheti majd a társaságát. A választása Kang So Ra azon barátnőjére esett, akit könnyedén a lány ellen tudott fordítani, nevezetesen Kim Eun Ji. Ő akár még a lánnyal való barátságát is képes lett volna eldobni csak, hogy hasznot húzzon bárkiből is, akihez a lány valaha is közel állt. Miután hazaérkezett, bement a házba, ahol csak a tévé előtt ülő hét éves húgát találta.
- Neked nem kellene már aludnod? - kérdezte a húgát majd melléülve az ölébe vette a kislányt.
- Meg akartam várni, amíg Oppa hazajön. Apu azt mondta megint el kell mennie és te se maradsz itthon velem - nyafogott a kislány és igyekezett kidörzsölni szeméből a fáradságot.
- Sajnálom Haeun majd holnap én foglak lefektetni téged és mesélek majd neked rendben van?
- Mikor jön haza a mama? - nézett rá kiskutya szemekkel, Kwan Jun - nak, pedig összeszorult a szíve. Bárcsak azt mondhatta neki, hogy már csak néhány nap és édesanyjuk újra velük lesz, de sajnos tudta, hogy ez nem fog bekövetkezni. Mivel még mindig nem volt hír róla, ezért képtelen volt bármi jót is mondani a húgának.
- Hamarosan - suttogta a kislány fülébe, mire a kislány egyszeriben megnyugodott. Mivel nem szerette volna még magára hagyni a húgát, akinek egyszerre volt anyja és apja, ezért elkezdte a karjában ringatni, valahogy úgy ahogyan anyja a gyermekét, miközben a lány kedvenc altatóját dúdolgatta. A feszültsége kezdett elpárologni, ahogyan az alvó húgára nézett. Ő volt az egyetlen ártatlan dolog az életében. Szerencsére túl fiatal volt még, hogy megértse mi folyik a környezetében. Hogy miért kell apjának annyit dolgoznia, vagy miért nincs otthon az édesanyja. Óvatosan a kanapéra fektette a kislányt, majd a saját szobájába ment, hogy felöltözhessen. Mivel most nem kellett olyan görcsösen ragaszkodnia az álcájához, így előkapott egy fehér inget a szekrényéből, a zakóját és egy bőrnadrágot, majd bevonult a fürdőszobájába. Miután elkészült befújta magát azzal a parfümmel, ami So Ra kedvence volt. Felvett egy fekete kalapot és egy napszemüveget, majd végre késznek mondhatta magát. Úgy festett, mintha valóban köze lenne a helyi maffiához. Már csak az apját kellett megvárnia és indulhattak is.
- Nahát, fiam milyen elegáns vagy ma! - lépett be Park elnök, az oldalán a pimaszul mosolygó Eun Ji - vel az oldalán. A lány világosbarna haja lágyan omlott a vállára. Egy igazán rövid fehér ruhában volt, ami tökéletesen kiemelte a homokóra alakját. Kwan Jun végigmérte a lányt, majd elégedetten tudatosította magában, hogy tökéletes lesz ma estére.
- Eunji nagyon örülök, hogy elfogadtad a meghívásomat - Kwan Jun közelebb lépett a lányhoz, majd egy lágy csókot nyomott a lány kézfejére.
- Ugyan már az enyém a megtiszteltetés. Nem is gondoltam volna, hogy te lennél Park elnök fia. Az édesapád tájékoztatott mi fog ma történni. Pontosan mit akarsz te a barátnőmtől? - kérdezte kíváncsian a lány, mire Kwan Jun mosolyogva megrázta a fejét.
- Mindent a maga idejében kislány! Ne feledd, a partin nem tudhatja senki sem, hogy én ki vagyok. A távolból fogom majd mondani, hogy pontosan mit is mondj a te imádott barátnődnek megértetted? - a lány bólogatott a fejével. Kwan Jun udvariasságból felé nyújtotta a kezét, majd hármasban elindultak a partira, amit a Kang családi rezidencián tartottak. Az odafelé vezető út csendesen telt el. A férfi fejében végig az járt, vajon hogyan fog egykori szerelme reagálni arra, amikor látja őt ahogyan szinte felfalja a barátnőjének titulált barna démont. Miután megérkeztek a fogadásra, mindhárman kiszálltak, azonban Eun Ji és Park elnök előre ment, hogy ne keltsenek túl nagy feltűnést. A lány látszólag élvezte az idős úr társaságát, amit Kwan Jun egyáltalán nem bánt. A kalapot mélyen az arcába húzta, majd ő is felsétált a lépcsőn, egyenesen az előtérbe, ahol már hemzsegtek az előkelőbbnél is előkelőbb urak, hölgyek valamint azok gyermekei. Kwan Jun odasétált a pezsgőspoharakhoz, majd egy határozott mozdulattal elemelt egyet.
- Azt hittem sosem látlak többé! - ez a hang túl ismerős volt neki. Mikor megfordult egyenesen Kang Ji Woon meredt rá összehúzott szemekkel.
- Félek, összekever engem valakivel - a fiú mosolya kissé bizonytalan volt, de tartotta magát a tervhez.
- Ugyan már nekem nem tudod megjátszani magad! Én nem a húgom vagyok Park Kwan Jun - súgta az idősebb a fülébe, mire Kwan Jun kissé összerezzent.
- Úgy tűnik lebuktam. Na és ha már itt tartunk, hol van a kicsi húgocskád?
- Nem érezte jól magát. Nem faggattam, mert ilyenekről nem szívesen beszél. Biztos, csak nem reggelizett, vagy hasonló.
- Ji Woon annyira naiv vagy, mint a húgod! Az a szerencsétlen lány, nem tudta mit válaszoljon a drága, Oh Sehun - nak, mikorra az közölte vele, hogy úgyis a barátnője lesz, ha akarja, ha nem. Engem is volt szíves tájékoztatni róla. Úgy tűnik nem vagy képben haver! - veregette meg Ji Woon vállát majd halkan felnevetett.
- Hagyd békén a húgomat! A szüleim nem akarják már, hogy közöd legyen hozzá, remélem világos voltam.
- Mint a nap. Bár tekintve, hogy én általában nem tartom magamat az ígéreteimhez, kétlem, hogy el tudom kerülni a kishúgodat. Egyébként a mai éjszaka miatt ne aggódj, már találtam magamnak kísérőt - Kwan Jun egyenesen Eun Ji felé mutatott, aki miután észrevette a férfit, otthagyta beszélgetőpartnerét, majd odasétálva, a férfi dereka köré fonta a karját.
- Te miért nem jössz táncolni velem, olyan egyedül érzem magamat! - nyafogott a lány, mire Kwan Jun eleresztett feléje egy játékos mosolyt.
- Akkor én nem is zavarom tovább a boldog párt! - Ji Woon fejet hajtott, majd amilyen gyorsan csak jött, úgyis ment el. Kwan Jun unottan felsóhajtott, majd gyengéden belepuszilt a mellette lévő lány nyakába.
- Ha jól viselkedsz, annak mindig meg van a jutalma!
- Akkor ez a jutalom te leszel? - kérdezte a lány csillogó szemekkel.
- Arról szó sem lehet! Viszont ez azt éjszakát megkapod. De csak akkor, ha jól végzed a dolgokat megértetted?
- Igen bizonyára nem fogsz bennem csalódni! - mielőtt a lány az ajkaira vetette volna magát, Kwan Jun ellökte magától és feszülten várta, mikor jön vége az est díszvendége.
- Kedves barátaim! Nagyon örülök, hogy ennyien megtiszteltek a jelenlétükkel. A mai nap fontos számomra, hiszen drága kislányom Sora, a jövőhónapban fogja letenni a vizsgáit és hivatalosan a törvény szolgálatába fog állni, mint hivatalos ügyvéd! - Kang rendőrfőnök melle csak úgy dagadt a büszkeségtől. Persze, hiszen minden vágya az volt, hogy lánya is a törvény nevében cselekedjen, ahogyan ő is. A férfi felszínes ember volt, ezt mindenki pontosan tudta. Végül nem volt más hátra, mint, hogy az ünnepelt is megjelenjen. So Ra óvatosan lépkedett le a lépcsőn. A lány egyszerű fekete ruhát viselt. Az emberek szemében inkább tűnt a lány élőhalottnak, mint sem boldognak. Kwan Jun tudta, hogy ideje lesz cselekednie. Fogta Eun Ji karját és kikecmeregtek a tömegből. Kwan Jun a lány felé tekintett, So Ra szeme pedig felcsillant, ha csak egy pillanatra is de elmosolyodott. Eun Ji - nek sem kellett több, rögtön a férfi ajkaira vetette magát. Kwan Jun azonban nem csukta be a szemét, ahogyan ezt egy normális csóknál szokás, hanem végig nyitva tartotta, hogy láthassa Kang So Ra reakcióját. A lány úgy állt a lépcsőn, mintha egy szobor lett volna. Anyja halk utasítására megindult volna lefelé, de a cipője sarka kitörött, ő pedig egyesével gurult le a lépcsőfokokon, míg nem ájultan érte földet. Az egész termen a pánik lett úrrá. Eun Ji remegő szájjal állt Kwan Jun mellett, akinek azonnal cselekednie kellett. Ameddig mindenki rémülten orvosért kiáltott, a férfi a karjaiba kapta a lányt, majd sietősen távozott vele az autójáig, meg sem várva, hogy apja is odaérjen. A lányt a kocsi hátsó ülésére tette, majd ő is beszállt és a gázra taposott. Pontosan tudta, hova fogja vinni a lányt. A lányt, aki most már nem csak lelkileg, hanem testileg is az övé lesz, akár akarja akár nem!

6.rész Szerelmi vallomás

"Most az éjszaka közepén sírok, ugyanazért az átkozott dologért"

Miattad

 Kang So Ra agya egész végig a parkban történt csókon kattogott. Mikor hazatért sem tudott másra gondolni, mint So Jimin - re, aki képes volt megcsókolni őt az engedélye nélkül. Vajon hogyan lehetett ilyen bátor, hogy csókot lopott tőle? Úgy érezte, kezdi elveszíteni a józan eszét. Ez már több volt, mint amit el tudott volna viselni. Miért jár az esze annyit ezen a fiún? Mitől olyan különleges, hogy csak rá tudjon gondolni? Ilyen és ehhez hasonló kérdések cikáztak a fejében. Magának sem volt képes bevallani, hogy igenis élvezte azt a csókot. A fiú ajkai csak úgy égették a száját. Egyszerre érezte magát kiszolgáltatottnak, ugyanakkor nagyon boldognak is. Lassan lépkedett fel az emeletre, nehogy zajt csapjon és meghallja őt valaki. Miután sikerült neszzenés nélkül felérnie az emeletre, a szobájába vánszorgott és levetette magát az ágyra. Az éjjeli szekrényére tekintett, ahol meglátta a barátiról és róla készült képet. Ők négyen mindig is igazi barátok voltak és soha nem tudta elszakítani őket egymástól. De most tanácstalan volt. Mégis, a csók után hogyan tekintsen majd Sehun - ra? Hiszen két barát nem csókolózik csak úgy egymással. Próbálta visszatartani a könnyeit, mert nem akart gyengének tűnni. Kétségbe volt esve, egy olyan csapdába esett bele, amiből tudta, hogy csak szenvedés árán juthat majd ki. Alaposan beburkolózott a takarójába és próbálta álomra hajtani a fejét. Akárhogy is próbált, csak forgolódás lett a vége. Sehogy sem tudott álom nehezedni a szemére. Ha nem a Jimin által kapott csókra gondolt, akkor arra a pillanatra, mikor tudatosult benne, hogy egyetlen fiú barátja többet érez iránta, mint kellene. A bal oldalára fordult, mikor végre megtörtént az, amire vágyott: Sikerült elaludnia. So Ra álmában, hóval borított utcán lépked, azonban nem egyedül. A keze összefonódott egy másik kézzel, ami melegséggel töltötte el a testét. Fahéj és narancs illat lengte be a tájat, pont úgy, ahogyan a téli vásáron is lenni szokott. Látta, ahogy az árusok eladják a portékáikat, ahogyan a gyerekek vígan nevetnek és dobálják meg egymást a frissen leesett hóval. Egy ponton azonban hirtelen megállt. Mindössze annyit vett észre, hogy gyűrűsujján, egy apró gyémántokból kirakott gyűrű pihent. Anélkül, hogy észrevette volna, elmosolyodott. Próbálta az arcát feljebb emelni, hogy lássa a vele szemben álló személyt, de a teste nem engedelmeskedett neki. A hóesést esőzuhogás váltotta fel. A téli táj eltűnt, helyette pedig csak feketeség. Kocsi csikorgás hallatszott, majd édesanyja rémülettel teli kiáltása.

- Kislányom vigyázz! - So Ra ijedten tekintett körbe, de a sötétség miatt semmit sem látott. Majd a távolban pislákolni kezdett egy apró fény, ő pedig csak szótlanul követte. A látvány, ami elé tárult elborzasztotta. So Ra saját magát látta, ahogyan bátya karjaiban fekszik teljesen magatehetetlenül. Édesanyja zokogva borult apja vállára, aki idegesen értesítette a mentőket. Kétéves húguk egy babakocsiban aludta az igazak álmát, a kocsitól alig néhány méterre. So Ra érezte, ahogyan szépen minden eltűnik körülötte, ő maga pedig zihálva és szemeit könnyesre sírva ébred fel. Soha nem álmodta még ezt a borzasztó dolgot. Remegő kézzel nyúlt az éjjeli lámpája felé, hogy felkapcsolhassa azt. Hirtelen papucskopogást hallotta a szobája felől, végül édesanyja rontott be a szobájába.

- Kislányom mi történt veled? - kérdezte miután meglátta lánya vörösre sírt szemeit.

- Anyu, a baleset! Minden előttem volt - zihálta a lány, miközben próbált erősnek maradni. Az édesanyja odaszaladt hozzá, majd magához ölelte a halálra rémült lányt.

- Csak egy rossz álom volt kislányom nyugodj meg.

- Nem tudok, ez nem álom volt. Annyi évig nem mondtatok semmit arról az átkozott balesetről, inkább hagytátok, hogy emlékek nélkül éljem le azt az öt nyamvadt évet! Tudni akarom mi történt akkor. Kérlek anyám, ha egy kicsit is fontos vagyok neked, akkor beszélj végre!

- Rendben van, elmondom. December vége volt és az utak, már nagyon csúszósak voltak. Te azt mondtad elmész a húgoddal sétálni, de az apád megtiltotta. Végül mégis sikerült kikönyörögnöd, hogy elmehess. Én azért a biztonság kedvéért kikísértelek, nehogy történjen valami. Át akartad tolni a húgodat az úttesten, de a kocsi kereke kitörött és az út közepére gurult. Ekkor jött egy autós, teljes sebességgel, és a kocsi felé hajtott. Te odarohantál, a kocsit elgurítottad az útból és az autó téged ütött el. A bátyád ott tartott téged a karjaiban, míg a mentők ki nem értek. Mindenki halálra volt rémülve, mert úgy feküdtél ott, mint aki már halott lenne. A kórházban azt mondták, hogy kómába estél és az lenne a legjobb, ha lekapcsolnának a gépekről, mert nem láttak esélyt arra, hogy fel fogsz ébredni. A bátyád azonban kötötte az ebet a karóhoz és csak egy hónapot kért az orvosoktól. Te élni akartál és küzdöttél az életben maradásért. Egy hónap múlva tértél magadhoz, de még a nevedre sem emlékeztél. Az orvos azt tanácsolta, hogy vigyünk el téged Amerikába, hogy egy új módszert próbálhassanak ki rajtad, a sokk terápiát, aminek köszönhetően visszanyerheted az emlékeidet. Az apád először nem akart beleegyezni, nehogy még jobban károsodjon az agyad, de neki is rá kellett jönnie, hogy ennél többet nem tehetünk érted. Amerikában végül mégsem a terápia mellett döntöttünk. Kicsit tartottunk tőle, hogyan fog majd hatni rád, ezért hipnózissal néhány emléket a családodról és néhány barátodról sikerült visszahoznunk.

- Na és mi van a többi emlékemmel? Szkeptikus vagyok, mert amikor megcsókoltam Sehunt, akkor úgy éreztem nem az volt az első csókom anyám! - a nő kissé összerezzent. Fogalma sem volt, hogyan mit mondjon a lányának anélkül, hogy azt a bizonyos fiút meg ne említse. Mindenképpen távol akarták tőle tartani, mert az hatással lett volna az egész eddigi felépített életére. Kang rendőrtiszt egy rendesen felépített, hamis emlékkellel kreált életet biztosított a lányának, aki a mai napig úgy sejti, még soha életében nem volt férfivel azelőtt.

- Kislányom, nem tudom miért érezted ezt, de ideje lenne pihenned, hogy holnap legyen elég erőd a tanuláshoz - Min Seo egy gyengéd csókot nyomott lánya homlokára, majd lekapcsolta a lámpát és kifáradt a szobából. So Ra úgy gondolta anyjának igaza van és végre muszáj pihennie is.

*Másnap*

A besütő nap fénye megvilágította a szobát So Ra szemei lassan felnyíltak és reflexszerűen nyújtózkodott egy nagyot. A tegnap éjszakája méltán nevezhető borzasztónak, vagy pocséknak, de semmiképpen sem eseménytelennek. Szerette volna, ha semmit sem tud arról a balesetről, amiben fél életét gyakorlatilag elveszítette mégsem tudta elkerülni a száraz és kemény igazságot. Miután sikerült kimásznia az ágyából, ideje volt, hogy találjon magának valami ruhát. A választása végül, egy fehér ruhára és egy türkiz színű kardigánra esett. Ehhez még társult egy fehér lapos sarkú cipő és a ruhához passzoló táska. A haját most a megszokottól eltérően begöndörítette, az ajkára kent egy leheletnyi szájfényt és úgy hagyta el a szobáját. Anélkül, hogy a szomszédos szobába ment volna, hogy felébreszthesse Jiang Menget az álomvilágából, inkább az étkező felé vette az irányt. Érezte, ha nem eszik meg gyorsan valamit, akkor a gyomra úgy összeszűkül, hogy nem lesz képes gondolkodni az óráin. Az étkező, csak úgy, mint a ház többi helyisége a hálószobáktól és fürdőktől eltekintve, mélyvörös színben pompázott, ami jól kiegészítette a fehér márványpultot és a zománcozott sütőt. Sor a felült az egyik székre, majd elkezdte elfogyasztani, a számára előkészített salátát, amit diéta gyanánt írt fel neki az anyja. Bosszantotta, hogy csak ennyi ételt vihetett be a szervezetébe, de mivel más választása nem volt, így kénytelen volt ezt megenni. Miközben jóízűen eszegetett, Jiang Meng is megérkezett.

- Jó reggelt! – köszöntötte a lányt jókedvűen.

- Neked is jó reggelt. Várod már az első napodat nálunk?

- Igen is és nem is. Egyrészről kíváncsi vagyok, viszont nem akarok túl sokat tanulni. Valahogy ez nem nekem való.

- Egy kis tanulás nem árt senkinek. Szeretnéd, hogy a sofőr vigyen el minket, vagy megbízol a bátyámban?

- Azt hiszem, maradok a bátyádnál. A sofőr kissé sótlannak tűnik – So Ra elmosolyodott, majd felállt a helyéről. Gyorsan megigazította a ruhája szélét és Jiang Meng kíséretében elindultak Ji Woon autója felé. Bátyának egy nyitott tetejű kabrió volt a tulajdonában, amit még karácsonyra kapott édesapjuktól. A férfi sosem tagadta, mennyire bolondul az autókért. So Ra bátya, épp az autó elejét fényezte, mikor észrevette húgát és a mellette látványosan unatkozó fiút.

- Tudom milyen az egyetem, de hidd, el ezt az iskolát szeretni fogod – szólt Ji Woon kissé erőltetett hangon Jiang Meng – hez.

Nem lehetne, hogy induljunk? Ha nem sietünk el fogunk késni! – a fiú hangja hideg volt és kíméletlen. Ji Woon és So Ra összenéztek, majd mindhárman beszálltak az autóba. So Ra szerette a napnak ezt a szakát, hiszen reggel még mindenki friss és üde volt. Illetve majdnem mindenkit. Ugyanis a lány másik barátnője Kim Eunji ritkán járt be az egyetemre, mert folyton betegeskedett. Persze ez csak egy kifogás volt a számára, hogy ne kelljen látnia, ahogy imádottja, Oh Sehun inkább barátnője társaságát keresi, mint az övét. A barátságuk részben anyáiknak is köszönhető, hiszen a két nő, már az egyetem óta igazán jó kapcsolatot ápoltak egymással. Eunji nem volt különösebben érdekes karakterrel megáldott lány: Hosszú barna hajához, sötét szemek párosultak és ideje nagy részét, a pletykák töltötték ki. A szüleik ingatlanpiacot hoztak létre, a Kang család is nekik köszönheti a villát, amiben élnek. Kang rendőrtiszt a lányt szerette volna hozzáadni a fiához, azonban mindkét fél elzárkózott a képtelen ötlettől. So Ra boldog volt, hogy egy hónap távollét után, újra láthatja majd beszédes barátnőjét. Jiang Meng mellette hangosan szuszogott. So Ra először azt gondolta alszik, de megkönnyebbülésére erről szó sem volt. Miután megérkeztek az iskola elé, a két lány, Hei Min és Eunji már vártak rá.

- Uni de jó, hogy megjöttél! – lelkendeztek a lányok és mindketten letámadták őt egy öleléssel. Sora boldog volt, hogy barátnővel lehetet, így egy kicsit egy szimpla egyetemista lány bőrébe bújhatott. Noha itt, is mint mindenhol tisztelet övezte, hiszen mégiscsak a rendőrfőnök lánya volt, mégis kicsit szabadabbnak érezte magát. Talán azért, mert nem volt rajta anyja és apja árgus szemei.

- Igen én is boldog vagyok, hogy láthatlak titeket. Eunji te még nem ismered, ő itt Jiang Meng az új cserediák, aki a házunkban él.

- Hű ez nem semmi! Amikor So Ra említette, hogy jön egy új srác én egy okos tojás stréberre gondoltam, de te egészen jóképű vagy! – nevetett fel a lány, a fiú pedig valami köszönöm félét sziszegett a fogai között. A három lány Jiang Meng kíséretében belépett az iskolába. So Ra a tekintetével, csak egy valakit keresett, név szerint, So Jimint. Remélte, hogy a fiú már itt van és beszélhet vele. Muszáj megmagyaráznia neki a tegnap történteket. Szerencsére, a fiú már ott volt, barátai társaságában. So Ra lopva a fiúra pillantott: Egyszerű fehér pólót, fekete nadrágot és citromsárga tornacipőt viselt a fiú. Tekintete a fekete napszemüvege mögött, kifürkészhetetlen volt. So Ra túl gyáva volt ahhoz, hogy odamerjen menni hozzá és számon kérje rajta a dolgot, ezért barátnőit arrébb rángatva, próbált elvegyülni a tömegben. Sajnos egy ilyen kaliberű lányt, nem nehéz észrevenni, így Jimin is kiszúrta őt magának.

- Nocsak, megérkezett a pasi faló hercegnő! – a fiú hangja tocsogott, a megvetésben és a gúnyban.

- Hogy mersz így beszélni velem? Te voltál az, aki erőszakkal csókra kényszerített engem. Ha én pasi faló vagyok, akkor te mi vagy?

- Én ember vagyok, amit te nem mondhatsz el magadról. Az a csók egyébként sem jelentett semmit sem. Te csak egy újabb csinos kislány vagy, aki hiszékeny és naiv – So Ra szívét csavarták ezek a szavak. Tudta jól, hogy igaza van, mégsem volt képes beismerni, hisz akkor a fiú nyert volna és nem pedig ő. Így vett egy mély levegőt, majd elsétált a fiú szeme láttára. Igyekezett a szemét, a folyosón tartani, ami az ebédlőig vezetett, nehogy véletlenül visszakanyarodjon, a fiú izgató tekintetéhez. Az ebédlőben, még nem voltak olyan sokan. A lánynak igazából, csak egyetlen emberre volt most szüksége és az Sehun volt. Megnyugtatta a tudat, hogy két barátnőjével együtt, a megszokott helyükön ülnek Jiang Meng, pedig jóízűen beszélget barátaival.

- Szia Sehun – köszönt a lány, hangjában pedig egy kicsi izgatottság érződött.

- Nahát So Ra, már csak rád vártunk! – mosolyodott el a fiú. Sehun tekintete, mikor a lány szemeibe nézett átható és tiszta volt. Valahogy úgy, mint egy gyerek a cukorkaboltban. Csakúgy csillogtak a sötét íriszei, szőke haja, pedig szokás szerint tökéletes állapotban volt.

- Sajnálom, hogy késtem, csak el kellett intéznem valamit – kicsit tartott attól, hogy barátai megsejtik a dolgot, ezért csak finoman beszélt a témáról.

- So Ra, valami fontosat kell kérdeznem tőled! – szólt hozzá Sehun, olyan hangerővel, hogy az ebédlőben tartózkodó diákok tekintete, mind arra az egy asztalra koncentráltak.

- Mégis mit művelsz? – kérdezte tőle idegesen a lány és gyengéden beleharapott alsó ajkába.

- Tudod, mióta először megismertelek téged, már akkor volt benned valami vonzó. Nem tudom, hogy a fekete hajad, vagy barna szemeid voltak azok, amik jobban vonzottak engem, vagy talán csak az, hogy te mindig kedves és vidám természetű lány voltál, de mindig, amikor a közeledben voltam a szívem vadul kalapált a mellkasomban. Most már rájöttem, hogy amit érzek irántad több mint amit bárki más iránt éreztem eddig. Szerelmes vagyok beléd Kang So Ra és minden erőmmel azon leszek, hogy egy nap, majd te is ezt érezd majd irántam! – a diákok egyszerre kezdtek el tapsolni és éljenezni. Ritka pillanat volt az ilyen az iskola falai között. Egyetlen ember volt csupán, aki csak némán állt és meg sem tudott szólalni. Kang So Ra, csak állt némán és próbálta elkerülni, hogy bárkivel is szemkontaktust kell, fenntartson. Úgy érezte azonnal el kell tűnnie, ha csak nem akar belehalni ebbe a mérhetetlen nagy szégyenérzetébe, hiszen valamire a tegnapi nap folyamán egészen biztosan rájött. neki csak So Jimin kell és senki más!

5.rész A hiányzó érzelem

"Mond el hercegnő, mikor hagytad utoljára, hogy a szíved döntsön?"

So Jimin, vagyis Park Kwan Jun életében a hétvégék mindig is nagy szerepet játszottak. Ekkor ugyanis levehette a magára aggatott álarcát egy kis időre és újra Korea elnökének engedelmes fia lehetett aki mindig is volt. Ezen a napon azonban úgy döntött, hogy megmarad annak aki az elmúlt néhány hónapban is volt. Miután felébredt, elhatározta, hogy elmegyek egyet sétálni a közeli parkba, előtte azonban mindenképp beszélni akart az édesapjával. Szerencsére az elnök még nem ment el dolgozni, az ebédlőben meg is találta a férfit. Park Min Jae fiánál valamivel alacsonyabb, őszes hajú férfi, aki nagyon határozott véleménnyel van ez életet illetően. Az emberek tisztelik őt, noha félnek is tőle, hiszen korábban sötét ügyletei is voltak. Az elnöknek van egy kedvesebb és szerethetőbb oldala is, amit leginkább fiatalabb gyermeke Ha Eun felé mutat ki. A férfi rajong a mindössze hétéves kislányért. Idősebbik gyermekét Kwan Junt, azonban mindig rövid pórázon fogta, hiszen egy nap, majd minden vagyonát ő örökli meg és nem akarta, hogy fia elkanászodjon. Sokat jelentett neki a munkája, ezért igen elhanyagolta a családját, ami leginkább feleségét Chae Won - t viselte meg. A nő idegei nem bírták a rá nehezedő terhet, ezért már közel két éve él egy zárt intézet falai között és egyedül fia az, akit képes elviselni maga mellett. Kwan Jun azóta egyedül gondoskodik hétéves húgáról, aki nagy fejfájást okoz neki. Mikor megérkezett az ebédlőbe, fejet hajtott apja előtt, majd belekezdett a mondandójába.

- Apám, most elmegyek sétálni egyet, remélem nem bánod.

- Fiam szeretném ha tisztában lennél azzal, hogy mégis milyen tétje van az egész álcádnak. Pontosan tudod, hogy nem akarjuk bántani azt a lányt, csupán be akarom tartatni az szüleivel, amit ígértek nekem.

- Hiszen azt sem tudja ki vagyok. So Ra úgy viselkedik velem, mintha még soha életében nem látott volna engem!

- A szülei biztos rávették, hogy tegyen így. Te is tudod, hogy az a lány, milyen könnyen manipulálható. Ha a szülei csettintenek egyet, ő már rögtön ugrik is és teljesíti amit kérnek tőle. Nem értem, hogy miért pont ebbe a lányba szerettél bele fiam.

- Ő más mint a többiek apa! Mivel gazdag, így biztos lehetek benne, hogy nem a pénzem miatt jött össze velem. Egyébként is, már születésünktől fogva ismerjük egymást, hála neked és So Ra családjának.

- Igen ezt én pontosan tudom. Vésd az eszedbe fiam: Nem könyörülhetünk senkin sem! Nem fogja bántás érni a lányt, ha megőrzöd az álcádat. Csábítsd el, bolondítsd magadba, tedd a magadévá, hogy elhiggyen neked mindent amit csak mondasz neki. Ha a szülei ellen fordítjuk a lányt, akkor vissza kapod a szerelmedet fiam! - Kwan Jun elgondolkozott apja kijelentésén. Talán van igazság abban amit mond. So Ra -t, mindig is a szülei irányították, ahogy őt az apja. Ebben a tekintetben nagyon is hasonlítottak egymásra, noha ő több szabadságot kapott, mint a lány.

- Igazad van apám! Mindent megteszek, ami tőlem telik, hogy sikerüljön Kang So Ra - t a szülei ellen hangolnom. Most ha megbocsátasz, akkor mennék is - még egyszer fejet hajtott az apja előtt, felvette a napszemüvegjét és már indult is. Szöulban, már tombolt a tavasz, a fák virágoztak, a nap hét ágra sütött, egyszóval minden adott volt, egy tökéletes naphoz. Kwan Jun imádta a tavaszt, mert ilyenkor mintha minden életre kelt volna. Ahogyan a park felé sétált, egy ismerős alakot pillantott meg, aki nem volt más mint Kang So Ra, közelebb érve azonban azt is észrevette, hogy egy idegen fiú társaságában van a lány. Mégis milyen jogon érinti meg azt a lányt, aki az övé? Hogy mer mélyen a szemébe nézni, és fogni a kezét? Kwan Jun mérgesen megindult a két fiatal irányába.

- Mintha azt mondtad volna, hogy nem lehetsz idegenek közelében! - a lány ijedten pillantott a háta mögé. Kwan Jun szemei szikrákat szórtak a dühtől és a féltékenységtől.

- Jimin te meg, hogy kerülsz ide? Egyébként is, mégis mi közöd van neked ahhoz, hogy kivel mit csinálok? Ha tudni akarod, ő egy cserediák, aki a házunkban él majd néhány hétig.

- Azt hiszem, én inkább megyek és megkeresem a barátnőmet - állt fel a Kwan Jun számára ismeretlen fiú, de So Ra megragadta a csuklóját és visszaültette maga mellé.

- Mégis mire jó ezt csinálnod? Egyszer beszéltünk és te máris azt hiszed, hogy valami tárgy vagyok? Semmi jogod nincs ahhoz, hogy megmond nekem mit tehetek So Jimin! - a lány szemei is ugyanúgy szikrákat szórtak. Kwan Jun kifejezetten élvezte, hogy feldühíthette a lányt. Egy óvatlan pillanatban megragadta a lány karját, majd elrángatta őt, a fiú óvó szemei elől.

- Engedj el most rögtön! - parancsolt rá a lány, de ő rá sem hederített.

- Mond meg az őszintét hercegnő: Mikor hagytad utoljára, hogy a szíved döntsön? Mert ahogy én láttam, ilyen még sosem fordult elő.

- Ezzel meg mire akarsz célozni, hogy nem tudok önálló döntéseket hozni?

- Meddig akarod még, hogy a szüleid árnyékában élj? Ha folyton azt teszed amit ők mondanak neked, akkor sosem lehetsz majd boldog.

- Honnan tudod, hogy én mit érzek? Képzeld nekem ez az élet tökéletesen megfelel! Te nem ismersz engem, szóval ne akarj engem kioktatni. Játszod itt az eszedet, miközben fogalmad sincs arról, hogy mi folyik körülötted! Talán, ha nem foglalna le annyira a lopás és hasonló bűncselekmények, akkor tisztán látnád, hogy a szüleim így vigyáznak rám! - Kwan Jun kezdett egyre jobban bedühödni, végül nem bírta tovább, és erőszakkal a lány ajkára tapasztotta a száját, hogy elhallgattassa. A csókból hiányzott az érzelem. Kwan Jun puszta dühből csókolta meg a lányt, nem pedig szerelemből. Nem akarta megtenni, de valahogy muszáj volt elhallgattatnia, mert ha megütötte volna, az rossz fényt vetett volna rá. Mégis hogyan festett volna az a főcím az újságokban, hogy Park elnök fia megütött egy ártatlan lányt? Ő nem szeretett soha a középpontban lenni, így más módszerrel kellett próbálkozzon. Melyik lány száját nem lehetne befogatni azzal, hogy megcsókolja az ember? Miután Kwan Jun elhúzódott tőle, So Ra csak állt és nézett mereven maga elé. Valahogy, nem erre a reakcióra számított. Kwan Jun sarkon fordult és magára hagyta, az összezavarodott lányt. Nem bírt a közelében maradni. Miközben igyekezett egyre távolabb kerülni a lánytól, felhívta Jeon Jeong Guk - ot, hogy vigye őt haza. Szeretett volna minél hamarabb a saját házában lenni, hogy megnyugtassa magát. Ő nem követett el semmi rosszat, hiszen csak játszotta a szerepét, amit előírtak neki. Ha nem így tett volna, megkockáztatja a lebukást. Próbálta meggyőzni magát arról, hogy csak azt tette, amit tennie kellett. Mikor sikerült lenyugodnia, már nem várta annyira türelmetlenül, hogy apja sofőrje valamint egyik testőre végre megérkezzen. Legalább volt ideje átgondolni hogyan tovább. Nem akarta titokban tartani apja előtt a tettét.

- Hé főnök elkalandoztál? - Kwan Jun maga mögé tekintett és észrevette Jeon Jeong Guk - ot. A fiú egy évvel volt fiatalabb nála és híres volt nőügyeiről és kirohanásairól. Valójában Kwan Jun nem értette miért pont őt vette fel az apja sofőrnek, de ez mindegy is volt.

- Nem kalandoztam el. Elkéstél, mint mindig! Remélem többször nem fordul elő - nem mondott többet, csak beült az autó anyós ülésére. Előkapta a mobilját, majd tárcsázni kezdte apja számát. Mivel nem tudta őt elérni, ezért úgy döntött, haza megy lepihenni.

- Talán ez ma mégsem az én napom - sóhajtott fel és elkezdte nyomkodni a mobilját.

- Csak nem elszúrtál valamit?

- Talán. Nem tudom, hogy egy csók mennyiben változtatja meg a dolgokat.

- Gyorsan a lényegre tértél a kislánnyal! Ha csak egy csók volt, akkor legfeljebb egy pár napig nem áll majd szóba veled és utána minden folytatódik a tervnek megfelelően.

- Te nem ismered So Ra - t. Neki a csókok igenis fontosak szoktak lenni. Ezért is nem akarta az első csókunkat elsietni. Azt hiszem 14 vagy 15 évesek lehettünk.

- Hát főnök én biztos vagyok benne, hogy ez a kis csók nem fogja tönkretenni a tervet.

- Legyen igazad - mikor a Park család villájához értek Kwan Jun kiszállt az autóból, majd bement a lakásba. Meglepődve tapasztalta, hogy apja is otthon van.

- Fiam végre megérkeztél! Már vártam rád.

- Apám neked nem dolgoznod kellene?

- Igen valóban azt kellene, viszont nem éreztem túl jól magam, ezért megkértem a nagybátyádat, hogy képviseljen engem a megbeszélésen.

- Tudnod kell valamit. A parkban találkoztam Kang So Ra - val és miután összevesztünk én megcsókoltam. Tudom, hogy felelőtlen tett volt a részemről és már nagyon bánom.

- Fiam büszke vagyok rád! Egy nő sosem felejt el egyetlen csókot sem. Ezzel egy lépéssel közelebb kerültél hozzá. lemerném fogadni, hogy a lány miután holnap találkoztok majd az egyetemen, rögtön beszélni akar majd veled a csókotokról. 

- Szerinted ez nem teszi kockára a tervünket?

- Még szép, hogy nem. Remélem minél előbb lezárhatjuk az ügyet és nem kell többé álcáznunk téged. Őszintén megmondom, nem tetszik nekem ez az álca. Te egy kötelesség tudó férfi vagy aki mindig azt teszi amit kell és nem veszel semmit sem félvállról Tudod ebben nagyon is hasonlítunk. 

- Igen ezt jól tudom. Remélem egy nap leszek majd olyan tiszteletre méltó ember, mint amilyen te vagy. Viszont tartok attól, hogy a terv nem úgy sikerül majd mint ahogyan szeretnénk.

- Ne légy kishitű! Mi mindig megkapjuk amit akarunk, ezt ne felejtsd el.

- Megértettem. Most felmegyek a szobámba, hogy lepihenjek - Kwan Jun, már készült felmenni a szobájába, mikor csöngettek. Visszafordult és kinyitotta az ajtót.

- Jó Napot! Szeretnénk beszélni Park elnökkel!

- Az apám, most nem érzi jól magát. Én a fia vagyok. Mégis mi járatban vannak? - kérdezte a küszöbön álló két rendőrtől.

- Sajnos rossz híreim vannak. Nagyon úgy tűnik, hogy az édesanyja megszökött az intézetből, elég labilis idegállapotban.

- Mi a franc? - kiáltott fel dühösen.

- Nem tudjuk, hogy történhetett. Az is lehet, hogy valaki segített neki megszökni. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy megtaláljuk az édesanyját!

- Azt merem ajánlani! Ha nem találják meg őt három napon belül, az apám páros lábbal hajítja ki magukat a rendőrségtől! - azzal a két rendőr előtt becsapta az ajtót. Úgy tűnik ez a nap már nem lesz olyan ígéretes, mint amilyennek elsőre tűnt.

4.rész A keserű múlt(extra fejezet)

Szöul tavaszba borult. A fák már rügyezni kezdtek, a hosszú és hideg telet pedig felváltotta a meleg. A Kang családi rezidencián három kisgyermek játszott: Egy fekete hajú és barna szemű kislány, egy vele egyidős fiú, valamint a másik kettőnél valamivel idősebb fiú, aki figyelt a másik kettőre.

- Kwan Jun add vissza a babámat! - nyafogott a kislány és minden erejével azon volt, hogy elvegye a fiútól a kedvenc babáját. Mikor látta, hogy hiába minden erőfeszítése hiába való, keserves sírásba kezdett. A a Kwan Jun névre hallgató kisfiú megsajnálta a lányt és a kezébe nyomta a babát,
- Sajnálom Sora én csak játszani szerettem volna veled - biggyesztette le a fiú is a száját. Az idősebbik, csak mosolyogva megrázta a fejét.
- Kwan Jun miért veszed el mindig a babámat? Akarsz valamit azért, hogy vissza add nekem?
- Szeretnélek feleségül venni! - csillant fel a fiú szeme - Park elnök egyetlen gyermeke Kwan Jun, már pelenkás kora óta arra vágyott, hogy Kang So Ra lesz egy napon a felesége. Az elismert rendőrtiszt Kang Mu Gyeong lánya és ő már születésüktől kezdve ismerték egymást, hála szüleiknek. Park elnök díjazta, hogy fia választottja egy előkelő család gyermeke, így természetesen áldását adta a gyerekek barátságára, hasonlóan Kang rendőrtiszt is. A két gyermek szívesen játszott együtt a lány bátyával Ji Woon - al, akit azonban jobban izgattak az anatómiai könyvek, mint sem húga és annak barátja csínytevései. Kwan Jun és So Ra, már az általános iskolában eldöntötték, hogy mikor felnőnek, majd összeházasodnak és akkor majd egyesül a két család. Noha fogalmuk sem volt róla, hogy mi az a szerelem, mégis így éreztek. Mindketten remek tanulók voltak, a tanáraik nem győzték őket dicsérni. Ahogyan teltek az évek, és a fiatalok betöltötték a 16.életévüket, Kwan Jun elérkezettnek látta az időt, hogy hivatalosan is megkérje szerelmét, hogy legyen a felesége. Tökéletes időpontnak tartotta erre a téli vásárt, ami Szöul egyik legcsodásabb eseménye volt. Ilyenkor az emberek nagy része az utcákat rója, ahol árusok árulják a portékáikat, a levegőt betölti a fahéj és narancs illat, a hó pedig szállingózik az égből. So Ra mindig is imádta ezt a napot, ugyanis ritka volt az a pillanat, amikor apja és anyja elengedték őt bárhova is kíséret nélkül. A két fiatal kézen fogva sétáltak Szöul utcáin, miközben magukba szippantották a levegő édes illatát.
- Boldog vagyok, hogy a szüleim elengedtek veled Kwan Jun. Annyit kellett könyörögnöm érte, de mégis megérte.
- Nem tudom, hogy emlékszel e még arra, hogy mit kértem cserébe azért, hogy visszaadjam neked az agyon szeretett babádat.
- Jaj te, az már nagyon régen volt. Hogyan emlékeznék már rá?
- Tudod, hogy mennyire szeretlek téged So Ra és azt hiszem, hogy most eljött az a pillanat, mikor végre feltehetem neked a kérdést, amire hosszú éveket kellett várnom - a lány halványan elmosolyodott, Kwan Jun pedig letérdelt elé.
- Kang So Ra hozzám jönnél feleségül? - A lány arcára mosoly ült ki, a szemei pedig könnybe lábadtak.
- Azt hittem már sosem kérdezed ezt meg tőlem Park Kwan Jun! Persze, hogy a feleséged akarok lenni! - Kwan Jun a lány ujjára húzta a gyűrűt, majd felállt és egy csókot nyomott a szerelme szájára. Mindkettejüknek ez volt életük utolsó igazán boldog napja. A lánykérés után elérkezett az esti fogadás, amit Park elnök minden évben megrendezett. A fiatalok úgy döntöttek, egyelőre még nem szólnak szüleiknek a dologról, szeretnének az újévig várni vele. Miután elbúcsúztak egymástól, mindketten hazamentek, hogy este hét órakor, mindketten készen legyenek az ünnepségre. So Ra egy hosszú fekete estélyit választott magának, ami kiemelte az alakját. Szerette volna, ha vőlegénye igazi hercegnőként tekintene rá legalább ezen az egy estén. A haját kontyba fogta, majd feltette a fülbevalóját, amelyet még Kwan Jun - tól kapott a születésnapjára. Miután elkészült, a Kang család együtt indult el, az elnök házáig. Az út nem volt túl hosszú, fél órával később már meg is érkeztek. So Ra volt az első aki kiszállt az autóból és se szó se beszéd, már szaladt is be a házba. Az ajtónál már várta őt a szerelme, aki csókkal köszöntötte a lányt.
- Igazán kitettél magadért. Gyönyörűen nézel ki ebben a ruhában - mosolygott a lányra, amit ő viszonzott is. Kwan Jun a lány felé nyújtotta a karját, So Ra belekarolt és úgy indultak Park elnökhöz.
- Jó estét elnök úr! - köszönt So Ra, majd illedelmesen fejet hajtott előtte.
- Nagyon örülök, hogy itt vagy. Mond csak a szüleidet hol hagytad?
- Épp most jönnek be. Szerettem volna én érkezni elsőnek! - kuncogott a lány. Miután minden vendég megérkezett, kezdődhetett is az ünnepély. Az elnök beszéde után, mindenki bevette a táncparkettet.
- Táncolunk? - kérdezte Kwan Jun So Ra pedig egy apró bólintással válaszolt. A zene lelassult, ők pedig a parkett közepére sétáltak. Egymásba kapaszkodva táncoltak a lágy dallam hatására. Mindkettejük boldog volt és felszabadult.
- Boldog karácsonyt Kang So Ra!
- Neked is Boldog Karácsonyt Park Kwan Jun! - azzal az ajkuk, egy csókban forrt össze.

3.rész Az első szenvedélyes pillantás

"A rossz fiúkon mindig megakad a szemem"

A hétvégék, mindig csodásnak ígérkeztek Kang So Ra számára. Ilyenkor az egész család együtt volt, még az apja is képes volt félretenni a munkáját, hogy ezen a két napon, hogy a családjával lehessen. A mai hétvége, azonban ennél is különlegesebb: Ma egy Tajvani cserediák érkezik a házhoz, ugyanis Kang Mu Gyeong beleegyezett, hogy lánya egy vendéget fogadhasson, aki ráadásul egy fiú. Szerencsére, a szülők ismerik egymást régről, ezért velük nem lesz semmi gond. Vajon So Ra hogyan fogja kibírni, ezt az egy hetet egy idegen fiúval, mikor apja sosem engedte neki, hogy ismerkedjen korabeli fiúkkal. Egyedül Se Hun tudta meggyőzni a szülőket arról, hogy tisztességes ember. A reggel ugyanúgy kezdődött számára, mint az összes többi: Felkelt, felvette az aznapra kikészített ruháját, majd lesétált a fehér márványlépcsőn és egyenesen az ebédlőbe ment, hogy hozzálásson a reggelijéhez. Azonban az ebédlőbe érve különös meglepetés fogadta: A szülei mellett, egy számára ismeretlen fiú állt. A rövid világosbarna hajú és barna szemű fiú, az ablakon bámult kifelé, ám amikor meglátta a lányt a tekintete rögtön So Ra szemeire szegeződött. So Ra biztos volt benne, hogy ő csakis a Tajvani cserediák lehet, akiről a szülei beszéltek. Nem gondolta volna, hogy a fiú ennyire jóképű és vonzó lesz a számára. Különös érzés fogta el, mikor a fiú szemébe nézett. Úgy érezte, mintha a gyomrában ezer pillangó táncolna. A számára mámorító pillanatot, az apja zavarta meg.
- Kislányom, őt itt Jiang Meng ő az a fiú akiről meséltem neked a minap - So Ra egyik lábáról a másikra támaszkodott, hogy ne veszítse el az egyensúlyát. Félszegen fejet hajtott, a fiú pedig csak elnevette magát.
- Nem kellene ennyire félned, mert sosem ettem meg még senkit, bár már többször próbálkoztam vele - So Ra egy ideig próbálta magát türtőztetni, végül belőle is kitört a nevetés. Soha nem gondolta volna, hogy egy fiú ekkora hatással lesz majd rá. Az utolsó ember aki képes volt így megnevettetni őt, az Se Hun volt. So Ra érezte, hogy a fiú hamar megtalálja a helyét a családban, ameddig itt fog lakni.
- Apám megengeded, hogy én mutassam meg neki a szobáját? - komolyodott el újra és az apja felé intézte a kérdését.
- Nem bánom, de aztán siess vissza, hogy megbeszéljük a mai napi programodat. Feltételezem, hogy ma még nem ettél semmit, így azt is meg kell ejtened! - So Ra fejet hajtott apja előtt, majd a fiúval együtt az emeletre indultak. Ott már elő volt készítve a ház legnagyobb vendégszobája, hogy a Jiang Meng névre hallgató fiú kényelemben tudhassa magát, ameddig a házban tartózkodik. Közben So Ra próbált társalogni vele, nehogy a fiú udvariatlannak nézze.
- Na és hogy teljesítesz az iskolában? - kezdte egy egyszerű kérdéssel, mire a fiúból ismét előtört a nevetés.
- Komolyan az iskoláról fogunk beszélgetni? Otthon is folyton ez a téma. nem lehetne valami más? Mi lenne ha arról kérdeznél, mennyire nem szeretek tanulni és csak a szüleim kényszerítik rám, hogy átvegyem majd az apám cégét?
- Te tényleg nem szeretsz tanulni? Akkor, hogyan lehetséges az, hogy kitűnő tanuló vagy?
- A szüleim erőltetik a tanulást. Nem akarok csalódást okozni mindössze ennyi. Amit én szeretek az a motorok. Ha látnál engem motoron félmeztelenül rögtön csorogna tőle a nyálad - a fiú kacéran mosolyra húzta a száját, So Ra pedig érezte, ha nem tűnik el most azonnal a végén még észreveszi, hogy mennyire elpirult. Soha egy fiú sem próbálkozott meg flörtölni vele. Ő még nem ismeri az apját, ezért szerencséje van. Ha tudná mit művel azokkal a fiúkkal akik az engedélye nélkül próbálnak közel kerülni az ő egyetlen lányához kétszer is meggondolná miket mond neki.
- Ez lesz a szobád. Remélem megfelel majd neked! - vezette a fiút egy mahagóni ajtó elé. Jiang Meng csak sóhajtott egyet, majd lenyomta a kilincset. A szoba fényárban úszott köszönhetően annak, hogy hét ágra sütött odakint a nap, a szoba falai pedig krémszínűre voltak festve, így beengedték a fényt. A szoba végében egy kétszemélyes franciaágy kapott helyet, amelyet a házvezetőnő már jó előre bevetett. Az ágy mellett egy hófehér gardrób kapott helyet, ami bár régi, de egyetlen karcolás sincsen rajta. A fehér sötétítő függönyöknek köszönhetően kellemes volt az idő a szobában. Jiang Meng rögtön az ágyra vetette magát, So Ra pedig magában elmosolyodott. A fiú olyan volt mint egy nagyra nőtt gyerek.
- Miért állsz még mindig ott? Nincs kedved ideülni mellém? Mint mondtam nem harapok, szóval nyugodtan idejöhetsz hozzám.
- Biztos elfáradtál a hosszú úton és pihenned kell. Nekem egyébként is beszélnem kell az apámmal. Remélem jól fogod érezni magadat nálunk - Illedelmesen fejet hajtott, majd kisétált a szobából. Miután kifáradt a szobából, sietősre vette a lépteit és egyenesen hálószobája fürdője felé igyekezett. Becsapta maga után az ajtót, majd megnyitotta a csapot. A hideg vizet egyenletesen az arcára fröcskölte, hogy sikerüljön feleszmélnie a kezdeti sokkból. Nem gondolta volna, hogy ilyen fiúval fog együtt élni a következő néhány hétben. Az ő fejében egy szemüveges, okoskodó és könyvmoly fiú képe élt, ehelyett kapott egy vad harsány, mégis komoly fiút, aki képes arra, hogy egy szempillantás alatt levegye az embert a lábáról. Miután kellően lehűtötte magát, becsukta maga mögött az ajtót és elindult az étkezőbe. Pontosabban indult volna, azonban egy hang megállította.
- Nocsak úgy tűnik újabb áldozata van a Kang So Ra nevű hurrikánnak? - mikor a lány ijedten hátranézett a bátyával találta szemben magát, aki gonoszul vigyorgott rá.
- Megijesztettél! Nem mondták még neked anyáék, hogyha hazajössz szólj nekik? Legutóbb is úgy megijesztetted Miss Lee - t, hogy szegény nő kis híján szívrohamot kapott miattad Ji Woon.
- Azt is mondták, hogy nem kerülhetsz közeli kapcsolatba egy fiúval sem, most pedig már két srác is imádja a lábad nyomát, vagy tévedek kedves kishúgom?
- Mégis mire gondolsz? Se Hun csak egy barátom, akivel nagyon jól megvagyok. Jiang meng pedig a házunkban fog lakni, ezért kedvesnek kell lennem vele. Egyébként is, én nem zárkóznék el egy kapcsolat elől sem veled ellentétben. Mikor ismered már be, hogy igenis tetszik neked Hei Min?
- Az a lány rém idegesítő nőszemély ugyanúgy ahogyan te is. nem járok olyan lánnyal, aki egy kicsit is hasonlítana rád.
- Akkor ezek szerint az összes lány olyan mint én! - nevetett fel a lány olyan hangosan, hogy édesanyjuk Kang Min Seo előtt rögtön lebuktak.
- So Ra neked nem kellene már az apáddal lenned? - nézett haragosan tekintettel lányára, majd a fiához fordult.
- Anya ne haragudj rá, hiszen tudod, hogy So Ra milyen felelőtlen. Igyekszem kordában tartani de sajnos nem könnyű eset - Ji Woon próbálta kihúzni magát a fejmosás alól, de anyjának nem számított, hogy fia már nagykorú, ezért összeszorított szemekkel folytatta a mondandóját.
- Ha annyira kordában tartod akkor hogyan fordulhatott elő, hogy a húgod megcsókolta Oh Se Hunt? - So Ra ereiben megfagyott a vér. Vajon honnan tudhatta meg a dolgot? Hiszen ő senkinek sem mondta el, egyedül Ji Woon volt az, aki tudott a dologról, de ha ő mondta volna el, akkor az anyjuk nem kérte volna őt számon.
- Anya, az csek véletlen volt. Egyébként is honnan tudtad meg? - kérdezte elhalt hangon a lány.
- A szülei felhívtak, hogy mégis mit műveltél a fiúkkal, mert Se Hun csak fekszik a szobájában és vigyorogva simogatja a száját. Szerencséd, hogy nem apád tudta volna meg előbb, mert abból botrány lett volna. Apád ezerszer megmondta már neked, hogy nem lehet barátod addig, ameddig az apád bele nem egyezik.
- De Se Hun és én nem vagyunk együtt. Különben is miért mindig én húzom a rövidebbet? Úgy érezem engem nem is szeretsz annyira, mint a bátyámat és a húgomat, pedig tudtommal én is a gyermeked vagyok - So Ra szemeiben egy apró könnycsepp jelent meg, majd lefutott a lépcsőn. Megigazította a haját és letörölte a könnyeit. Nem lett volna túl szerencsés, ha az apja meglátta volna sírni, máskülönben hamar kiderült volna, hogy mit művelt az iskolában. Vett egy mély levegőt, majd bekopogott apja irodájának ajtaján.
- Szabad! - kiáltott a férfi, So Ra pedig kinyitotta az ajtót.
- Hívattál apám, hát itt vagyok - becsukta maga után az ajtót, majd odasétált az apja elé. Kang rendőrtiszt, magas ember volt, bátyához és hozzá hasonlóan fekete haja és barna szemei voltak. Igaz fekete hajában, már itt ott megjelentek az ősz szálak, ehhez képest igazán jól tartotta magát. Tekintélyt parancsoló pillantásai sok emberre hozták rá a frászt, többek között gyermekeire és feleségére is.
- Szeretnék gratulálni, hogy ismét te lettél az iskola első. Az igazgató nem rég hívott fel. Nagyon büszke vagyok rád kislányom - veregette meg lánya vállát, majd egy pillanat erejéig magához ölelte. So Ra ilyenkor érezte magát igazán boldognak. Ritka volt az olyan pillanat amikor igazán közel került az apjához, hisz azt mindig betemette a munka, csak úgy mint édesanyját is.
- Köszönöm én mindent megtettem ami tőlem telhetett. Lenne egy apró kérésem, ha nem bánnád.
- Rendben miről lenne szó? - nyelt egy nagyot. So Ra úgy érezte apja nem igazán repes attól, hogy lánya kéréseket intéz feléje, hiszen ez rendszerint kikérő volt, ahogyan most is.
- Hei Min elhívott engem, hogy menjünk sétálni és közben vásároljunk magunknak ezt és azt. Szeretnék engedélyt kérni rá, hogy elmehessek vele. Jiang Meng is eljöhetne, így kicsit megismerné a várost és útba ejtenénk az iskolát is.
- Rendben van, de csak azért mert kivételesen megérdemled, a pihenést. Most ha nem haragszol folytatnám a munkát - So ra fejet hajtott apja előtt, majd kifáradt a szobából. Boldog volt, hogy minden ennyire egyszerűen ment. Már csak azt kellene kitalálni, hogy mit fog csinálni az új fiúval. Ő ugyanis azt tervezte, hogy beszámol barátnőjének a Sehun - nal történt csókjáról. Nem lenne túl szerencsés ezt egy idegen előtt kikotyognia.
- Nahát ez a ház kész labirintus! - jelent meg az említett és tetetett ásításával ismét mosolyt csalt a lány arcára.
- Kötve hiszem, hogy aludtál volna, de tegyük fel, hogy elhiszem neked.
- Nos mit terveztél mára? Elmegyünk Szöulból valami izgalmas helyre?
- Nem egészen. Mivel kimenőt kaptam, ezért a barátnőmmel együtt vásárolni megyünk és közben útba ejtjük az iskolát is, hogy megnézhesd hol fogsz tanulni a következő hetekben.
- Ne már komolyan ilyen unalmas dolgot fogunk csinálni? A csajoknak miért kell a vásárlásnak szerepelni az első helyen? - nyafogott a fiú, mire So Ra ismét elnevette magát. Tetszett, hogy a fiú csak azért tetteti az üresfejű szépfiút, hogy az arcára mosolyt csalhasson.
- Én most megyek és átöltözöm. Ha a barátnőm Hei Min megérkezik indulhatunk. Menj reggelizz és ne merj kifogásokat kitalálni nekem - mosolyodott el a lány és már szaladt is fel a lépcsőn. A mai napját senki és semmi nem ronthatta el. Az apja végre elismerte, ráadásul itt van ez a szimpatikus új fiú is. Körbe fordult párszor, mire a szobájába érkezett. Azonban meglepetésére, nem egyedül volt. 11 éves húga Na Na is ott tartózkodott és nővére ruháit dobálta egyesével a földre.
- Hé törpe te meg mit csinálsz? - kérdezte húgától és arcon puszilta a kislányt, aki tökéletesen anyja utánzata volt. Rövid világosbarna haj, kék szemek és bosszantó természet.
- Unni jó hogy itt vagy. Apa szervezni akar mára egy fogadást az új fiú tiszteletére és nincs mit felvennem! - panaszkodott a kislány és karba tett kezekkel odébb rúgott, egy virágokkal díszített hosszú ujjú koktél ruhát.
- Mit szólnál, ha ezt átalakíttatnám neked? - emelte fel a ruhát, melyet húga az imént rúgott odébb.
- Jó rendben és köszi - mosolyodott el a lány és arcon puszilta nővérét.
- Na és történt valami ameddig én apával voltam?
- Igen Sehun oppa telefonált, de megmondtam neki, hogy az új fiúval vagy most elfoglalva.
- Mit csináltál? - nézett mérgesen a húgára, majd egy kispárnával lábon dobta a lányt.
- Jobban örültél volna, ha anya vagy apa találja meg előbb a telefont? Anya már így is nagyon mérges rád.
- Tudom, de nem tehetek ellene semmit sem. Anya majd megnyugszik. Szerinted mit vegyek fel a kis sétára?
- hát nem vagyok divat szakértő, de legyen a fehér csipkés blúzod, az nagyon csinos.
- Egy isten vagy Na Na - borzolta össze húga haját, majd óvatosan kilökdöste őt a szobájából. Felkapta a fehér az ujjánál csipkés blúzát, egy fekete bársony nadrágot és egy szintén fekete csipkés balerina cipőt, majd átöltözött. A haját kissé begöndörítette, a szájára kent egy réteg halvány rózsaszín szájfényt, majd felkapta a táskáját és megindult lefelé a lépcsőn. Hei Min és Jiang Meng már várták őt.
- Nocsak, a késő kisasszony. Mintha azt mondtad volna nekem, hogy ne késsek és lássanak csodát, végül te húztad az időt.
- Unni nagyon csinos vagy - dicsérte meg barátnőjét Hei Min, majd megölelte.
- Köszönöm te is nagyon csinos vagy. Jiang Meng megtennéd, hogy előre mész, mert szeretnék kicsit beszélgetni a barátnőmmel.
- Ne szólíts így, hívj inkább Ahmon - nak, ez a beceneven.
- Rendben van, legközelebb így teszek - Jiang Meng bólintott egyet, majd kissé előrement, hogy a lányok nyugodtan tudjanak beszélgetni.
- Te ez a fiú nagyon jóképű pasi. Pont olyan, mint akivel tegnap találkoztam az iskolában. A neve JungKook, vagyis ez a beceneve. Egyszerűen levett engem a lábamról. Tényleg mi történt tegnap azzal a fiúval?
- Az új srácra gondolsz? Semmi sem. Csak bocsánatot kért, majd hazafuvarozott.
- Ez neked semmi? Hihetetlen, hogy az apád nem haragudott meg miatta.
- Ő nem tud erről az egészről és jó lenne ha ez így is maradna. Egyébként valami fontosat akartam neked mondani! - komorodott el kissé, ezzel megijesztve a barátnőjét.
- Ki vele mit csináltál már megint?
- Megcsókoltam Sehun - t. Biztos vagyok benne, hogy tetszik nekem, viszont abban már nem, hogy ebből lehet e később komoly dolog is, vagy csak fellángolás.
- na ne már! Kang Sor Ra első csókja? Ez egyszerűen hihetetlen. Na és Sehun mit szólt hozzá?
- Itt van a probléma. Nem mondott azóta egy árva szót sem, amióta én megcsókoltam. Ráadásul a szülei beszéltek anyámmal, szóval már veled együtt ketten tudják a titkomat.
- Ne aggódj Unni én megtartom a titkodat. Viszont vigyázz ezzel a fiúval, mert valami nem stimmel vele kapcsolatban - mutatott a lány Jiang Meng felé, mire So Ra gondolkodóba esett. Ő nem vett észre semmi furcsaságot a fiún, bár sosem lehet tudni.
- nem hinném, hogy problémát jelentene nekem. Még nem ismerem, szóval majd meglátjuk - a két lány utolérte a fiút, de Hei Min megtorpant.
- én elmegyek egy kis vízért, ti meg addig maradjatok itt és várjatok meg jó? - So Ra bólintott egyet, Hei Min pedig elindult az árus felé, hogy vásárolhasson egy üveg vizet magának. Jaing Meng és So Ra leültek egy közelben lévő padra.
- Érdekes egy barátnőd van. Kizártnak tartottam volna, hogy egy ilyen karót nyelt lánynak, egy ennyire hiperaktív csaj legyen a legjobb barátnője,
- Mindenki tévedhet néha. Ha jobban megismersz, majd rájössz milyen is vagyok valójában.
- Biztos vagyok benne. Addig is mi lenne ha barátok lennénk? - nyújtotta felé a kezét, mire So Ra megfogta és kezet rázott vele. Egy ideig mélyen egymás szemébe néztek. Ez tekinthető So Ra első igazi szenvedéllyel teli pillantásának. Azonban ezt a megkapó pillanatot egy hang zavarta meg.
- Mintha azt mondtad volna, hogy nem lehetsz idegenek közelében!