Kwan Jun az ebédlő egyik sarkából hallgatta, ahogyan valaki épp szerelmi vallomást tesz, az általa bálványozott lánynak. Nem volt dühös, sem csalódott. Egyszerűen tudta, hogy ez egy játék aminek a végén úgyis ő kerül ki majd győztesen. Bármikor felismerte Oh Sehun hangját. Másnak eszébe sem jutna, hogy szemet vessen az ő tulajdonára. Már fiatalkoruktól kezdve vetélytársak voltak, hiszen a fiú apja szintén indult az elnökválasztáson, amit el is veszített. Természetes, hogy a családja elkezdett irigykedni rájuk. Azonban amikor a fiú túl messzire ment, úgy döntött bosszút fog állni és elveszi tőle mindenét. Mivel Kwan Jun jól tudta, hogy Sehun rajong Kang Soraért, így a lánnyal kezdte. Noha ő nem érzett semmit sem a lány iránt, a barátságot leszámítva, annyira fűtötte a bosszúvágy, hogy elcsábította a lányt. Persze az évek múlásával beleszeretett a lányba, így a házassági ajánlata, már nem a bosszúja része volt, mégis örült, hogy riválisát szenvedni látja. Most azonban mégis úgy érezte, ő húzta a rövidebbet. Nem tehetett semmit, amivel megállíthatná, ezt az egész komédiát. Pontosan tudta, hogy Sehun nem képes a lányt olyan nagy hévvel szeretni, amivel ő igen. Azonban ő sem számított a lány reakciójára. Kang So Ra, ugyanis leszegett fejjel szaladt ki az ebédlőből. Mivel furcsállta a dolgot, ezért utána szaladt.
- Hé történt valami? - kérdezte a lánytól, miután utolérte.
- Ohm semmi sem, csak kicsit sok volt, hogy annyi ember engem néz.
- Nocsak a hercegnő nem szokta meg a rivalda fényt? Én úgy tudom, már kiskorodban is központi figyelmet élveztél - a szájából megvetés érződött, ami nem is volt meglepő azok után, hogy a lány se szó se beszéd eltűnt az életéből és egy életre elveszítette a nőkbe vetett bizalmát, hála neki.
- Kérlek, legalább ma hagyj engem békén! Túlságosan rosszul vagyok és nem vágyom rá, hogy belém taposs - a lánynak rekedtes hangján érezhető volt, hogy próbálja visszatartani a sírást. Kwan Jun nem tudta mit is tehetne, ha próbálná megvigasztalni, őt is elárasztanák az indulatok és olyasmit tenne, ami leleplezhetné őt. Ennek ellenére mégsem tudta csak úgy otthagyni, az összetört lányt. Vette egy mély levegőt és a bal karjával, gyengéden átölelte a lányt.
- Sírj csak! Most mást úgysem tehetsz! - érezte ahogy a lány a vállába fúrja az arcát, majd hangosan szipogni kezd. Ő csak állt ott és hagyta, hogy a lány a vállain sírhassa ki magából a fájdalmat. Noha nem értette, hogy egy ilyen megkapó jelenet után, hogyan képes úgy sírni, mintha rosszul esett volna neki, amint az imént egy fiú szerelmet vallott neki. vajon ha ő tette volna meg, akkor is így reagált volna? Előle is elfutott volna, ahogyan Sehun elől tette? Sok kérdés kavargott a fejében. Már nem csak édesanyja eltűnése aggasztotta, hanem az is, hogy az 5 éve még életvidám fiatal lány helyett, most egy lelkileg meggyötört szinte kélsz nőt kellett vigasztaljon. Bele se mert gondolni abba, mitől váltogatott meg ennyire a lány. Hiszen mikor tegnap a parkban látta, nyoma sem volt a fájdalomnak. Talán a csókja késztette rá, hogy adjon utat az érzelmeinek vagy a családja tehetett a fájdalmáról? - Kwan Jun gyengéden eltolta maga elől a lányt, majd felé nyújtott egy zsebkendőt.
- Köszönöm! - szipogta a lány, majd elkezdte letörölni a könnyeit.
- Menj inkább haza! Ha ilyen állapotban látnak a barátaid, biztosan kérdezősködni fognak, meg aztán jobb ha a barátod sem látja milyen állapotban vagy! - Kwan Jun újra elővette a kissé rideg álarcát. Noha a lány látványa enyhítette a szívében keletkezett hegeket, mégsem tudta elfelejteni mit tett vele a lány.
- Sehun nem a barátom. Nekem még soha nem volt senkim! - a lány leszegett fejjel állt előtte. Hogy képes azt mondani, hogy nem volt senkije? Akkor ő mi volt csak egy játékszer? Elég hamar elfelejtette azt, aki az egész életét hajlandó lett volna feláldozni a két szép szeméért. Hiába el kellett ismernie, hogy minden nő ugyanolyan. Az apjának váltig azt mondta, hogy az álcát csak azért találta ki, hogy visszaszerezhesse a menyasszonyát, pedig erről szó sem volt. ő mindenképpen bosszút akart állni a lányon azért, mert csúful átejtette őt. Kwan Jun látta, ahogyan a lány alakja lassan távolodik a szemei elől. Nem tudta tovább játszani, hogy mennyire nem kavarta fel őt az, ahogyan a lány a vállaiba temette az arcát és szorosan ölelte át őt. Ez a lány mindig képes volt előhoznia belőle azt az énjét, amit a leginkább szeretett volna elrejteni. Utálta, ha valaki érzelmileg gyengének látta őt. Mikor fiatalabb volt, akkor gyenge volt és túlságosan bolond, mert elhitte, hogy majd boldogan élnek ameddig meg nem halnak.. Hiába az élet rendkívül igazságtalan. Főleg azokkal, akik próbáltak mindig a helyes úton járni. Már pedig, ő soha nem tért le onnan. Noha az apja nem volt egy tisztességes ember, ő mégis igyekezett kimaradni a piszkos ügyeiből. Ő csak szerette volna, ha úgy élheti az életét ahogyan neki tetszik. Miután a lány kikerült a látóköréből, ő is elindult hazafelé, hiszen ma apja a Kang család fogadására hivatalosak és az elnök úr szigorúan kijelentette, hogy fiának is kötelező ott lennie, természetesen inkognitóban. Az emberek ugyanis úgy tudták, hogy a fiú az amerikai Stanford egyetem jogi karán tanul, hogy hivatásos ügyvéd legyen belőle. Szinte borítékolható volt, hogy mindenki beveszi ezt a mesét. Kwan Jun, most kivételesen nem maga vezetett haza, hanem megkérte apja egyik sofőrjét, hogy vigye ő haza. Túl ideges volt ahhoz, hogy maga vezessen haza. Nem akarta, hogy egy kis baleset gátat szabjon annak, hogy a mai fogadáson végleg a földbe tiporhassa a lányt, akibe fiatalkorában szerelmes volt, aki egyetlen szavával képes volt őt irányítani. Miután a sofőr megérkezett Kwan Jun beszállt az autóba és hazáig meg sem álltak. Út közben végig az járt az agyán, hogy mégis ki lesz majd a szerencsés lány, aki néhány percre élvezheti majd a társaságát. A választása Kang So Ra azon barátnőjére esett, akit könnyedén a lány ellen tudott fordítani, nevezetesen Kim Eun Ji. Ő akár még a lánnyal való barátságát is képes lett volna eldobni csak, hogy hasznot húzzon bárkiből is, akihez a lány valaha is közel állt. Miután hazaérkezett, bement a házba, ahol csak a tévé előtt ülő hét éves húgát találta.
- Neked nem kellene már aludnod? - kérdezte a húgát majd melléülve az ölébe vette a kislányt.
- Meg akartam várni, amíg Oppa hazajön. Apu azt mondta megint el kell mennie és te se maradsz itthon velem - nyafogott a kislány és igyekezett kidörzsölni szeméből a fáradságot.
- Sajnálom Haeun majd holnap én foglak lefektetni téged és mesélek majd neked rendben van?
- Mikor jön haza a mama? - nézett rá kiskutya szemekkel, Kwan Jun - nak, pedig összeszorult a szíve. Bárcsak azt mondhatta neki, hogy már csak néhány nap és édesanyjuk újra velük lesz, de sajnos tudta, hogy ez nem fog bekövetkezni. Mivel még mindig nem volt hír róla, ezért képtelen volt bármi jót is mondani a húgának.
- Hamarosan - suttogta a kislány fülébe, mire a kislány egyszeriben megnyugodott. Mivel nem szerette volna még magára hagyni a húgát, akinek egyszerre volt anyja és apja, ezért elkezdte a karjában ringatni, valahogy úgy ahogyan anyja a gyermekét, miközben a lány kedvenc altatóját dúdolgatta. A feszültsége kezdett elpárologni, ahogyan az alvó húgára nézett. Ő volt az egyetlen ártatlan dolog az életében. Szerencsére túl fiatal volt még, hogy megértse mi folyik a környezetében. Hogy miért kell apjának annyit dolgoznia, vagy miért nincs otthon az édesanyja. Óvatosan a kanapéra fektette a kislányt, majd a saját szobájába ment, hogy felöltözhessen. Mivel most nem kellett olyan görcsösen ragaszkodnia az álcájához, így előkapott egy fehér inget a szekrényéből, a zakóját és egy bőrnadrágot, majd bevonult a fürdőszobájába. Miután elkészült befújta magát azzal a parfümmel, ami So Ra kedvence volt. Felvett egy fekete kalapot és egy napszemüveget, majd végre késznek mondhatta magát. Úgy festett, mintha valóban köze lenne a helyi maffiához. Már csak az apját kellett megvárnia és indulhattak is.
- Nahát, fiam milyen elegáns vagy ma! - lépett be Park elnök, az oldalán a pimaszul mosolygó Eun Ji - vel az oldalán. A lány világosbarna haja lágyan omlott a vállára. Egy igazán rövid fehér ruhában volt, ami tökéletesen kiemelte a homokóra alakját. Kwan Jun végigmérte a lányt, majd elégedetten tudatosította magában, hogy tökéletes lesz ma estére.
- Eunji nagyon örülök, hogy elfogadtad a meghívásomat - Kwan Jun közelebb lépett a lányhoz, majd egy lágy csókot nyomott a lány kézfejére.
- Ugyan már az enyém a megtiszteltetés. Nem is gondoltam volna, hogy te lennél Park elnök fia. Az édesapád tájékoztatott mi fog ma történni. Pontosan mit akarsz te a barátnőmtől? - kérdezte kíváncsian a lány, mire Kwan Jun mosolyogva megrázta a fejét.
- Mindent a maga idejében kislány! Ne feledd, a partin nem tudhatja senki sem, hogy én ki vagyok. A távolból fogom majd mondani, hogy pontosan mit is mondj a te imádott barátnődnek megértetted? - a lány bólogatott a fejével. Kwan Jun udvariasságból felé nyújtotta a kezét, majd hármasban elindultak a partira, amit a Kang családi rezidencián tartottak. Az odafelé vezető út csendesen telt el. A férfi fejében végig az járt, vajon hogyan fog egykori szerelme reagálni arra, amikor látja őt ahogyan szinte felfalja a barátnőjének titulált barna démont. Miután megérkeztek a fogadásra, mindhárman kiszálltak, azonban Eun Ji és Park elnök előre ment, hogy ne keltsenek túl nagy feltűnést. A lány látszólag élvezte az idős úr társaságát, amit Kwan Jun egyáltalán nem bánt. A kalapot mélyen az arcába húzta, majd ő is felsétált a lépcsőn, egyenesen az előtérbe, ahol már hemzsegtek az előkelőbbnél is előkelőbb urak, hölgyek valamint azok gyermekei. Kwan Jun odasétált a pezsgőspoharakhoz, majd egy határozott mozdulattal elemelt egyet.
- Azt hittem sosem látlak többé! - ez a hang túl ismerős volt neki. Mikor megfordult egyenesen Kang Ji Woon meredt rá összehúzott szemekkel.
- Félek, összekever engem valakivel - a fiú mosolya kissé bizonytalan volt, de tartotta magát a tervhez.
- Ugyan már nekem nem tudod megjátszani magad! Én nem a húgom vagyok Park Kwan Jun - súgta az idősebb a fülébe, mire Kwan Jun kissé összerezzent.
- Úgy tűnik lebuktam. Na és ha már itt tartunk, hol van a kicsi húgocskád?
- Nem érezte jól magát. Nem faggattam, mert ilyenekről nem szívesen beszél. Biztos, csak nem reggelizett, vagy hasonló.
- Ji Woon annyira naiv vagy, mint a húgod! Az a szerencsétlen lány, nem tudta mit válaszoljon a drága, Oh Sehun - nak, mikorra az közölte vele, hogy úgyis a barátnője lesz, ha akarja, ha nem. Engem is volt szíves tájékoztatni róla. Úgy tűnik nem vagy képben haver! - veregette meg Ji Woon vállát majd halkan felnevetett.
- Hagyd békén a húgomat! A szüleim nem akarják már, hogy közöd legyen hozzá, remélem világos voltam.
- Mint a nap. Bár tekintve, hogy én általában nem tartom magamat az ígéreteimhez, kétlem, hogy el tudom kerülni a kishúgodat. Egyébként a mai éjszaka miatt ne aggódj, már találtam magamnak kísérőt - Kwan Jun egyenesen Eun Ji felé mutatott, aki miután észrevette a férfit, otthagyta beszélgetőpartnerét, majd odasétálva, a férfi dereka köré fonta a karját.
- Te miért nem jössz táncolni velem, olyan egyedül érzem magamat! - nyafogott a lány, mire Kwan Jun eleresztett feléje egy játékos mosolyt.
- Akkor én nem is zavarom tovább a boldog párt! - Ji Woon fejet hajtott, majd amilyen gyorsan csak jött, úgyis ment el. Kwan Jun unottan felsóhajtott, majd gyengéden belepuszilt a mellette lévő lány nyakába.
- Ha jól viselkedsz, annak mindig meg van a jutalma!
- Akkor ez a jutalom te leszel? - kérdezte a lány csillogó szemekkel.
- Arról szó sem lehet! Viszont ez azt éjszakát megkapod. De csak akkor, ha jól végzed a dolgokat megértetted?
- Igen bizonyára nem fogsz bennem csalódni! - mielőtt a lány az ajkaira vetette volna magát, Kwan Jun ellökte magától és feszülten várta, mikor jön vége az est díszvendége.
- Kedves barátaim! Nagyon örülök, hogy ennyien megtiszteltek a jelenlétükkel. A mai nap fontos számomra, hiszen drága kislányom Sora, a jövőhónapban fogja letenni a vizsgáit és hivatalosan a törvény szolgálatába fog állni, mint hivatalos ügyvéd! - Kang rendőrfőnök melle csak úgy dagadt a büszkeségtől. Persze, hiszen minden vágya az volt, hogy lánya is a törvény nevében cselekedjen, ahogyan ő is. A férfi felszínes ember volt, ezt mindenki pontosan tudta. Végül nem volt más hátra, mint, hogy az ünnepelt is megjelenjen. So Ra óvatosan lépkedett le a lépcsőn. A lány egyszerű fekete ruhát viselt. Az emberek szemében inkább tűnt a lány élőhalottnak, mint sem boldognak. Kwan Jun tudta, hogy ideje lesz cselekednie. Fogta Eun Ji karját és kikecmeregtek a tömegből. Kwan Jun a lány felé tekintett, So Ra szeme pedig felcsillant, ha csak egy pillanatra is de elmosolyodott. Eun Ji - nek sem kellett több, rögtön a férfi ajkaira vetette magát. Kwan Jun azonban nem csukta be a szemét, ahogyan ezt egy normális csóknál szokás, hanem végig nyitva tartotta, hogy láthassa Kang So Ra reakcióját. A lány úgy állt a lépcsőn, mintha egy szobor lett volna. Anyja halk utasítására megindult volna lefelé, de a cipője sarka kitörött, ő pedig egyesével gurult le a lépcsőfokokon, míg nem ájultan érte földet. Az egész termen a pánik lett úrrá. Eun Ji remegő szájjal állt Kwan Jun mellett, akinek azonnal cselekednie kellett. Ameddig mindenki rémülten orvosért kiáltott, a férfi a karjaiba kapta a lányt, majd sietősen távozott vele az autójáig, meg sem várva, hogy apja is odaérjen. A lányt a kocsi hátsó ülésére tette, majd ő is beszállt és a gázra taposott. Pontosan tudta, hova fogja vinni a lányt. A lányt, aki most már nem csak lelkileg, hanem testileg is az övé lesz, akár akarja akár nem!
- Kellene, de nem tudok. Még szerencse, hogy Ji Woon talált magának egy lányt, különben nem hívtalak volna ide téged. Tényleg mennyi idő van még a szülésig?
