Ha valaki, akár csak meghallja Kang So Ra nevét, rögtön az eszébe jut, Korea legkiválóbb jogi egyetemén tanuló fiatal hölgye, aki éles eszével bárkit maga mögé utasít. Mondhat bárki bármit, ő le sem tagadhatná származását. Hiszen ki ne ismerné édesapját Kang Mu Gyeong - ot, Korea tiszteletben álló rendőr kapitányát? Noha a férfi, már rég volt pályája csúcsán, még most is a rendőrség tiszteletbeli tagja. So Ra, sosem mert ellent mondani édesapjának, hiszen tudta jól, hogy ez következményeket von maga után. A lányt az iskolában tisztelték, mások féltek tőle, hiszen mégis egy rendőrfőnök lányával volt dolguk. Ennek ellenére, eredményei mindig kiválóak voltak, hiszen minden energiáját, a tanulásra fordította. Ezért is fordulhatott elő az, hogy 22 éves kora ellenére, még sosem tapasztalhatta meg a szerelem érzését, vagy azt milyen egy férfi mellett igazán boldognak lenni. A lány már tudta, hogy hamarosan férjhez kell majd mennie, egyenesen Park Hyun Woo Koreai elnök fiához Kwan Jun - hoz. A lány sosem szívlelte jövendőbelijét, noha személyesen nem találkoztak, szülei pedig fotót nem mutattak róla. Minden oka meg volt arra, hogy így érezzen hiszen ezen az esküvőn múlik édesapja állása, ami hála a mélyen tisztelt elnök úrnak, most veszélybe került. A lánynak ezen kívül, a múlttal is szembe kell néznie. Gyermekkori emlékeit, egy borzalmas balesetben elveszítette, ez azóta hatalmas terhet rótt a vállára. Ennek ellenére, ő próbálta mindenkinek a legjobb arcát mutatni. Mindig mosolygott és igyekezett elrejteni, a benne támadt kétségeket. A napjai mindig ugyanúgy teltek. Azon a fagyos Januári napon sem volt másképpen. So Ra már reggel nyolckor talpon volt, hogy időben beérhessen az iskolába. Tágas és világos szobájában, egytől egyig drága bútorok kaptak helyet: Kétszemélyes franciaágy, hiszen a lány éjjelente, sokat forgolódott, egy nagy fehér gardrób egyenesen Amerikából, egy mahagóni íróasztal, valamint a dédnagyszüleitől öröklődött kristálycsillár. A fal halvány bézs színűre volt festve, mert So Ra ki nem állhatta, az egyszerű fehér színt. Számára túlságosan semmit mondó volt. A szobája, közvetlenül szülei hálószobája mellett volt, így édesapja mindig szemmel tarthatta, gyermekét akitől nagyon sokat várt el. So Ra egy báttyal és egy nála 10 évvel fiatalabb húggal is büszkélkedhetett. Ha éppen nem tartózkodott otthon, édesapja mindig megbízott valakit, a személyzetből, hogy tartsa rajta a szemét. Így szerette volna elkerülni, hogy lánya tanulás helyett, inkább a barátaival szórakozzon, vagy férfiak után érdeklődjön. Miután teljesen késznek nyilvánította magát, So Ra csendes léptekkel igyekezett le a fehér márványlépcsőn, hogy édesapja, vagy édesanyja, ne hallja meg őt és ne kelljen újra és újra végighallgatni, annak bölcs beszédét, arról milyen fontos dolog is a tanulás. Ő inkább szerette a csöndes reggeleket, amikor testvérei társaságában reggelizhetett meg és sofőrje helyett, bátya Ji Woon fuvarozta őt el az egyetemig. Azonban ez a mai nap egészen másképpen alakult, mint azt várni vélte. Igaz, szülei már korán munkába indultak, azonban bátya sem volt már otthon. Miss Lee, a család házvezetőnője, ezt azzal indokolta, hogy sürgős esethez hívták, ezért nem tudta megvárni őt. Mivel bátya nélkül, eszébe sem jutott reggelizni, így megkérte a szakácsot, hogy csomagolja el neki és majd az iskolában elfogyasztja. Noha számított rá, hogy erre túl sok ideje úgy sem lesz.- Miss So Ra az autó előállt. Most már indulhatunk is! - érkezett meg a Kang család sofőrje. So Ra csak egyez bólintott, jelezve, hogy indulhatnak. Már megszokta, hogy az esetek döntő többségében, igénybe kell vennie, a sofőri szolgáltatást, ha csak nem akart elkésni, ezzel pedig bepiszkítani makulátlan, iskolai teljesítményét. Amíg az autó az iskola elé gördült, a lány elővette táskája zsebéből, a mobilját, majd csak ennyit pötyögött be rajta "segítség". Az üzenet, nem másnak szólt, mint egyetlen barátnőjének Ji Hei Min - nek. A kissé már hiperaktív, So Ra - nál, alig egy évvel fiatalabb lányt, még szülei is képesek voltak megtűrni. Ugyanis a lány édesapja, Ji Min Seo ügyvéd, a Kang család szolgálatában állt, immáron sokadik éve. A két lányban közös, apjuk szigora, valamint, életcéljuk is. Mivel mindketten, jogi szakon tanulnak, ezért természetesnek veszik szüleik, hogy lányaikból, az ország legkiválóbb jogászai válnak majd. Miután, a fekete rang rower leparkolt, az iskola előtt, Mr Kim kinyitotta előtte, az ajtót, ő pedig kellemes napot kívánva, kiszállt, majd elindult az épület ajtaja felé. Az egyetem, majd háromszintes, a külső falai bíborszínben pompáznak. Az ember könnyen hihetné azt, hogy ez is csak egy átlagos egyetem, mint a többi, pedig koránt sincsen így. Ez az egyetem, azoknak a diákoknak van fent tartva, akiknek a szüleik megengedhetik maguknak, az évi több millióba kerülő tandíjat. Persze vannak ösztöndíjjal, felvett diákok is, ám a többségük mind gazdag szülők gyermekei. So Ra, a szemeivel, egyre csak barátnőjét kereste. A lány általában, már fél órával, a tanítás kezdete előtt ott volt és várt rá. Hiszen annyi mindent kellene neki mondania. Rengeteg dolog nyomja a szívét, legfőképpen az, hogy férjhez kell mennie, valakihez akit még soha életében nem látott. Honnan is tudhatná, hogy nem ő e a legszörnyűbb ember a világon? Na és ha bántani akarja majd? A kezeit tördelve, haladt előre a tömegben, mikor valaki alaposan megrántotta,szoknyája alját.
- Unni! - kiáltotta a barna hajú zöld szemű lány. So Ra elmosolyodott, majd megfordult és magához ölelte barátnőjét.
- Most először fordul elő, hogy elkéstél. Csak nem történt valami? - kérdezte kuncogva, miközben megigazította a szoknyáját.
- Nagy volt a forgalom. Képzeld, vagy három rendőrautó állt előttem, és mikor elfordultak, láttam, hogy a három kocsi, egy fekete terepjárót követ, amiben hét fiú ült.
- Nahát! Biztos valami bűnözők lehetnek. Manapság, rengeteg a fiatalkori bűnözés. Apám is többször említett ilyen eseteket. Ha valamit nagyon utálok, az a bűnözés. Nem is értem, mire jó ez az embereknek? Attól nem fogják őket nagyra tartani, ha lopnak, csalnak és hazudnak.
- Akkor ezt hallgasd. Ez a hetes, holnaptól kezdve itt fognak tanulni. Ez valami büntetésféle, hogy elkerüljék a börtönt. Nem tudom pontosan, hogy mit tettek, de ez azért elég durva.
- Igen tényleg az, viszont nekünk semmi közünk ehhez. Inkább menjünk be, mert lassan kezdődik az óra - So Ra újra elővette, a komolyabbik arcát. A tekintetét felszegte és úgy indult el, barátnőjével a nyomában. Hei Mint, igazán pletykás lánynak tartották, hiszen ő mindig mindent tudott. Ennek ellenére, éltanuló volt, ráadásul profi szinten hegedült és zongorán is játszott. A kinézete alapján, senki sem hinné el róla, hogy jogásznak készül: A hosszú, barna haját, feje tetején, egy kontyban hordta, kedvelte az erős sminket, és utált magassarkúban lenni. Jobban kedvelte, a lapos talpú cipőket. Egyke lévén, Hei Min nővéreként tekintett So Ra - ra. Ugyan köztük is sok vita zajlott le, az évek alatt, mégsem veszélyeztette egyik sem, a kapcsolatukat. Még az sem, amikor kiderült számára, hogy legjobb barátnője, szerelmes bátyába, Ji Woon - ba. A fiú, azonban sosem beszélt húgának a magánéletéről, ezért az, hogy ő érezne e valamit, soha nem derült ki. Miután a két lány, már az iskola épületén belül volt, egyenesen a szekrényükhöz mentek, pontosabban mentek volna, mikor két elsős tanuló állta el az útjukat.
- Noona! Tudom, hogy sok a dolgod, de már megint elkezdték! - hadarta, az alacsony fekete hajú fiú. So Ra jól tudta, hogy miről van szó. Megkérte Hei Min - t, hogy maradjon addig ott és várja meg, amíg vissza nem jön. Ő maga pedig sietős léptekkel haladt, az ebédlő felé. Tudta jól, ha nem siet, akkor komoly baj is történhet. Oh Se Hun, ugyanis elég problémás fiú hírében állt. Hiába, a makulátlan családi hírnév, étterem tulajdonos anya és pszichológus apa révén, a fiú imádott lázadni a szülői szigor ellen. Pedig ennek ellenére, tipikusan olyan fiú volt, aki bármelyik lány álma is lehetne. Hiszen ki ne esne bele, egy szőke hajú és mélykék szemű fiúba, akinek az intelligenciája, messze felül múlja az egyetemen tanuló diákokét, ráadásul mély eszméletlen szexi hangja még a legkeményebb szíveket is megolvasztja? Pontosan ez történt So Ra - val is. Nyílt titokként kezelte magában a tényt, miszerint barátja iránt, jóval többet érez mint puszta baráti viszony. Igaz, ezt a tényt mélyen magában elásta, már középiskola harmadik osztályában, mégis jó érzéssel töltötte el, ha a fiú olyan kedvesen beszélt vele, humorával, pedig mindig mosolyt csalt az arcára. Noha iskolán kívül ritkán találkoztak, mégis kifogástalan kapcsolatukra, az egész iskola irigy volt. Így amikor a fiú először került szembe, az iskola ügyeletes bajkeverőjével Ju Jin - nel, mindenki tudta, hogy So Ra kinek a pártját fogja. Azonban ezek a viták, később sokasodtak és a két fiú már az öklét is használni kezdte. So Ra tudta, hogy a fiúnak már így is sok van a rovásán és nem akarta, hogy ezek az incidensek vessenek véget, a fiú ígéretesnek ígérkező jövőjének. Miután megérkezett az iskola ebédlőjébe, igyekezett az oda tömörülő diákokat arrébb lökdösni, hogy helyet csinálhasson magának. Miután ez sikerült is, a lány Ju Jin elé állt, mielőtt az újabb ütést mért volna barátjára és erővel elkezdte szorítani annak csuklóját. Még szerencse, hogy 12 évesen karate órákat vett, és azóta is rendszeresen eddz édesanyjával, a konditeremben, így elérte azt, hogy a fiú arca, a pirosból perceken belül fehérbe fusson át. A lány szeméből sütött a harag. Ha valaki bántani akarja a barátait, akkor előbb vele nézzen szembe.
- Remélem megtanultad végre a leckét! - súgta oda mérgesen, a lesütött szemmel álló Se Hun - nak. A fiú, bűnbánóan bólintott egyet, So Ra, pedig elengedte a fiút. Hátra fordult, hogy megnézze milyen súlyos a fiú sérülése. A szája fel volt repedve, és vérzett is, ennek ellenére, más sérülése nem volt.
- Köszönöm, hogy kihúztál a bajból! - nézett Se Hun egyenesen a lány szemébe, majd fejet hajtott előtte.
- Csak a szokásos. Most gyere Ji Woon, majd ellátja a sérülésedet - a fiú felemelte, a fejét, majd megindult a lány után.
- So Ra hányszor akarod még bajba sodorni magadat miattam? - kérdezte a fiú suttogva, mire So Ra, csak megrázta a fejét.
- Ezt inkább magadtól kellene megkérdezned. Ugye tudod, hogy nem sodornám magamat bajba, ha nem kezdenél ki folyton vele?
- Igen és nagyon sajnálom. Viszont nagyon utálom, mikor szinte felfal a tekintetével, valahányszor csak a közeledben van. Nem hagyhatom, hogy bemocskoljon téged. Túlságosan is fontos vagy nekem So Ra, hát nem érted? - So Ra hirtelen megállt. Még sosem látta, ennyire kétségbeesettnek a fiút. Általában, az ilyen helyzetekben, mindig mondott valami vicceset, amin jót nevettek és elfelejtették az egészet. Ez viszont egészen más volt. A fiú most először, őszinte volt hozzá Lassan hátra fordult, hogy a szemébe nézhessen. Se Hun tekintete átható volt és bárkit képes volt vele megbénítani. Mindketten zavarban voltak. So Ra képtelen volt arra, hogy reagáljon, az iménti kitörése, ezért inkább hagyta, hogy a tettei lépjenek helyette. Tett egy lépést a fiú felé, majd lenyomta a vállát, hogy egy magasságban legyenek. Már másodpercig hezitált még ugyan, de mégis megtette. Közelebb hajolt a fiúhoz, majd a szája szélét, ahová az ütést kapta, gyengéden megpuszilta. Érezte, ahogy a hideg futkos végig a hátán. Még soha életében, nem került ennyire közel ehhez a fiúhoz, vagy úgy általánosságban véve, egyetlen fiúhoz sem. Most viszont úgy érezte, ideje volt cselekednie. Nem hagyhatta, hogy szülei akarata boldogtalanná tegye. Lassan kezdett hátrálni a fiú elől, majd megfogva annak csuklóját, szó nélkül rángatta maga után, a ledermedt Se Hunt. Egy szót sem szólt hozzá, egészen addig, amíg meg nem érkeztek, az iskola orvosának Kang Ji Woon - nak, az irodájához. Így igaz. So Ra bátya, a tekintélyes sebész lett az iskola kirendelt orvosa, köszönhetően apjának, aki túlféltő lányával szemben, így a bátyára is rájár a rúd. Két műszakban dolgozni nagyon fárasztó munka, főleg egy 24 éves fiatal férfinek, aki előtt még ott az egész élet. A lány bekopogott az ajtón és várta, hogy beengedje őket. Közben lopva ránézett, a még mindig ledöbbent Se Hun - ra. A fiú arcáról, egyszerre lehetett leolvasni a döbbenetet és az örömöt. Miután Ji Woon ajtót nyitott nekik, bementek, majd bátya ellátta a barátja sérülését. Mikor végzett vele, egyenesen húgához fordult.
- Kezd elegem lenni, hogy nekem kell nyalni a barátaid sebeit, amikor valami gáz van. Nem értem, miért barátkozol ilyenekkel? Az egyik, egy hiperaktivitásban szenvedő, különc kislány, a másik meg egy vad és szabályt nem ismerő bugris kölyök! Szerinted nem gáz az, hogy ilyenek vesznek körül téged? - kérdezte húgától, miközben igazolást írt Se Hun - nak.
- A gáz szerintem az, hogy neked nincsenek is barátaid - kuncogott a lány és megborzolta bátya világosbarna haját.
- Képzeld vannak barátaim, de nem igazán szeretném, ha neked közöd lenne hozzájuk. Ők nem olyan gyerekesek mint te. Nem is csodálom, ha apa nem enged el téged sehová sem egyedül. Bármennyire is okos vagy, túlságosan nagy szíved van és mindenkin segíteni akarsz, még akkor is ha semmi közöd a dolgához. Meg kellene tanulni, hogy ne legyél ennyire naiv és ne dőlj be másoknak.
- Szóval azt mondod, hogy legyek olyan rideg és beképzelt mint te kedves bátyám? - a hangjában érződött a gúny és a megvetés. Noha tiszta szívből szerette a bátyát, az sokszor érzékeltette vele, hogy semmire sem tartja őt. Bátya osztja apja véleményét azzal kapcsolatban, mennyire felelőtlen lány és könnyedén dől be az emberek hazugságainak. Soha nem ismerné el, ami teljesen nyilván való. Miért nem értik meg, hogy ő csak arra vágyik, hogy a saját szabályai szerint élje az életét? Nem szeretne többet a családjától függeni, szeretne önálló életet, amiben ő szabhatja meg a dolgok történését. Mint mikor egy író meg ír egy könyvet. Neki se mondja meg senki, hogy miről írjon és miről nem. Ha lát benne fantáziát, akár egy állatról is képes lenne órákon át írni.
- Nem akarlak megbántani téged húgocskám, csak szeretném, ha megértenéd, hogy édesapánk nem akar neked rosszat. Csupán azt mondom, hogy gondolkodj el a dolgokon. Vidd ki Se Hunt, szerencsétlen srác, olyan mint akit teljesen megbabonáztak. Mi a fene ütött belé? - húzta fel a szemöldökét Ji Woon, mire So Ra nyelt egy nagyot.
- Talán a puszi lehet az oka, amit a szája szélére adtam? - hangja olyan halk volt, akár egy haldokló betegé. Félt elmondani a dolgot, noha tudta úgysem tudja már visszacsinálni.
- Te csókolóztál egy fiúval? - kérdezte Ji Woon mosolyogva, majd egy puszit nyomott húga homlokára. So Ra a döbbenettől, megszólalni sem tudott. Nem is emlékszik a napra, mikor utoljára mosolyogni látta a bátyát.
- Én azt hittem, hogy nem fog tetszeni a dolog és rögtön megmondod majd apának.
- Mégis miért tenném? A húgom végre kezd felnőni! Igaz nem repesek az örömtől, hogy neki adtad az első csókodat, de boldog vagyok. Most inkább menj be az órádra, ha végeztél hazaviszlek.
- Mi lesz Se Hun - nal? - kérdezte bátyától aggódva.
- Bízd rám. Miután beszéltem vele, hazaküldöm. Nyugi nem fogom megenni, bár még nem reggeliztem.
- Nagyon vicces vagy Ji Woon - nevetett a lány, majd elnézést kérve, távozott az irodából. A folyosóra érve, mélyen kifújta a levegőt. Hatalmas megkönnyebbülés volt, hogy bátya nem fogja elárulni szüleinek, az incidensét. Belenyúlt kabátjának zsebébe, hogy elővehesse mobilját, de az nem volt ott. Már mindent átnézett, a nadrág zsebeitől kezdve, egészen a táskáig, mikor eszébe jutott, hogy Hei Min kezébe nyomta, mikor elment, hogy megvédhesse Se Hunt. Mivel már az óra nagyban elkezdődött, gondolta majd megvárja őt az ebédlőben. Szerencsére a bátya mindig intézkedett, ha valami baj történt. Ezért jó, ha az embernek orvos rokona van. Megigazította a ruháját, majd az előtérbe ment, a szekrényéhez, hogy ott várja majd meg barátnőjét. Azonban nagy meglepetés fogadta. Ott ugyanis, hét igazán jóképű fiú álldogált, rendőrkísérettel együtt. Vajon ők lennének azok, akiket Hie Min ma már egyszer megemlített. Érdekes lenne, ha nem ők lennének azok. So Ra, alaposan végigmérte a fiúkat. Mindegyikőjük haja más színben pompázott. Viszont meglepte az, hogy egy árva szót sem szólnak, csak állnak némán és bámulnak a semmibe. Valahogy nem így képzelte el, a fiatal bűnözőket. Azok általában rendőr mellett is hangoskodtak és kiabáltak. A fiúknak igazán szép arca volt, de az egyiken igen csak megakadt a szeme. Szűk szárú fekete farmer, fekete bőrdzseki, barna szempár és sötét barna haj. Arca tökéletesen ki van dolgozva, olyan mint amilyeneket a divat magazin címlapjain látni viszont. Különös érzés fogta el, mikor a szemébe nézett. A fiú sem volt rest és elkapta a tekintetét. Percekig, csak meredtek egymás tekintetében, mikor a mellette lévő fekete hajú fiú oldalba bökte.
- Te Jimin komolyan ezért a lányért jöttünk ide? - kérdezte olyan hangerővel, hogy So Ra tökéletesen hallotta. Vajon ki lehet ez a Jimin, és mit akarhat tőle?
