5.rész A hiányzó érzelem

"Mond el hercegnő, mikor hagytad utoljára, hogy a szíved döntsön?"

So Jimin, vagyis Park Kwan Jun életében a hétvégék mindig is nagy szerepet játszottak. Ekkor ugyanis levehette a magára aggatott álarcát egy kis időre és újra Korea elnökének engedelmes fia lehetett aki mindig is volt. Ezen a napon azonban úgy döntött, hogy megmarad annak aki az elmúlt néhány hónapban is volt. Miután felébredt, elhatározta, hogy elmegyek egyet sétálni a közeli parkba, előtte azonban mindenképp beszélni akart az édesapjával. Szerencsére az elnök még nem ment el dolgozni, az ebédlőben meg is találta a férfit. Park Min Jae fiánál valamivel alacsonyabb, őszes hajú férfi, aki nagyon határozott véleménnyel van ez életet illetően. Az emberek tisztelik őt, noha félnek is tőle, hiszen korábban sötét ügyletei is voltak. Az elnöknek van egy kedvesebb és szerethetőbb oldala is, amit leginkább fiatalabb gyermeke Ha Eun felé mutat ki. A férfi rajong a mindössze hétéves kislányért. Idősebbik gyermekét Kwan Junt, azonban mindig rövid pórázon fogta, hiszen egy nap, majd minden vagyonát ő örökli meg és nem akarta, hogy fia elkanászodjon. Sokat jelentett neki a munkája, ezért igen elhanyagolta a családját, ami leginkább feleségét Chae Won - t viselte meg. A nő idegei nem bírták a rá nehezedő terhet, ezért már közel két éve él egy zárt intézet falai között és egyedül fia az, akit képes elviselni maga mellett. Kwan Jun azóta egyedül gondoskodik hétéves húgáról, aki nagy fejfájást okoz neki. Mikor megérkezett az ebédlőbe, fejet hajtott apja előtt, majd belekezdett a mondandójába.

- Apám, most elmegyek sétálni egyet, remélem nem bánod.

- Fiam szeretném ha tisztában lennél azzal, hogy mégis milyen tétje van az egész álcádnak. Pontosan tudod, hogy nem akarjuk bántani azt a lányt, csupán be akarom tartatni az szüleivel, amit ígértek nekem.

- Hiszen azt sem tudja ki vagyok. So Ra úgy viselkedik velem, mintha még soha életében nem látott volna engem!

- A szülei biztos rávették, hogy tegyen így. Te is tudod, hogy az a lány, milyen könnyen manipulálható. Ha a szülei csettintenek egyet, ő már rögtön ugrik is és teljesíti amit kérnek tőle. Nem értem, hogy miért pont ebbe a lányba szerettél bele fiam.

- Ő más mint a többiek apa! Mivel gazdag, így biztos lehetek benne, hogy nem a pénzem miatt jött össze velem. Egyébként is, már születésünktől fogva ismerjük egymást, hála neked és So Ra családjának.

- Igen ezt én pontosan tudom. Vésd az eszedbe fiam: Nem könyörülhetünk senkin sem! Nem fogja bántás érni a lányt, ha megőrzöd az álcádat. Csábítsd el, bolondítsd magadba, tedd a magadévá, hogy elhiggyen neked mindent amit csak mondasz neki. Ha a szülei ellen fordítjuk a lányt, akkor vissza kapod a szerelmedet fiam! - Kwan Jun elgondolkozott apja kijelentésén. Talán van igazság abban amit mond. So Ra -t, mindig is a szülei irányították, ahogy őt az apja. Ebben a tekintetben nagyon is hasonlítottak egymásra, noha ő több szabadságot kapott, mint a lány.

- Igazad van apám! Mindent megteszek, ami tőlem telik, hogy sikerüljön Kang So Ra - t a szülei ellen hangolnom. Most ha megbocsátasz, akkor mennék is - még egyszer fejet hajtott az apja előtt, felvette a napszemüvegjét és már indult is. Szöulban, már tombolt a tavasz, a fák virágoztak, a nap hét ágra sütött, egyszóval minden adott volt, egy tökéletes naphoz. Kwan Jun imádta a tavaszt, mert ilyenkor mintha minden életre kelt volna. Ahogyan a park felé sétált, egy ismerős alakot pillantott meg, aki nem volt más mint Kang So Ra, közelebb érve azonban azt is észrevette, hogy egy idegen fiú társaságában van a lány. Mégis milyen jogon érinti meg azt a lányt, aki az övé? Hogy mer mélyen a szemébe nézni, és fogni a kezét? Kwan Jun mérgesen megindult a két fiatal irányába.

- Mintha azt mondtad volna, hogy nem lehetsz idegenek közelében! - a lány ijedten pillantott a háta mögé. Kwan Jun szemei szikrákat szórtak a dühtől és a féltékenységtől.

- Jimin te meg, hogy kerülsz ide? Egyébként is, mégis mi közöd van neked ahhoz, hogy kivel mit csinálok? Ha tudni akarod, ő egy cserediák, aki a házunkban él majd néhány hétig.

- Azt hiszem, én inkább megyek és megkeresem a barátnőmet - állt fel a Kwan Jun számára ismeretlen fiú, de So Ra megragadta a csuklóját és visszaültette maga mellé.

- Mégis mire jó ezt csinálnod? Egyszer beszéltünk és te máris azt hiszed, hogy valami tárgy vagyok? Semmi jogod nincs ahhoz, hogy megmond nekem mit tehetek So Jimin! - a lány szemei is ugyanúgy szikrákat szórtak. Kwan Jun kifejezetten élvezte, hogy feldühíthette a lányt. Egy óvatlan pillanatban megragadta a lány karját, majd elrángatta őt, a fiú óvó szemei elől.

- Engedj el most rögtön! - parancsolt rá a lány, de ő rá sem hederített.

- Mond meg az őszintét hercegnő: Mikor hagytad utoljára, hogy a szíved döntsön? Mert ahogy én láttam, ilyen még sosem fordult elő.

- Ezzel meg mire akarsz célozni, hogy nem tudok önálló döntéseket hozni?

- Meddig akarod még, hogy a szüleid árnyékában élj? Ha folyton azt teszed amit ők mondanak neked, akkor sosem lehetsz majd boldog.

- Honnan tudod, hogy én mit érzek? Képzeld nekem ez az élet tökéletesen megfelel! Te nem ismersz engem, szóval ne akarj engem kioktatni. Játszod itt az eszedet, miközben fogalmad sincs arról, hogy mi folyik körülötted! Talán, ha nem foglalna le annyira a lopás és hasonló bűncselekmények, akkor tisztán látnád, hogy a szüleim így vigyáznak rám! - Kwan Jun kezdett egyre jobban bedühödni, végül nem bírta tovább, és erőszakkal a lány ajkára tapasztotta a száját, hogy elhallgattassa. A csókból hiányzott az érzelem. Kwan Jun puszta dühből csókolta meg a lányt, nem pedig szerelemből. Nem akarta megtenni, de valahogy muszáj volt elhallgattatnia, mert ha megütötte volna, az rossz fényt vetett volna rá. Mégis hogyan festett volna az a főcím az újságokban, hogy Park elnök fia megütött egy ártatlan lányt? Ő nem szeretett soha a középpontban lenni, így más módszerrel kellett próbálkozzon. Melyik lány száját nem lehetne befogatni azzal, hogy megcsókolja az ember? Miután Kwan Jun elhúzódott tőle, So Ra csak állt és nézett mereven maga elé. Valahogy, nem erre a reakcióra számított. Kwan Jun sarkon fordult és magára hagyta, az összezavarodott lányt. Nem bírt a közelében maradni. Miközben igyekezett egyre távolabb kerülni a lánytól, felhívta Jeon Jeong Guk - ot, hogy vigye őt haza. Szeretett volna minél hamarabb a saját házában lenni, hogy megnyugtassa magát. Ő nem követett el semmi rosszat, hiszen csak játszotta a szerepét, amit előírtak neki. Ha nem így tett volna, megkockáztatja a lebukást. Próbálta meggyőzni magát arról, hogy csak azt tette, amit tennie kellett. Mikor sikerült lenyugodnia, már nem várta annyira türelmetlenül, hogy apja sofőrje valamint egyik testőre végre megérkezzen. Legalább volt ideje átgondolni hogyan tovább. Nem akarta titokban tartani apja előtt a tettét.

- Hé főnök elkalandoztál? - Kwan Jun maga mögé tekintett és észrevette Jeon Jeong Guk - ot. A fiú egy évvel volt fiatalabb nála és híres volt nőügyeiről és kirohanásairól. Valójában Kwan Jun nem értette miért pont őt vette fel az apja sofőrnek, de ez mindegy is volt.

- Nem kalandoztam el. Elkéstél, mint mindig! Remélem többször nem fordul elő - nem mondott többet, csak beült az autó anyós ülésére. Előkapta a mobilját, majd tárcsázni kezdte apja számát. Mivel nem tudta őt elérni, ezért úgy döntött, haza megy lepihenni.

- Talán ez ma mégsem az én napom - sóhajtott fel és elkezdte nyomkodni a mobilját.

- Csak nem elszúrtál valamit?

- Talán. Nem tudom, hogy egy csók mennyiben változtatja meg a dolgokat.

- Gyorsan a lényegre tértél a kislánnyal! Ha csak egy csók volt, akkor legfeljebb egy pár napig nem áll majd szóba veled és utána minden folytatódik a tervnek megfelelően.

- Te nem ismered So Ra - t. Neki a csókok igenis fontosak szoktak lenni. Ezért is nem akarta az első csókunkat elsietni. Azt hiszem 14 vagy 15 évesek lehettünk.

- Hát főnök én biztos vagyok benne, hogy ez a kis csók nem fogja tönkretenni a tervet.

- Legyen igazad - mikor a Park család villájához értek Kwan Jun kiszállt az autóból, majd bement a lakásba. Meglepődve tapasztalta, hogy apja is otthon van.

- Fiam végre megérkeztél! Már vártam rád.

- Apám neked nem dolgoznod kellene?

- Igen valóban azt kellene, viszont nem éreztem túl jól magam, ezért megkértem a nagybátyádat, hogy képviseljen engem a megbeszélésen.

- Tudnod kell valamit. A parkban találkoztam Kang So Ra - val és miután összevesztünk én megcsókoltam. Tudom, hogy felelőtlen tett volt a részemről és már nagyon bánom.

- Fiam büszke vagyok rád! Egy nő sosem felejt el egyetlen csókot sem. Ezzel egy lépéssel közelebb kerültél hozzá. lemerném fogadni, hogy a lány miután holnap találkoztok majd az egyetemen, rögtön beszélni akar majd veled a csókotokról. 

- Szerinted ez nem teszi kockára a tervünket?

- Még szép, hogy nem. Remélem minél előbb lezárhatjuk az ügyet és nem kell többé álcáznunk téged. Őszintén megmondom, nem tetszik nekem ez az álca. Te egy kötelesség tudó férfi vagy aki mindig azt teszi amit kell és nem veszel semmit sem félvállról Tudod ebben nagyon is hasonlítunk. 

- Igen ezt jól tudom. Remélem egy nap leszek majd olyan tiszteletre méltó ember, mint amilyen te vagy. Viszont tartok attól, hogy a terv nem úgy sikerül majd mint ahogyan szeretnénk.

- Ne légy kishitű! Mi mindig megkapjuk amit akarunk, ezt ne felejtsd el.

- Megértettem. Most felmegyek a szobámba, hogy lepihenjek - Kwan Jun, már készült felmenni a szobájába, mikor csöngettek. Visszafordult és kinyitotta az ajtót.

- Jó Napot! Szeretnénk beszélni Park elnökkel!

- Az apám, most nem érzi jól magát. Én a fia vagyok. Mégis mi járatban vannak? - kérdezte a küszöbön álló két rendőrtől.

- Sajnos rossz híreim vannak. Nagyon úgy tűnik, hogy az édesanyja megszökött az intézetből, elég labilis idegállapotban.

- Mi a franc? - kiáltott fel dühösen.

- Nem tudjuk, hogy történhetett. Az is lehet, hogy valaki segített neki megszökni. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy megtaláljuk az édesanyját!

- Azt merem ajánlani! Ha nem találják meg őt három napon belül, az apám páros lábbal hajítja ki magukat a rendőrségtől! - azzal a két rendőr előtt becsapta az ajtót. Úgy tűnik ez a nap már nem lesz olyan ígéretes, mint amilyennek elsőre tűnt.

4.rész A keserű múlt(extra fejezet)

Szöul tavaszba borult. A fák már rügyezni kezdtek, a hosszú és hideg telet pedig felváltotta a meleg. A Kang családi rezidencián három kisgyermek játszott: Egy fekete hajú és barna szemű kislány, egy vele egyidős fiú, valamint a másik kettőnél valamivel idősebb fiú, aki figyelt a másik kettőre.

- Kwan Jun add vissza a babámat! - nyafogott a kislány és minden erejével azon volt, hogy elvegye a fiútól a kedvenc babáját. Mikor látta, hogy hiába minden erőfeszítése hiába való, keserves sírásba kezdett. A a Kwan Jun névre hallgató kisfiú megsajnálta a lányt és a kezébe nyomta a babát,
- Sajnálom Sora én csak játszani szerettem volna veled - biggyesztette le a fiú is a száját. Az idősebbik, csak mosolyogva megrázta a fejét.
- Kwan Jun miért veszed el mindig a babámat? Akarsz valamit azért, hogy vissza add nekem?
- Szeretnélek feleségül venni! - csillant fel a fiú szeme - Park elnök egyetlen gyermeke Kwan Jun, már pelenkás kora óta arra vágyott, hogy Kang So Ra lesz egy napon a felesége. Az elismert rendőrtiszt Kang Mu Gyeong lánya és ő már születésüktől kezdve ismerték egymást, hála szüleiknek. Park elnök díjazta, hogy fia választottja egy előkelő család gyermeke, így természetesen áldását adta a gyerekek barátságára, hasonlóan Kang rendőrtiszt is. A két gyermek szívesen játszott együtt a lány bátyával Ji Woon - al, akit azonban jobban izgattak az anatómiai könyvek, mint sem húga és annak barátja csínytevései. Kwan Jun és So Ra, már az általános iskolában eldöntötték, hogy mikor felnőnek, majd összeházasodnak és akkor majd egyesül a két család. Noha fogalmuk sem volt róla, hogy mi az a szerelem, mégis így éreztek. Mindketten remek tanulók voltak, a tanáraik nem győzték őket dicsérni. Ahogyan teltek az évek, és a fiatalok betöltötték a 16.életévüket, Kwan Jun elérkezettnek látta az időt, hogy hivatalosan is megkérje szerelmét, hogy legyen a felesége. Tökéletes időpontnak tartotta erre a téli vásárt, ami Szöul egyik legcsodásabb eseménye volt. Ilyenkor az emberek nagy része az utcákat rója, ahol árusok árulják a portékáikat, a levegőt betölti a fahéj és narancs illat, a hó pedig szállingózik az égből. So Ra mindig is imádta ezt a napot, ugyanis ritka volt az a pillanat, amikor apja és anyja elengedték őt bárhova is kíséret nélkül. A két fiatal kézen fogva sétáltak Szöul utcáin, miközben magukba szippantották a levegő édes illatát.
- Boldog vagyok, hogy a szüleim elengedtek veled Kwan Jun. Annyit kellett könyörögnöm érte, de mégis megérte.
- Nem tudom, hogy emlékszel e még arra, hogy mit kértem cserébe azért, hogy visszaadjam neked az agyon szeretett babádat.
- Jaj te, az már nagyon régen volt. Hogyan emlékeznék már rá?
- Tudod, hogy mennyire szeretlek téged So Ra és azt hiszem, hogy most eljött az a pillanat, mikor végre feltehetem neked a kérdést, amire hosszú éveket kellett várnom - a lány halványan elmosolyodott, Kwan Jun pedig letérdelt elé.
- Kang So Ra hozzám jönnél feleségül? - A lány arcára mosoly ült ki, a szemei pedig könnybe lábadtak.
- Azt hittem már sosem kérdezed ezt meg tőlem Park Kwan Jun! Persze, hogy a feleséged akarok lenni! - Kwan Jun a lány ujjára húzta a gyűrűt, majd felállt és egy csókot nyomott a szerelme szájára. Mindkettejüknek ez volt életük utolsó igazán boldog napja. A lánykérés után elérkezett az esti fogadás, amit Park elnök minden évben megrendezett. A fiatalok úgy döntöttek, egyelőre még nem szólnak szüleiknek a dologról, szeretnének az újévig várni vele. Miután elbúcsúztak egymástól, mindketten hazamentek, hogy este hét órakor, mindketten készen legyenek az ünnepségre. So Ra egy hosszú fekete estélyit választott magának, ami kiemelte az alakját. Szerette volna, ha vőlegénye igazi hercegnőként tekintene rá legalább ezen az egy estén. A haját kontyba fogta, majd feltette a fülbevalóját, amelyet még Kwan Jun - tól kapott a születésnapjára. Miután elkészült, a Kang család együtt indult el, az elnök házáig. Az út nem volt túl hosszú, fél órával később már meg is érkeztek. So Ra volt az első aki kiszállt az autóból és se szó se beszéd, már szaladt is be a házba. Az ajtónál már várta őt a szerelme, aki csókkal köszöntötte a lányt.
- Igazán kitettél magadért. Gyönyörűen nézel ki ebben a ruhában - mosolygott a lányra, amit ő viszonzott is. Kwan Jun a lány felé nyújtotta a karját, So Ra belekarolt és úgy indultak Park elnökhöz.
- Jó estét elnök úr! - köszönt So Ra, majd illedelmesen fejet hajtott előtte.
- Nagyon örülök, hogy itt vagy. Mond csak a szüleidet hol hagytad?
- Épp most jönnek be. Szerettem volna én érkezni elsőnek! - kuncogott a lány. Miután minden vendég megérkezett, kezdődhetett is az ünnepély. Az elnök beszéde után, mindenki bevette a táncparkettet.
- Táncolunk? - kérdezte Kwan Jun So Ra pedig egy apró bólintással válaszolt. A zene lelassult, ők pedig a parkett közepére sétáltak. Egymásba kapaszkodva táncoltak a lágy dallam hatására. Mindkettejük boldog volt és felszabadult.
- Boldog karácsonyt Kang So Ra!
- Neked is Boldog Karácsonyt Park Kwan Jun! - azzal az ajkuk, egy csókban forrt össze.

3.rész Az első szenvedélyes pillantás

"A rossz fiúkon mindig megakad a szemem"

A hétvégék, mindig csodásnak ígérkeztek Kang So Ra számára. Ilyenkor az egész család együtt volt, még az apja is képes volt félretenni a munkáját, hogy ezen a két napon, hogy a családjával lehessen. A mai hétvége, azonban ennél is különlegesebb: Ma egy Tajvani cserediák érkezik a házhoz, ugyanis Kang Mu Gyeong beleegyezett, hogy lánya egy vendéget fogadhasson, aki ráadásul egy fiú. Szerencsére, a szülők ismerik egymást régről, ezért velük nem lesz semmi gond. Vajon So Ra hogyan fogja kibírni, ezt az egy hetet egy idegen fiúval, mikor apja sosem engedte neki, hogy ismerkedjen korabeli fiúkkal. Egyedül Se Hun tudta meggyőzni a szülőket arról, hogy tisztességes ember. A reggel ugyanúgy kezdődött számára, mint az összes többi: Felkelt, felvette az aznapra kikészített ruháját, majd lesétált a fehér márványlépcsőn és egyenesen az ebédlőbe ment, hogy hozzálásson a reggelijéhez. Azonban az ebédlőbe érve különös meglepetés fogadta: A szülei mellett, egy számára ismeretlen fiú állt. A rövid világosbarna hajú és barna szemű fiú, az ablakon bámult kifelé, ám amikor meglátta a lányt a tekintete rögtön So Ra szemeire szegeződött. So Ra biztos volt benne, hogy ő csakis a Tajvani cserediák lehet, akiről a szülei beszéltek. Nem gondolta volna, hogy a fiú ennyire jóképű és vonzó lesz a számára. Különös érzés fogta el, mikor a fiú szemébe nézett. Úgy érezte, mintha a gyomrában ezer pillangó táncolna. A számára mámorító pillanatot, az apja zavarta meg.
- Kislányom, őt itt Jiang Meng ő az a fiú akiről meséltem neked a minap - So Ra egyik lábáról a másikra támaszkodott, hogy ne veszítse el az egyensúlyát. Félszegen fejet hajtott, a fiú pedig csak elnevette magát.
- Nem kellene ennyire félned, mert sosem ettem meg még senkit, bár már többször próbálkoztam vele - So Ra egy ideig próbálta magát türtőztetni, végül belőle is kitört a nevetés. Soha nem gondolta volna, hogy egy fiú ekkora hatással lesz majd rá. Az utolsó ember aki képes volt így megnevettetni őt, az Se Hun volt. So Ra érezte, hogy a fiú hamar megtalálja a helyét a családban, ameddig itt fog lakni.
- Apám megengeded, hogy én mutassam meg neki a szobáját? - komolyodott el újra és az apja felé intézte a kérdését.
- Nem bánom, de aztán siess vissza, hogy megbeszéljük a mai napi programodat. Feltételezem, hogy ma még nem ettél semmit, így azt is meg kell ejtened! - So Ra fejet hajtott apja előtt, majd a fiúval együtt az emeletre indultak. Ott már elő volt készítve a ház legnagyobb vendégszobája, hogy a Jiang Meng névre hallgató fiú kényelemben tudhassa magát, ameddig a házban tartózkodik. Közben So Ra próbált társalogni vele, nehogy a fiú udvariatlannak nézze.
- Na és hogy teljesítesz az iskolában? - kezdte egy egyszerű kérdéssel, mire a fiúból ismét előtört a nevetés.
- Komolyan az iskoláról fogunk beszélgetni? Otthon is folyton ez a téma. nem lehetne valami más? Mi lenne ha arról kérdeznél, mennyire nem szeretek tanulni és csak a szüleim kényszerítik rám, hogy átvegyem majd az apám cégét?
- Te tényleg nem szeretsz tanulni? Akkor, hogyan lehetséges az, hogy kitűnő tanuló vagy?
- A szüleim erőltetik a tanulást. Nem akarok csalódást okozni mindössze ennyi. Amit én szeretek az a motorok. Ha látnál engem motoron félmeztelenül rögtön csorogna tőle a nyálad - a fiú kacéran mosolyra húzta a száját, So Ra pedig érezte, ha nem tűnik el most azonnal a végén még észreveszi, hogy mennyire elpirult. Soha egy fiú sem próbálkozott meg flörtölni vele. Ő még nem ismeri az apját, ezért szerencséje van. Ha tudná mit művel azokkal a fiúkkal akik az engedélye nélkül próbálnak közel kerülni az ő egyetlen lányához kétszer is meggondolná miket mond neki.
- Ez lesz a szobád. Remélem megfelel majd neked! - vezette a fiút egy mahagóni ajtó elé. Jiang Meng csak sóhajtott egyet, majd lenyomta a kilincset. A szoba fényárban úszott köszönhetően annak, hogy hét ágra sütött odakint a nap, a szoba falai pedig krémszínűre voltak festve, így beengedték a fényt. A szoba végében egy kétszemélyes franciaágy kapott helyet, amelyet a házvezetőnő már jó előre bevetett. Az ágy mellett egy hófehér gardrób kapott helyet, ami bár régi, de egyetlen karcolás sincsen rajta. A fehér sötétítő függönyöknek köszönhetően kellemes volt az idő a szobában. Jiang Meng rögtön az ágyra vetette magát, So Ra pedig magában elmosolyodott. A fiú olyan volt mint egy nagyra nőtt gyerek.
- Miért állsz még mindig ott? Nincs kedved ideülni mellém? Mint mondtam nem harapok, szóval nyugodtan idejöhetsz hozzám.
- Biztos elfáradtál a hosszú úton és pihenned kell. Nekem egyébként is beszélnem kell az apámmal. Remélem jól fogod érezni magadat nálunk - Illedelmesen fejet hajtott, majd kisétált a szobából. Miután kifáradt a szobából, sietősre vette a lépteit és egyenesen hálószobája fürdője felé igyekezett. Becsapta maga után az ajtót, majd megnyitotta a csapot. A hideg vizet egyenletesen az arcára fröcskölte, hogy sikerüljön feleszmélnie a kezdeti sokkból. Nem gondolta volna, hogy ilyen fiúval fog együtt élni a következő néhány hétben. Az ő fejében egy szemüveges, okoskodó és könyvmoly fiú képe élt, ehelyett kapott egy vad harsány, mégis komoly fiút, aki képes arra, hogy egy szempillantás alatt levegye az embert a lábáról. Miután kellően lehűtötte magát, becsukta maga mögött az ajtót és elindult az étkezőbe. Pontosabban indult volna, azonban egy hang megállította.
- Nocsak úgy tűnik újabb áldozata van a Kang So Ra nevű hurrikánnak? - mikor a lány ijedten hátranézett a bátyával találta szemben magát, aki gonoszul vigyorgott rá.
- Megijesztettél! Nem mondták még neked anyáék, hogyha hazajössz szólj nekik? Legutóbb is úgy megijesztetted Miss Lee - t, hogy szegény nő kis híján szívrohamot kapott miattad Ji Woon.
- Azt is mondták, hogy nem kerülhetsz közeli kapcsolatba egy fiúval sem, most pedig már két srác is imádja a lábad nyomát, vagy tévedek kedves kishúgom?
- Mégis mire gondolsz? Se Hun csak egy barátom, akivel nagyon jól megvagyok. Jiang meng pedig a házunkban fog lakni, ezért kedvesnek kell lennem vele. Egyébként is, én nem zárkóznék el egy kapcsolat elől sem veled ellentétben. Mikor ismered már be, hogy igenis tetszik neked Hei Min?
- Az a lány rém idegesítő nőszemély ugyanúgy ahogyan te is. nem járok olyan lánnyal, aki egy kicsit is hasonlítana rád.
- Akkor ezek szerint az összes lány olyan mint én! - nevetett fel a lány olyan hangosan, hogy édesanyjuk Kang Min Seo előtt rögtön lebuktak.
- So Ra neked nem kellene már az apáddal lenned? - nézett haragosan tekintettel lányára, majd a fiához fordult.
- Anya ne haragudj rá, hiszen tudod, hogy So Ra milyen felelőtlen. Igyekszem kordában tartani de sajnos nem könnyű eset - Ji Woon próbálta kihúzni magát a fejmosás alól, de anyjának nem számított, hogy fia már nagykorú, ezért összeszorított szemekkel folytatta a mondandóját.
- Ha annyira kordában tartod akkor hogyan fordulhatott elő, hogy a húgod megcsókolta Oh Se Hunt? - So Ra ereiben megfagyott a vér. Vajon honnan tudhatta meg a dolgot? Hiszen ő senkinek sem mondta el, egyedül Ji Woon volt az, aki tudott a dologról, de ha ő mondta volna el, akkor az anyjuk nem kérte volna őt számon.
- Anya, az csek véletlen volt. Egyébként is honnan tudtad meg? - kérdezte elhalt hangon a lány.
- A szülei felhívtak, hogy mégis mit műveltél a fiúkkal, mert Se Hun csak fekszik a szobájában és vigyorogva simogatja a száját. Szerencséd, hogy nem apád tudta volna meg előbb, mert abból botrány lett volna. Apád ezerszer megmondta már neked, hogy nem lehet barátod addig, ameddig az apád bele nem egyezik.
- De Se Hun és én nem vagyunk együtt. Különben is miért mindig én húzom a rövidebbet? Úgy érezem engem nem is szeretsz annyira, mint a bátyámat és a húgomat, pedig tudtommal én is a gyermeked vagyok - So Ra szemeiben egy apró könnycsepp jelent meg, majd lefutott a lépcsőn. Megigazította a haját és letörölte a könnyeit. Nem lett volna túl szerencsés, ha az apja meglátta volna sírni, máskülönben hamar kiderült volna, hogy mit művelt az iskolában. Vett egy mély levegőt, majd bekopogott apja irodájának ajtaján.
- Szabad! - kiáltott a férfi, So Ra pedig kinyitotta az ajtót.
- Hívattál apám, hát itt vagyok - becsukta maga után az ajtót, majd odasétált az apja elé. Kang rendőrtiszt, magas ember volt, bátyához és hozzá hasonlóan fekete haja és barna szemei voltak. Igaz fekete hajában, már itt ott megjelentek az ősz szálak, ehhez képest igazán jól tartotta magát. Tekintélyt parancsoló pillantásai sok emberre hozták rá a frászt, többek között gyermekeire és feleségére is.
- Szeretnék gratulálni, hogy ismét te lettél az iskola első. Az igazgató nem rég hívott fel. Nagyon büszke vagyok rád kislányom - veregette meg lánya vállát, majd egy pillanat erejéig magához ölelte. So Ra ilyenkor érezte magát igazán boldognak. Ritka volt az olyan pillanat amikor igazán közel került az apjához, hisz azt mindig betemette a munka, csak úgy mint édesanyját is.
- Köszönöm én mindent megtettem ami tőlem telhetett. Lenne egy apró kérésem, ha nem bánnád.
- Rendben miről lenne szó? - nyelt egy nagyot. So Ra úgy érezte apja nem igazán repes attól, hogy lánya kéréseket intéz feléje, hiszen ez rendszerint kikérő volt, ahogyan most is.
- Hei Min elhívott engem, hogy menjünk sétálni és közben vásároljunk magunknak ezt és azt. Szeretnék engedélyt kérni rá, hogy elmehessek vele. Jiang Meng is eljöhetne, így kicsit megismerné a várost és útba ejtenénk az iskolát is.
- Rendben van, de csak azért mert kivételesen megérdemled, a pihenést. Most ha nem haragszol folytatnám a munkát - So ra fejet hajtott apja előtt, majd kifáradt a szobából. Boldog volt, hogy minden ennyire egyszerűen ment. Már csak azt kellene kitalálni, hogy mit fog csinálni az új fiúval. Ő ugyanis azt tervezte, hogy beszámol barátnőjének a Sehun - nal történt csókjáról. Nem lenne túl szerencsés ezt egy idegen előtt kikotyognia.
- Nahát ez a ház kész labirintus! - jelent meg az említett és tetetett ásításával ismét mosolyt csalt a lány arcára.
- Kötve hiszem, hogy aludtál volna, de tegyük fel, hogy elhiszem neked.
- Nos mit terveztél mára? Elmegyünk Szöulból valami izgalmas helyre?
- Nem egészen. Mivel kimenőt kaptam, ezért a barátnőmmel együtt vásárolni megyünk és közben útba ejtjük az iskolát is, hogy megnézhesd hol fogsz tanulni a következő hetekben.
- Ne már komolyan ilyen unalmas dolgot fogunk csinálni? A csajoknak miért kell a vásárlásnak szerepelni az első helyen? - nyafogott a fiú, mire So Ra ismét elnevette magát. Tetszett, hogy a fiú csak azért tetteti az üresfejű szépfiút, hogy az arcára mosolyt csalhasson.
- Én most megyek és átöltözöm. Ha a barátnőm Hei Min megérkezik indulhatunk. Menj reggelizz és ne merj kifogásokat kitalálni nekem - mosolyodott el a lány és már szaladt is fel a lépcsőn. A mai napját senki és semmi nem ronthatta el. Az apja végre elismerte, ráadásul itt van ez a szimpatikus új fiú is. Körbe fordult párszor, mire a szobájába érkezett. Azonban meglepetésére, nem egyedül volt. 11 éves húga Na Na is ott tartózkodott és nővére ruháit dobálta egyesével a földre.
- Hé törpe te meg mit csinálsz? - kérdezte húgától és arcon puszilta a kislányt, aki tökéletesen anyja utánzata volt. Rövid világosbarna haj, kék szemek és bosszantó természet.
- Unni jó hogy itt vagy. Apa szervezni akar mára egy fogadást az új fiú tiszteletére és nincs mit felvennem! - panaszkodott a kislány és karba tett kezekkel odébb rúgott, egy virágokkal díszített hosszú ujjú koktél ruhát.
- Mit szólnál, ha ezt átalakíttatnám neked? - emelte fel a ruhát, melyet húga az imént rúgott odébb.
- Jó rendben és köszi - mosolyodott el a lány és arcon puszilta nővérét.
- Na és történt valami ameddig én apával voltam?
- Igen Sehun oppa telefonált, de megmondtam neki, hogy az új fiúval vagy most elfoglalva.
- Mit csináltál? - nézett mérgesen a húgára, majd egy kispárnával lábon dobta a lányt.
- Jobban örültél volna, ha anya vagy apa találja meg előbb a telefont? Anya már így is nagyon mérges rád.
- Tudom, de nem tehetek ellene semmit sem. Anya majd megnyugszik. Szerinted mit vegyek fel a kis sétára?
- hát nem vagyok divat szakértő, de legyen a fehér csipkés blúzod, az nagyon csinos.
- Egy isten vagy Na Na - borzolta össze húga haját, majd óvatosan kilökdöste őt a szobájából. Felkapta a fehér az ujjánál csipkés blúzát, egy fekete bársony nadrágot és egy szintén fekete csipkés balerina cipőt, majd átöltözött. A haját kissé begöndörítette, a szájára kent egy réteg halvány rózsaszín szájfényt, majd felkapta a táskáját és megindult lefelé a lépcsőn. Hei Min és Jiang Meng már várták őt.
- Nocsak, a késő kisasszony. Mintha azt mondtad volna nekem, hogy ne késsek és lássanak csodát, végül te húztad az időt.
- Unni nagyon csinos vagy - dicsérte meg barátnőjét Hei Min, majd megölelte.
- Köszönöm te is nagyon csinos vagy. Jiang Meng megtennéd, hogy előre mész, mert szeretnék kicsit beszélgetni a barátnőmmel.
- Ne szólíts így, hívj inkább Ahmon - nak, ez a beceneven.
- Rendben van, legközelebb így teszek - Jiang Meng bólintott egyet, majd kissé előrement, hogy a lányok nyugodtan tudjanak beszélgetni.
- Te ez a fiú nagyon jóképű pasi. Pont olyan, mint akivel tegnap találkoztam az iskolában. A neve JungKook, vagyis ez a beceneve. Egyszerűen levett engem a lábamról. Tényleg mi történt tegnap azzal a fiúval?
- Az új srácra gondolsz? Semmi sem. Csak bocsánatot kért, majd hazafuvarozott.
- Ez neked semmi? Hihetetlen, hogy az apád nem haragudott meg miatta.
- Ő nem tud erről az egészről és jó lenne ha ez így is maradna. Egyébként valami fontosat akartam neked mondani! - komorodott el kissé, ezzel megijesztve a barátnőjét.
- Ki vele mit csináltál már megint?
- Megcsókoltam Sehun - t. Biztos vagyok benne, hogy tetszik nekem, viszont abban már nem, hogy ebből lehet e később komoly dolog is, vagy csak fellángolás.
- na ne már! Kang Sor Ra első csókja? Ez egyszerűen hihetetlen. Na és Sehun mit szólt hozzá?
- Itt van a probléma. Nem mondott azóta egy árva szót sem, amióta én megcsókoltam. Ráadásul a szülei beszéltek anyámmal, szóval már veled együtt ketten tudják a titkomat.
- Ne aggódj Unni én megtartom a titkodat. Viszont vigyázz ezzel a fiúval, mert valami nem stimmel vele kapcsolatban - mutatott a lány Jiang Meng felé, mire So Ra gondolkodóba esett. Ő nem vett észre semmi furcsaságot a fiún, bár sosem lehet tudni.
- nem hinném, hogy problémát jelentene nekem. Még nem ismerem, szóval majd meglátjuk - a két lány utolérte a fiút, de Hei Min megtorpant.
- én elmegyek egy kis vízért, ti meg addig maradjatok itt és várjatok meg jó? - So Ra bólintott egyet, Hei Min pedig elindult az árus felé, hogy vásárolhasson egy üveg vizet magának. Jaing Meng és So Ra leültek egy közelben lévő padra.
- Érdekes egy barátnőd van. Kizártnak tartottam volna, hogy egy ilyen karót nyelt lánynak, egy ennyire hiperaktív csaj legyen a legjobb barátnője,
- Mindenki tévedhet néha. Ha jobban megismersz, majd rájössz milyen is vagyok valójában.
- Biztos vagyok benne. Addig is mi lenne ha barátok lennénk? - nyújtotta felé a kezét, mire So Ra megfogta és kezet rázott vele. Egy ideig mélyen egymás szemébe néztek. Ez tekinthető So Ra első igazi szenvedéllyel teli pillantásának. Azonban ezt a megkapó pillanatot egy hang zavarta meg.
- Mintha azt mondtad volna, hogy nem lehetsz idegenek közelében!

2.rész Az ügyeletes rosszfiú

So Jimin, élete az utóbbi egy hónapban, a titkolózásról szólt. A fiú, aki eddig mindig igazi férfiként viselkedett, kivétel nélkül csak öltönyt és inget hordott, egy hónap leforgása alatt lett, egy mocskos szájú bőrszerkós rossz fiúvá. Mindezt csupán egyetlen személy miatt. A fiú apja jobbnak látta, ha inkognitóban próbálja előkeríteni egykori szerelmét. Való igaz akkor még mindketten, az általános iskola padjait koptatták és még semmit sem értettek a világból. Hiszen melyik 12 éves értené meg mi folyik körülötte? Jimin a maga 23 évével nem különösebben mondható felnőttnek, mégis úgy kellett eddig viselkednie, mint egy érett és céltudatos férfi. Apja hatalmasra duzzadt vagyonát fogja majd örökölni, nem beszélve arról, hogy az apjának az egész országra terjedő befolyása van, ráadásképpen maga az elnök vette őt pártfogásába. Na igen szerencsés az ember, ha az apja magának az elnöknek dolgozik. A nagy kérdés csak az volt, hogyan fogja ő eljátszani a rossz fiút, mikor a légynek sem tudna ártani? Mi sem egyszerűbb, csak bevonják, az egészbe a rendőrséget, a 6 testőrből legjobb barátokat faragnak, Jimin pedig ezentúl, egy hírhedt maffia család legidősebb tagja, tele priuszokkal és hasonló csoda klassz dolgokkal. Bár az egész a fiú agyára ment, mégis képes volt belemenni, pedig tudta jól, hogy erre rámehet, az amúgy fényes hírneve.

- Hé Jimin, komolyan ezért a lányért jöttünk ide? - bökte őt oldalba a legjobb barátjának kikiáltott Jeon Jeong Guk, vagy becenevén JungKook.

- Már hogy jöttünk volna ide pont miatta? Csak nézz rá, egy nyamvadt pillantást sem érdemelne.  - Azonban Jimin magát árulta el, mikor le sem bírta venni szemét, a lányról. Hosszú és fekete haj, igéző szempár, fehér bőr. Pontosan olyan volt, mint a fényképeken. Jimin valahányszor ránézett arra az egyetlen képre, rögtön ez a lány ugrott be neki. Pedig még csak nem is ismeri a lányt. Az egyetlen gond az, hogy túlságosan hasonlít ez a lány, az ő szerelmére. Akivel gyermekként együtt játszottak, megfeledkezve arról, hogy kicsodák az apáik. Mindig is tudta, hogy az a lány lesz majd egyszer a felesége és vele akarja leélni az életét.

- Ha nem miatta jöttünk ide, akkor mégis miért bámulod őt annyira?

- Mert egy nő. Tudod milyen vagyok, imádom, ha nők vannak a közelemben.

- Nocsak főnök, kezdesz belejönni a szerepedbe! - nevetett fel a barátja, mire ő igen erősen oldalba lökte.

- Itt te a haverom vagy, nem pedig az egyik alkalmazottja, az apámnak megértetted? Ameddig tart az álcázás, addig csak Jimin vagyok, nem beszélhetsz a kilétemről megértetted?

- Igenis Jimin! - az utolsó szót, vagyis a nevét, olyan gúnyosan ejtette ki, hogy az már sértette, az önbecsülését, ami igen sok volt neki. Ritkán lehetett őt kihozni a sodrából. Jaj, volt annak, aki mégis megpróbálkozott vele. Gyerekként is próbált türelmes lenni, és mivel, akkor még nem volt testvére, ez többé kevésbé sikerült is neki. Persze mint minden kisgyerek, ő is kikönyörgött szüleitől ezt azt, de mivel szigorban nevelkedett fel, ezért pontosan tudta, mit kaphat meg és mit nem. Ezért nem kaphatott jogosítványt, nem ihatott a kelleténél többet és nem menekülhetett a drogokba, a szerelmi bánata után. Egyszóval, szöges ellentéte volt a mostani személyiségének. Ő maga is megdöbbent, mikor kisétált, a butikból, egy bőrdzsekiben, és szűk farmerben. Egyedül, a sötét barna haja és megszégyenítően csodás barna szempárja maradt a régi. Ahogyan ott állt feszengve a szekrénysorok előtt, sokkal inkább hasonlított egy rémült kisfiúra, mint sem egy vad és zabolázhatatlan fiatalra. Azonban még a feszengés sem tántorította el őt attól, hogy szemezni tudjon, a vele szemben álló barna hajú lánnyal. Látott a szemében, valamit ami igencsak megfogta. A lány, a szemeit végig rajta tartotta, mintha Jimin pillantása teljesen megbabonázta volna. Ennek az igazán mély, szavak nélküli pillanatnak, a csengő hangja vetett véget. Már pontosan tudta mi fog jönni. A terv épp most fog elkezdődni.
- Főnök őt kell követnünk! - biccentett, az egyik rendőr a lány felé, akivel Jimin az imént, igen bensőséges kapcsolatba került. Ő csak bólintott egyet, majd a hét fiú elindult a lány mögött. Igyekeztek tisztes távolságba lenni tőle, nehogy azt higgye követik őt. A folyosó hosszú volt, a fiúk pedig úgy érezték, soha nem lesz vége az útnak. Jimin maga mellé pillantott, azonban JungKook nem volt mellette. Hátra tekintett és látta, hogy barátja éppen egy lánnyal cseverészik. Mérgesen fogta magát, és barátja után eredt.
- Tehát azt mondod a neved Hei Min? Varázslatos kislány vagy ugye tudod? - JungKook elővette, azt az igazán csábos mosolyát, és látni lehetett, hogy a Hei Min névre hallgató lány, vevő a fiú társaságára. Jimint nagyon bosszantotta, hogy ameddig ő azon izgul, mi fog kisülni a tervéből, addig barátja kellemesen elcseverészik, az útjába akadó lányokkal. Miért nem tud ő is ugyanannyi érdeklődést mutatni? Jimin már csak néhány lépésre volt a fiútól. Elkapta annak kabátját, majd maga felé húzta, és a tarkójánál fogva vonszolta őt maga után.
- Nem buliban vagyunk remélem felfogtad! Ha nem, akkor megmondhatom apámnak, hogy hajítson ki téged! - a tekintetével, szinte fel tudta volna nyársalni, a mellette lévő fiút. Azonban nem volt ideje arra, hogy rendesen számon kérje a fiút, mert a lány, már kezdett eltűnni a szemük elől. Sietniük kellett, hogy utolérjék. Szerencséjükre, sikerült tartaniuk a lépést és megérkeztek a kilences számú terem elé.Az ajtó előtt azonban megálltak és megvárták, míg a felbérelt rendőrök is megérkeznek. Jimin rendkívül ideges volt. Próbálta észrevétlenül tördelni ujjait, hogy leplezze, mennyire izgatott. Most először jár iskolában. Magántanuló lévén, nem tudta, mit mondjon vagy tegyen. Fiatalokat általában, csak az apja által rendezett partikon láthatott, de bensőséges kapcsolatba egyikkel sem került. Miután a rendőrök is megérkeztek, Jimin lenyomta az ajtó kilincsét, majd egyesével beléptek az ajtón. Mielőtt a tanárnő, beszédre nyitotta volna a száját, Jimin egyszerűen fogta magát, és a leghátsó padhoz sétált, majd leült az egyik székre, a fejére húzta kabátjának kapucniját és próbált minél észrevétlenebb lenni. A közelében ülő fiúk és lányok mind sugdolózni kezdtek, őt viszont ez egyáltalán nem zavarta. Mit számít mit mondanak mások? Azt gondolnak róla, amit csak akarnak, őt igazán nem zavarja. Egy mondat viszont, akaratlanul is megcsapta a fülét.
- Az ilyen emberek mint például ő sosem lesznek boldogok! - a hang irányába fordult és meglátta a lányt. A lányt, aki néhány perce még szinte elolvadt a pillantásában. Azt gondolta, hogy biztos jó ember lehet, de kiderült ő sem különbözik, a többi gazdag lánytól. Ő is lenézi azokat, akik nem olyan elitek, mint ő. Pedig ha tudná az igazságot, biztosan kétszer is meggondolja mit mondjon legközelebb. Felállt a helyéről, a székét arrébb rúgta, majd elindult a lány felé. Nem engedhette, hogy csak úgy szórakozzanak vele. Hiszen ő most, nem egy ismert ember fia, hanem egy maffia hálózat örököse.
- Legközelebb úgy mond, hogy más is halhassa kis anyám! - csapott egyet a lány padjára, mire az összerezzent.
- Sajnálom, nem akartalak megbántani. Csak te nem vagy ebbe az iskolába való. Látszik rajtad, hogy vad és durva vagy.
- Talán borító alapján ítéled meg a könyvet is, mint engem a külsőm alapján? Fogalmad sincsen róla, hogy ki vagyok. Ha igazán tudni akarod, akkor megmutatom - Jimin elkapta a lány csuklóját, felhúzta a székéről és kirángatta őt a folyosóra. Nem érdekelte, hogy mindenki őket bámulja, csak meg akarta mutatni ennek a lánynak, hogy nem minden az aminek látszik.
- Engedj el kérlek! - kiáltotta a lány és próbálta kihúzni a kezét a fiú szorításából.
- Ne hisztizz, különben egy csap alá nyomom a fejedet. Nem foglak bántani, ugyan miért tenném? Lehet, hogy nem vagyok ma született bárány, de lányokat sosem bántanék.
- Akkor mégis miért rángattál ki a teremből?
- Csak szeretnék elbeszélgetni veled, a teremben kiejtett mondatomon, miszerint sosem leszek boldog. Közölném veled, hogy igenis boldog vagyok. A szüleim megadnak nekem mindent, nem szenvedek hiányt semmiben. Igaz néhány balhéban benne voltam, de az senkit sem érdekel.
- Az én apám rendőr, szóval engem igenis érdekel. Miért voltál börtönben a barátaiddal?
- Mindent a maga idejében. Már feleslege lenne visszamennünk, szóval haza viszlek. A haverjaim még úgyis unják magukat a teremben.
- Nem kerülsz bajba emiatt? Hiszen mégis csak kiszöktél óráról? Ráadásul az apám teljesen ki fog akadni, amiért nem voltam bent az óra végéig.
- Most mit nyafogsz? Örülj neki, hogy egyáltalán felajánlottam, hogy hazakísérlek!
- Rendben van, de ha megpróbálsz erőszakoskodni velem, akkor lecsukatlak!
- Az előbb mondtam, hogy nem bántok lányokat. Mit nem lehet ezen érteni?
- Csak menjünk és érjünk is haza minél előbb. Az apám nem szereti, ha csak egy percet is kések - Jimin és a számára ismeretlen lány elindultak a terepjáró felé, ami a fiúkat szállította az iskolához. Miután mindketten beszálltak, el is indultak a Kang rezidencia felé. A lány egész úton egy szót sem szólt. Jimin tudta, hogy biztos halálra rémítette a lányt, de mégis mi mást tehetett volna?  Nem szabadott kiesnie a szerepéből. Az út nem volt túl hosszú, ilyenkor még a forgalom nem túl nagy, ráadásul a lány sem lakott túl messze. Jimin látásból már ismerte a házát, többször haladt már el mellette, mikor erre felé volt dolga. Az apja is rengeteget mesélt már a családról. Miután megérkeztek, Jimin kiszállt és kinyitotta az ajtót a lánynak.
- Remélem élvezte az utat kisasszony!
- Köszönöm, hogy hazahoztál. Még egyszer sajnálom, amit az osztályban mondtam. Túl hamar hozok ítéletet mások felett, még ha nem is ismerem az illetőt. Remélem nem haragszol már rám.
- Fátylat rá. Ha gondolod legközelebb is hazakísérhetlek. Öröm volt a veled való utazás.
- Ez nem lehetséges. Az apám úgyse menne bele, hogy egy vad idegen kísérgessen haza. Jobb szereti, ha a sofőrünk visz és hoz is haza engem - Jimin bólintott egyet, majd visszaült az autójába. Még el kellett intéznie valami fontosat, mielőtt hazament volna. Elég volt neki ennyi mára. A kocsiban levette a dzsekijét, felvette a napszemüvegét és már indult is. Igaz nem gyakran ment magához az elnökhöz, mert nem szerette zavarni a munkájában, de ez most kivételnek számított. Beszélni kellett vele, hogy a terv a lehető legjobban halad. Remélte, hogy büszke lesz rá, hiszen elég nehéz egy gazdag és befolyásos embernek mint ő eljátszani, hogy gonosz vad és agresszív. Az egyórás út végén, leparkolta az autót és egyenesen az elnök irodája felé ment.
- Uram csak, hogy végre megjött! Az elnök úr már nagyon várta magát - köszöntötte az elnök titkára, majd betessékelte a fiút.
- Szóval megjöttél! Hallom tökéletesen sikerült elsajátítanod a szerepet, amit kitaláltunk neked. Ennél büszkébb, már nem is lehetnék rád drága fiam!
- Köszönöm apám! Nehéz volt a magamévá tennem a szerepet, de sikerült ahogyan azt eltervezted. Kang So Ra a tenyeremből fog enni, csak idők kérdése. Nehéz volt eltitkolnom előtte, hogy ki vagyok, de biztos vagyok benne, hogy egy életre megjegyezte a nevemet. Vagyis So Jimin nevét biztosan.
- Büszke vagyok rád. Kang So Ra nem menekülhet a végzetet elől!  A szülei hiába bújtatták el, én mindig elérem amit akarok.
- Ha nincs más, akkor én mennék is. Szeretnék lepihenni, mert kifárasztott a ami nap - Jimin fejet hajtott az elnök előtt, majd elhagyta a termet. A terve úgy vette kezdetét ahogyan azt remélte. Kang So Ra még nem tudja, hogy kivel is áll szemben, de ahogyan azt egyszer elmondta már neki, hamarosan mindenre fény fog derülni. Majd ha eljön az ideje....

1.rész A kezdet kezdetén

Ha valaki, akár csak meghallja Kang So Ra nevét, rögtön az eszébe jut, Korea legkiválóbb jogi egyetemén tanuló fiatal hölgye, aki éles eszével bárkit maga mögé utasít. Mondhat bárki bármit, ő le sem tagadhatná származását. Hiszen ki ne ismerné édesapját Kang Mu Gyeong - ot, Korea tiszteletben álló rendőr kapitányát? Noha a férfi, már rég volt pályája csúcsán, még most is a rendőrség tiszteletbeli tagja. So Ra, sosem mert ellent mondani édesapjának, hiszen tudta jól, hogy ez következményeket von maga után. A lányt az iskolában tisztelték, mások féltek tőle, hiszen mégis egy rendőrfőnök lányával volt dolguk. Ennek ellenére, eredményei mindig kiválóak voltak, hiszen minden energiáját, a tanulásra fordította. Ezért is fordulhatott elő az, hogy 22 éves kora ellenére, még sosem tapasztalhatta meg a szerelem érzését, vagy azt milyen egy férfi mellett igazán boldognak lenni. A lány már tudta, hogy hamarosan férjhez kell majd mennie, egyenesen Park Hyun Woo Koreai elnök fiához Kwan Jun - hoz. A lány sosem szívlelte jövendőbelijét, noha személyesen nem találkoztak, szülei pedig fotót nem mutattak róla. Minden oka meg volt arra, hogy így érezzen hiszen ezen az esküvőn múlik édesapja állása, ami hála a mélyen tisztelt elnök úrnak, most veszélybe került. A lánynak ezen kívül, a múlttal is szembe kell néznie. Gyermekkori emlékeit, egy borzalmas balesetben elveszítette, ez azóta hatalmas terhet rótt a vállára. Ennek ellenére, ő próbálta mindenkinek a legjobb arcát mutatni. Mindig mosolygott és igyekezett elrejteni, a benne támadt kétségeket. A napjai mindig ugyanúgy teltek. Azon a fagyos Januári napon sem volt másképpen. So Ra már reggel nyolckor talpon volt, hogy időben beérhessen az iskolába. Tágas és világos szobájában, egytől egyig drága bútorok kaptak helyet: Kétszemélyes franciaágy, hiszen a lány éjjelente, sokat forgolódott, egy nagy fehér gardrób egyenesen Amerikából, egy mahagóni íróasztal, valamint a dédnagyszüleitől öröklődött kristálycsillár. A fal halvány bézs színűre volt festve, mert So Ra ki nem állhatta, az egyszerű fehér színt. Számára túlságosan semmit mondó volt. A szobája, közvetlenül szülei hálószobája mellett volt, így édesapja mindig szemmel tarthatta, gyermekét akitől nagyon sokat várt el. So Ra egy báttyal és egy nála 10 évvel fiatalabb húggal is büszkélkedhetett. Ha éppen nem tartózkodott otthon, édesapja mindig megbízott valakit, a személyzetből, hogy tartsa rajta a szemét. Így szerette volna elkerülni, hogy lánya tanulás helyett, inkább a barátaival szórakozzon, vagy férfiak után érdeklődjön. Miután teljesen késznek nyilvánította magát, So Ra csendes léptekkel igyekezett le a fehér márványlépcsőn, hogy édesapja, vagy édesanyja, ne hallja meg őt és ne kelljen újra és újra végighallgatni, annak bölcs beszédét, arról milyen fontos dolog is a tanulás. Ő inkább szerette a csöndes reggeleket, amikor testvérei társaságában reggelizhetett meg és sofőrje helyett, bátya Ji Woon fuvarozta őt el az egyetemig. Azonban ez a mai nap egészen másképpen alakult, mint azt várni vélte. Igaz, szülei már korán munkába indultak, azonban bátya sem volt már otthon. Miss Lee, a család házvezetőnője, ezt azzal indokolta, hogy sürgős esethez hívták, ezért nem tudta megvárni őt. Mivel bátya nélkül, eszébe sem jutott reggelizni, így megkérte a szakácsot, hogy csomagolja el neki és majd az iskolában elfogyasztja. Noha számított rá, hogy erre túl sok ideje úgy sem lesz.
- Miss So Ra az autó előállt. Most már indulhatunk is! - érkezett meg a Kang család sofőrje. So Ra csak egyez bólintott, jelezve, hogy indulhatnak. Már megszokta, hogy az esetek döntő többségében, igénybe kell vennie, a sofőri szolgáltatást, ha csak nem akart elkésni, ezzel pedig bepiszkítani makulátlan, iskolai teljesítményét. Amíg az autó az iskola elé gördült, a lány elővette táskája zsebéből, a mobilját, majd csak ennyit pötyögött be rajta "segítség". Az üzenet, nem másnak szólt, mint egyetlen barátnőjének Ji Hei Min - nek. A kissé már hiperaktív, So Ra - nál, alig egy évvel fiatalabb lányt, még szülei is képesek voltak megtűrni. Ugyanis a lány édesapja, Ji Min Seo ügyvéd, a Kang család szolgálatában állt, immáron sokadik éve. A két lányban közös, apjuk szigora, valamint, életcéljuk is. Mivel mindketten, jogi szakon tanulnak, ezért természetesnek veszik szüleik, hogy lányaikból, az ország legkiválóbb jogászai válnak majd. Miután, a fekete rang rower leparkolt, az iskola előtt, Mr Kim kinyitotta előtte, az ajtót, ő pedig kellemes napot kívánva, kiszállt, majd elindult az épület ajtaja felé. Az egyetem, majd háromszintes, a külső falai bíborszínben pompáznak. Az ember könnyen hihetné azt, hogy ez is csak egy átlagos egyetem, mint a többi, pedig koránt sincsen így. Ez az egyetem, azoknak a diákoknak van fent tartva, akiknek a szüleik megengedhetik maguknak, az évi több millióba kerülő tandíjat. Persze vannak ösztöndíjjal, felvett diákok is, ám a többségük mind gazdag szülők gyermekei. So Ra, a szemeivel, egyre csak barátnőjét kereste. A lány általában, már fél órával, a tanítás kezdete előtt ott volt és várt rá. Hiszen annyi mindent kellene neki mondania. Rengeteg dolog nyomja a szívét, legfőképpen az, hogy férjhez kell mennie, valakihez akit még soha életében nem látott. Honnan is tudhatná, hogy nem ő e a legszörnyűbb ember a világon? Na és ha bántani akarja majd? A kezeit tördelve, haladt előre a tömegben, mikor valaki alaposan megrántotta,szoknyája alját.
- Unni! - kiáltotta a barna hajú zöld szemű lány. So Ra elmosolyodott, majd megfordult és magához ölelte barátnőjét.
- Most először fordul elő, hogy elkéstél. Csak nem történt valami? - kérdezte kuncogva, miközben megigazította a szoknyáját.
- Nagy volt a forgalom. Képzeld, vagy három rendőrautó állt előttem, és mikor elfordultak, láttam, hogy a három kocsi, egy fekete terepjárót követ, amiben hét fiú ült.
- Nahát! Biztos valami bűnözők lehetnek. Manapság, rengeteg a fiatalkori bűnözés. Apám is többször említett ilyen eseteket. Ha valamit nagyon utálok, az a bűnözés. Nem is értem, mire jó ez az embereknek? Attól nem fogják őket nagyra tartani, ha lopnak, csalnak és hazudnak.
- Akkor ezt hallgasd. Ez a hetes, holnaptól kezdve itt fognak tanulni. Ez valami büntetésféle, hogy elkerüljék a börtönt. Nem tudom pontosan, hogy mit tettek, de ez azért elég durva.
- Igen tényleg az, viszont nekünk semmi közünk ehhez. Inkább menjünk be, mert lassan kezdődik az óra - So Ra újra elővette, a komolyabbik arcát. A tekintetét felszegte és úgy indult el, barátnőjével a nyomában. Hei Mint, igazán pletykás lánynak tartották, hiszen ő mindig mindent tudott. Ennek ellenére, éltanuló volt, ráadásul profi szinten hegedült és zongorán is játszott. A kinézete alapján, senki sem hinné el róla, hogy jogásznak készül: A hosszú, barna haját, feje tetején, egy kontyban hordta, kedvelte az erős sminket, és utált magassarkúban lenni. Jobban kedvelte, a lapos talpú cipőket. Egyke lévén, Hei Min nővéreként tekintett So Ra - ra. Ugyan köztük is sok vita zajlott le, az évek alatt, mégsem veszélyeztette egyik sem, a kapcsolatukat. Még az sem, amikor kiderült számára, hogy legjobb barátnője, szerelmes bátyába, Ji Woon - ba. A fiú, azonban sosem beszélt húgának a magánéletéről, ezért az, hogy ő érezne e valamit, soha nem derült ki. Miután a két lány, már az iskola épületén belül volt, egyenesen a szekrényükhöz mentek, pontosabban mentek volna, mikor két elsős tanuló állta el az útjukat.
- Noona! Tudom, hogy sok a dolgod, de már megint elkezdték! - hadarta, az alacsony fekete hajú fiú. So Ra jól tudta, hogy miről van szó. Megkérte Hei Min - t, hogy maradjon addig ott és várja meg, amíg vissza nem jön. Ő maga pedig sietős léptekkel haladt, az ebédlő felé. Tudta jól, ha nem siet, akkor komoly baj is történhet. Oh Se Hun, ugyanis elég problémás fiú hírében állt. Hiába, a makulátlan családi hírnév, étterem tulajdonos anya és pszichológus apa révén, a fiú imádott lázadni a szülői szigor ellen. Pedig ennek ellenére, tipikusan olyan fiú volt, aki bármelyik lány álma is lehetne. Hiszen ki ne esne bele, egy szőke hajú és mélykék szemű fiúba, akinek az intelligenciája, messze felül múlja az egyetemen tanuló diákokét, ráadásul mély eszméletlen szexi hangja még a legkeményebb szíveket is megolvasztja? Pontosan ez történt So Ra - val is. Nyílt titokként kezelte magában a tényt, miszerint barátja iránt, jóval többet érez mint puszta baráti viszony. Igaz, ezt a tényt mélyen magában elásta, már középiskola harmadik osztályában, mégis jó érzéssel töltötte el, ha a fiú olyan kedvesen beszélt vele, humorával, pedig mindig mosolyt csalt az arcára. Noha iskolán kívül ritkán találkoztak, mégis kifogástalan kapcsolatukra, az egész iskola irigy volt. Így amikor a fiú először került szembe, az iskola ügyeletes bajkeverőjével Ju Jin - nel, mindenki tudta, hogy So Ra kinek a pártját fogja. Azonban ezek a viták, később sokasodtak és a két fiú már az öklét is használni kezdte. So Ra tudta, hogy a fiúnak már így is sok van a rovásán és nem akarta, hogy ezek az incidensek vessenek véget, a fiú ígéretesnek ígérkező jövőjének. Miután megérkezett az iskola ebédlőjébe, igyekezett az oda tömörülő diákokat arrébb lökdösni, hogy helyet csinálhasson magának. Miután ez sikerült is, a lány Ju Jin elé állt, mielőtt az újabb ütést mért volna barátjára és erővel elkezdte szorítani annak csuklóját. Még szerencse, hogy 12 évesen karate órákat vett, és azóta is rendszeresen eddz édesanyjával, a konditeremben, így elérte azt, hogy a fiú arca, a pirosból perceken belül fehérbe fusson át. A lány szeméből sütött a harag. Ha valaki bántani akarja a barátait, akkor előbb vele nézzen szembe.
- Remélem megtanultad végre a leckét! - súgta oda mérgesen, a lesütött szemmel álló Se Hun - nak. A fiú, bűnbánóan bólintott egyet, So Ra, pedig elengedte a fiút. Hátra fordult, hogy megnézze milyen súlyos a fiú sérülése. A szája fel volt repedve, és vérzett is, ennek ellenére, más sérülése nem volt.
- Köszönöm, hogy kihúztál a bajból! - nézett Se Hun egyenesen a lány szemébe, majd fejet hajtott előtte.
- Csak a szokásos. Most gyere Ji Woon, majd ellátja a sérülésedet - a fiú felemelte, a fejét, majd megindult a lány után.
- So Ra hányszor akarod még bajba sodorni magadat miattam? - kérdezte a fiú suttogva, mire So Ra, csak megrázta a fejét.
- Ezt inkább magadtól kellene megkérdezned. Ugye tudod, hogy nem sodornám magamat bajba, ha nem kezdenél ki folyton vele?
- Igen és nagyon sajnálom. Viszont nagyon utálom, mikor szinte felfal a tekintetével, valahányszor csak a közeledben van. Nem hagyhatom, hogy bemocskoljon téged. Túlságosan is fontos vagy nekem So Ra, hát nem érted? - So Ra hirtelen megállt. Még sosem látta, ennyire kétségbeesettnek a fiút. Általában, az ilyen helyzetekben, mindig mondott valami vicceset, amin jót nevettek és elfelejtették az egészet. Ez viszont egészen más volt. A fiú most először, őszinte volt hozzá Lassan hátra fordult, hogy a szemébe nézhessen. Se Hun tekintete átható volt és bárkit képes volt vele megbénítani. Mindketten zavarban voltak. So Ra képtelen volt arra, hogy reagáljon, az iménti kitörése, ezért inkább hagyta, hogy a tettei lépjenek helyette. Tett egy lépést a fiú felé, majd lenyomta a vállát, hogy egy magasságban legyenek. Már másodpercig hezitált még ugyan, de mégis megtette. Közelebb hajolt a fiúhoz, majd a szája szélét, ahová az ütést kapta, gyengéden megpuszilta. Érezte, ahogy a hideg futkos végig a hátán. Még soha életében, nem került ennyire közel ehhez a fiúhoz, vagy úgy általánosságban véve, egyetlen fiúhoz sem. Most viszont úgy érezte, ideje volt cselekednie. Nem hagyhatta, hogy szülei akarata boldogtalanná tegye. Lassan kezdett hátrálni a fiú elől, majd megfogva annak csuklóját, szó nélkül rángatta maga után, a ledermedt Se Hunt. Egy szót sem szólt hozzá, egészen addig, amíg meg nem érkeztek, az iskola orvosának Kang Ji Woon - nak, az irodájához. Így igaz. So Ra bátya, a tekintélyes sebész lett az iskola kirendelt orvosa, köszönhetően apjának, aki túlféltő lányával szemben, így a bátyára is rájár a rúd. Két műszakban dolgozni nagyon fárasztó munka, főleg egy 24 éves fiatal férfinek, aki előtt még ott az egész élet. A lány bekopogott az ajtón és várta, hogy beengedje őket. Közben lopva ránézett, a még mindig ledöbbent Se Hun - ra. A fiú arcáról, egyszerre lehetett leolvasni a döbbenetet és az örömöt. Miután Ji Woon ajtót nyitott nekik, bementek, majd bátya ellátta a barátja sérülését. Mikor végzett vele, egyenesen húgához fordult.
- Kezd elegem lenni, hogy nekem kell nyalni a barátaid sebeit, amikor valami gáz van. Nem értem, miért barátkozol ilyenekkel? Az egyik, egy hiperaktivitásban szenvedő, különc kislány, a másik meg egy vad és szabályt nem ismerő bugris kölyök! Szerinted nem gáz az, hogy ilyenek vesznek körül téged? - kérdezte húgától, miközben igazolást írt Se Hun - nak.
- A gáz szerintem az, hogy neked nincsenek is barátaid - kuncogott a lány és megborzolta bátya világosbarna haját.
- Képzeld vannak barátaim, de nem igazán szeretném, ha neked közöd lenne hozzájuk. Ők nem olyan gyerekesek mint te. Nem is csodálom, ha apa nem enged el téged sehová sem egyedül. Bármennyire is okos vagy, túlságosan nagy szíved van és mindenkin segíteni akarsz, még akkor is ha semmi közöd a dolgához. Meg kellene tanulni, hogy ne legyél ennyire naiv és ne dőlj be másoknak.
- Szóval azt mondod, hogy legyek olyan rideg és beképzelt mint te kedves bátyám? - a hangjában érződött a gúny és a megvetés. Noha tiszta szívből szerette a bátyát, az sokszor érzékeltette vele, hogy semmire sem tartja őt. Bátya osztja apja véleményét azzal kapcsolatban, mennyire felelőtlen lány és könnyedén dől be az emberek hazugságainak. Soha nem ismerné el, ami teljesen nyilván való. Miért nem értik meg, hogy ő csak arra vágyik, hogy a saját szabályai szerint élje az életét? Nem szeretne többet a családjától függeni, szeretne önálló életet, amiben ő szabhatja meg a dolgok történését. Mint mikor egy író meg ír egy könyvet. Neki se mondja meg senki, hogy miről írjon és miről nem. Ha lát benne fantáziát, akár egy állatról is képes lenne órákon át írni.
- Nem akarlak megbántani téged húgocskám, csak szeretném, ha megértenéd, hogy édesapánk nem akar neked rosszat. Csupán azt mondom, hogy gondolkodj el a dolgokon. Vidd ki Se Hunt, szerencsétlen srác, olyan mint akit teljesen megbabonáztak. Mi a fene ütött belé? - húzta fel a szemöldökét Ji Woon, mire So Ra nyelt egy nagyot.
- Talán a puszi lehet az oka, amit a szája szélére adtam? - hangja olyan halk volt, akár egy haldokló betegé. Félt elmondani a dolgot, noha tudta úgysem tudja már visszacsinálni.
- Te csókolóztál egy fiúval? - kérdezte Ji Woon mosolyogva, majd egy puszit nyomott húga homlokára. So Ra a döbbenettől, megszólalni sem tudott. Nem is emlékszik a napra, mikor utoljára mosolyogni látta a bátyát.
- Én azt hittem, hogy nem fog tetszeni a dolog és rögtön megmondod majd apának.
- Mégis miért tenném? A húgom végre kezd felnőni! Igaz nem repesek az örömtől, hogy neki adtad az első csókodat, de boldog vagyok. Most inkább menj be az órádra, ha végeztél hazaviszlek.
- Mi lesz Se Hun - nal? - kérdezte bátyától aggódva.
- Bízd rám. Miután beszéltem vele, hazaküldöm. Nyugi nem fogom megenni, bár még nem reggeliztem.
- Nagyon vicces vagy Ji Woon - nevetett a lány, majd elnézést kérve, távozott az irodából. A folyosóra érve, mélyen kifújta a levegőt. Hatalmas megkönnyebbülés volt, hogy bátya nem fogja elárulni szüleinek, az incidensét. Belenyúlt kabátjának zsebébe, hogy elővehesse mobilját, de az nem volt ott. Már mindent átnézett, a nadrág zsebeitől kezdve, egészen a táskáig, mikor eszébe jutott, hogy Hei Min kezébe nyomta, mikor elment, hogy megvédhesse Se Hunt. Mivel már az óra nagyban elkezdődött, gondolta majd megvárja őt az ebédlőben. Szerencsére a bátya mindig intézkedett, ha valami baj történt. Ezért jó, ha az embernek orvos rokona van. Megigazította a ruháját, majd az előtérbe ment, a szekrényéhez, hogy ott várja majd meg barátnőjét. Azonban nagy meglepetés fogadta. Ott ugyanis, hét igazán jóképű fiú álldogált, rendőrkísérettel együtt. Vajon ők lennének azok, akiket Hie Min ma már egyszer megemlített. Érdekes lenne, ha nem ők lennének azok. So Ra, alaposan végigmérte a fiúkat. Mindegyikőjük haja más színben pompázott. Viszont meglepte az, hogy egy árva szót sem szólnak, csak állnak némán és bámulnak a semmibe. Valahogy nem így képzelte el, a fiatal bűnözőket. Azok általában rendőr mellett is hangoskodtak és kiabáltak. A fiúknak igazán szép arca volt, de az egyiken igen csak megakadt a szeme. Szűk szárú fekete farmer, fekete bőrdzseki, barna szempár és sötét barna haj. Arca tökéletesen ki van dolgozva, olyan mint amilyeneket a divat magazin címlapjain látni viszont. Különös érzés fogta el, mikor a szemébe nézett. A fiú sem volt rest és elkapta a tekintetét. Percekig, csak meredtek egymás tekintetében, mikor a mellette lévő fekete hajú fiú oldalba bökte.
- Te Jimin komolyan ezért a lányért jöttünk ide? - kérdezte olyan hangerővel, hogy So Ra tökéletesen hallotta. Vajon ki lehet ez a Jimin, és mit akarhat tőle?