Szöul tavaszba borult. A fák már rügyezni kezdtek, a hosszú és hideg telet pedig felváltotta a meleg. A Kang családi rezidencián három kisgyermek játszott: Egy fekete hajú és barna szemű kislány, egy vele egyidős fiú, valamint a másik kettőnél valamivel idősebb fiú, aki figyelt a másik kettőre.
- Kwan Jun add vissza a babámat! - nyafogott a kislány és minden erejével azon volt, hogy elvegye a fiútól a kedvenc babáját. Mikor látta, hogy hiába minden erőfeszítése hiába való, keserves sírásba kezdett. A a Kwan Jun névre hallgató kisfiú megsajnálta a lányt és a kezébe nyomta a babát,
- Sajnálom Sora én csak játszani szerettem volna veled - biggyesztette le a fiú is a száját. Az idősebbik, csak mosolyogva megrázta a fejét.
- Kwan Jun miért veszed el mindig a babámat? Akarsz valamit azért, hogy vissza add nekem?
- Szeretnélek feleségül venni! - csillant fel a fiú szeme - Park elnök egyetlen gyermeke Kwan Jun, már pelenkás kora óta arra vágyott, hogy Kang So Ra lesz egy napon a felesége. Az elismert rendőrtiszt Kang Mu Gyeong lánya és ő már születésüktől kezdve ismerték egymást, hála szüleiknek. Park elnök díjazta, hogy fia választottja egy előkelő család gyermeke, így természetesen áldását adta a gyerekek barátságára, hasonlóan Kang rendőrtiszt is. A két gyermek szívesen játszott együtt a lány bátyával Ji Woon - al, akit azonban jobban izgattak az anatómiai könyvek, mint sem húga és annak barátja csínytevései. Kwan Jun és So Ra, már az általános iskolában eldöntötték, hogy mikor felnőnek, majd összeházasodnak és akkor majd egyesül a két család. Noha fogalmuk sem volt róla, hogy mi az a szerelem, mégis így éreztek. Mindketten remek tanulók voltak, a tanáraik nem győzték őket dicsérni. Ahogyan teltek az évek, és a fiatalok betöltötték a 16.életévüket, Kwan Jun elérkezettnek látta az időt, hogy hivatalosan is megkérje szerelmét, hogy legyen a felesége. Tökéletes időpontnak tartotta erre a téli vásárt, ami Szöul egyik legcsodásabb eseménye volt. Ilyenkor az emberek nagy része az utcákat rója, ahol árusok árulják a portékáikat, a levegőt betölti a fahéj és narancs illat, a hó pedig szállingózik az égből. So Ra mindig is imádta ezt a napot, ugyanis ritka volt az a pillanat, amikor apja és anyja elengedték őt bárhova is kíséret nélkül. A két fiatal kézen fogva sétáltak Szöul utcáin, miközben magukba szippantották a levegő édes illatát.
- Boldog vagyok, hogy a szüleim elengedtek veled Kwan Jun. Annyit kellett könyörögnöm érte, de mégis megérte.
- Nem tudom, hogy emlékszel e még arra, hogy mit kértem cserébe azért, hogy visszaadjam neked az agyon szeretett babádat.
- Jaj te, az már nagyon régen volt. Hogyan emlékeznék már rá?
- Tudod, hogy mennyire szeretlek téged So Ra és azt hiszem, hogy most eljött az a pillanat, mikor végre feltehetem neked a kérdést, amire hosszú éveket kellett várnom - a lány halványan elmosolyodott, Kwan Jun pedig letérdelt elé.
- Kang So Ra hozzám jönnél feleségül? - A lány arcára mosoly ült ki, a szemei pedig könnybe lábadtak.
- Azt hittem már sosem kérdezed ezt meg tőlem Park Kwan Jun! Persze, hogy a feleséged akarok lenni! - Kwan Jun a lány ujjára húzta a gyűrűt, majd felállt és egy csókot nyomott a szerelme szájára. Mindkettejüknek ez volt életük utolsó igazán boldog napja. A lánykérés után elérkezett az esti fogadás, amit Park elnök minden évben megrendezett. A fiatalok úgy döntöttek, egyelőre még nem szólnak szüleiknek a dologról, szeretnének az újévig várni vele. Miután elbúcsúztak egymástól, mindketten hazamentek, hogy este hét órakor, mindketten készen legyenek az ünnepségre. So Ra egy hosszú fekete estélyit választott magának, ami kiemelte az alakját. Szerette volna, ha vőlegénye igazi hercegnőként tekintene rá legalább ezen az egy estén. A haját kontyba fogta, majd feltette a fülbevalóját, amelyet még Kwan Jun - tól kapott a születésnapjára. Miután elkészült, a Kang család együtt indult el, az elnök házáig. Az út nem volt túl hosszú, fél órával később már meg is érkeztek. So Ra volt az első aki kiszállt az autóból és se szó se beszéd, már szaladt is be a házba. Az ajtónál már várta őt a szerelme, aki csókkal köszöntötte a lányt.
- Igazán kitettél magadért. Gyönyörűen nézel ki ebben a ruhában - mosolygott a lányra, amit ő viszonzott is. Kwan Jun a lány felé nyújtotta a karját, So Ra belekarolt és úgy indultak Park elnökhöz.
- Jó estét elnök úr! - köszönt So Ra, majd illedelmesen fejet hajtott előtte.
- Nagyon örülök, hogy itt vagy. Mond csak a szüleidet hol hagytad?
- Épp most jönnek be. Szerettem volna én érkezni elsőnek! - kuncogott a lány. Miután minden vendég megérkezett, kezdődhetett is az ünnepély. Az elnök beszéde után, mindenki bevette a táncparkettet.
- Táncolunk? - kérdezte Kwan Jun So Ra pedig egy apró bólintással válaszolt. A zene lelassult, ők pedig a parkett közepére sétáltak. Egymásba kapaszkodva táncoltak a lágy dallam hatására. Mindkettejük boldog volt és felszabadult.
- Boldog karácsonyt Kang So Ra!
- Neked is Boldog Karácsonyt Park Kwan Jun! - azzal az ajkuk, egy csókban forrt össze.
- Sajnálom Sora én csak játszani szerettem volna veled - biggyesztette le a fiú is a száját. Az idősebbik, csak mosolyogva megrázta a fejét.
- Kwan Jun miért veszed el mindig a babámat? Akarsz valamit azért, hogy vissza add nekem?
- Szeretnélek feleségül venni! - csillant fel a fiú szeme - Park elnök egyetlen gyermeke Kwan Jun, már pelenkás kora óta arra vágyott, hogy Kang So Ra lesz egy napon a felesége. Az elismert rendőrtiszt Kang Mu Gyeong lánya és ő már születésüktől kezdve ismerték egymást, hála szüleiknek. Park elnök díjazta, hogy fia választottja egy előkelő család gyermeke, így természetesen áldását adta a gyerekek barátságára, hasonlóan Kang rendőrtiszt is. A két gyermek szívesen játszott együtt a lány bátyával Ji Woon - al, akit azonban jobban izgattak az anatómiai könyvek, mint sem húga és annak barátja csínytevései. Kwan Jun és So Ra, már az általános iskolában eldöntötték, hogy mikor felnőnek, majd összeházasodnak és akkor majd egyesül a két család. Noha fogalmuk sem volt róla, hogy mi az a szerelem, mégis így éreztek. Mindketten remek tanulók voltak, a tanáraik nem győzték őket dicsérni. Ahogyan teltek az évek, és a fiatalok betöltötték a 16.életévüket, Kwan Jun elérkezettnek látta az időt, hogy hivatalosan is megkérje szerelmét, hogy legyen a felesége. Tökéletes időpontnak tartotta erre a téli vásárt, ami Szöul egyik legcsodásabb eseménye volt. Ilyenkor az emberek nagy része az utcákat rója, ahol árusok árulják a portékáikat, a levegőt betölti a fahéj és narancs illat, a hó pedig szállingózik az égből. So Ra mindig is imádta ezt a napot, ugyanis ritka volt az a pillanat, amikor apja és anyja elengedték őt bárhova is kíséret nélkül. A két fiatal kézen fogva sétáltak Szöul utcáin, miközben magukba szippantották a levegő édes illatát.
- Boldog vagyok, hogy a szüleim elengedtek veled Kwan Jun. Annyit kellett könyörögnöm érte, de mégis megérte.
- Nem tudom, hogy emlékszel e még arra, hogy mit kértem cserébe azért, hogy visszaadjam neked az agyon szeretett babádat.
- Jaj te, az már nagyon régen volt. Hogyan emlékeznék már rá?
- Tudod, hogy mennyire szeretlek téged So Ra és azt hiszem, hogy most eljött az a pillanat, mikor végre feltehetem neked a kérdést, amire hosszú éveket kellett várnom - a lány halványan elmosolyodott, Kwan Jun pedig letérdelt elé.
- Kang So Ra hozzám jönnél feleségül? - A lány arcára mosoly ült ki, a szemei pedig könnybe lábadtak.
- Azt hittem már sosem kérdezed ezt meg tőlem Park Kwan Jun! Persze, hogy a feleséged akarok lenni! - Kwan Jun a lány ujjára húzta a gyűrűt, majd felállt és egy csókot nyomott a szerelme szájára. Mindkettejüknek ez volt életük utolsó igazán boldog napja. A lánykérés után elérkezett az esti fogadás, amit Park elnök minden évben megrendezett. A fiatalok úgy döntöttek, egyelőre még nem szólnak szüleiknek a dologról, szeretnének az újévig várni vele. Miután elbúcsúztak egymástól, mindketten hazamentek, hogy este hét órakor, mindketten készen legyenek az ünnepségre. So Ra egy hosszú fekete estélyit választott magának, ami kiemelte az alakját. Szerette volna, ha vőlegénye igazi hercegnőként tekintene rá legalább ezen az egy estén. A haját kontyba fogta, majd feltette a fülbevalóját, amelyet még Kwan Jun - tól kapott a születésnapjára. Miután elkészült, a Kang család együtt indult el, az elnök házáig. Az út nem volt túl hosszú, fél órával később már meg is érkeztek. So Ra volt az első aki kiszállt az autóból és se szó se beszéd, már szaladt is be a házba. Az ajtónál már várta őt a szerelme, aki csókkal köszöntötte a lányt.
- Igazán kitettél magadért. Gyönyörűen nézel ki ebben a ruhában - mosolygott a lányra, amit ő viszonzott is. Kwan Jun a lány felé nyújtotta a karját, So Ra belekarolt és úgy indultak Park elnökhöz.
- Jó estét elnök úr! - köszönt So Ra, majd illedelmesen fejet hajtott előtte.
- Nagyon örülök, hogy itt vagy. Mond csak a szüleidet hol hagytad?
- Épp most jönnek be. Szerettem volna én érkezni elsőnek! - kuncogott a lány. Miután minden vendég megérkezett, kezdődhetett is az ünnepély. Az elnök beszéde után, mindenki bevette a táncparkettet.
- Táncolunk? - kérdezte Kwan Jun So Ra pedig egy apró bólintással válaszolt. A zene lelassult, ők pedig a parkett közepére sétáltak. Egymásba kapaszkodva táncoltak a lágy dallam hatására. Mindkettejük boldog volt és felszabadult.
- Boldog karácsonyt Kang So Ra!
- Neked is Boldog Karácsonyt Park Kwan Jun! - azzal az ajkuk, egy csókban forrt össze.
Hogy miami....
VálaszTörlésMiamiamiajó.. :''D (hát Niki irománya, az a jó, milyen kérdés ez Panna :D)
Azt a rohadt!... Gondoltam, hogy közük van egymáshoz, de hogy még jegyesek is voltak... Basszus :D
Kwan Jun és So Ra olyan rohadt cukik együtt <3
Imádom az egész sztorit, te is érezheted, mennyire beleéltem magam :D
Nagyon kíváncsi vagyok, So Ra miért nem emlékezett minderre!:D
Ebben hol a keserűség? Én ezt inkább cukinak mondanám. Lesz róla még így közvetlenül szó, hogy mi trappolt bele a két fiatal románcába?
VálaszTörlés