8.rész Egy elfeledett emlék

"Az emlék amit szeretnék elfelejteni, az a búcsúzás"

Az ablakon beszűrődő vény bántotta So Ra szemét, ezért kénytelen volt kinyitni azokat. A hosszú szempilláit gyengén megrebegtette, majd kinyitotta a szemeit. Szinte sokkot kapott, hogy nem az ő piha puha párnája között érte a reggel, hanem egy számára idegen helyen. A feje olyan volt, akár az időzített bomba, ami bármelyik pillanatban felrobbanhat. Lassan próbált felkelni, mikor észrevette, hogy teljesen meztelen. So Ra elkezdte kapkodni a levegőt. Mégis, miért nincsen rajta a ruhája, mikor tegnap este még a partin volt, ma pedig egy idegen házban ami inkább hasonlított egy régi raktárépületre, mint egy lakókörnyezetre. Miután az ágy alá nézett meglátta a fekete ruhát ami tegnap volt rajta. Azonban a ruha nem kötötte le úgy a figyelmét, mint egy fekete kalap. Nagyon ismerős volt neki ez a darab. Próbált visszaemlékezni, hol látta már korábban, de csak még jobban megfájdult tőle a feje, így kénytelen volt ezt az ötletét jegelni. Borzasztóan érezte magát.
- Végre felkeltél hercegnőm! - a nyitott fürdő ajtaján Jimin lépett elő, a derekára egy törölköző volt kötve, más testrészei fedetlenek maradtak.
- Te meg, hogy kerülsz ide? - kérdezte ijedten a fiútól, és a takarója alá igyekezett bújni, hogy elrejtse a szégyenét.
- Hihetetlen, hogy te nem emlékszel a tegnap esténkre! Pedig egy igazi vadmacska voltál az ágyban - a fiú gúnyosan mosolygott a lányra, mire So Ra félelemérzete, még inkább erősödött.
- Mit műveltél velem? - kérdezte elhűlve, miközben kibuggyantak a könnyei.
- Semmi olyat, amibe nem egyeztél volna bele magadtól is. Hiszen annyira boldog voltál, mikor megláttál tegnap a fogadáson. A szemeid csillogtak és még mosolyogtál is - Soranak kezdtek derengeni a tegnap történtek. Sehun vallomása, Jimin vigasztalása, a fogadás és barátnője árulása.
- Neked teljesen elment az eszed! Te bolond vagy. Mégis, hogyan lehettem volna olyan buta, hogy neked adjam magam - az arcáról folytak a könnyek, miközben választ várt. Miért pont őt cserkészte be? Miért őt bolondította magába? Hiszen annyi lány volt még, akivel megtehette ugyanezt, mégsem tette.
- Jó lehet, hogy nem voltál egészen magadnál, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy most már csak az enyém vagy Kang So Ra. Minden egyes pillanatban az őrületbe kergettél, de már nem tudsz szabadulni tőlem, akármennyire is szeretnél!
- Mennyit kell egy nőnek elviselnie a szerelemért? - kérdezte mélyen a fiú szemébe nézve. Jimint eléggé megrendítette a kérdés, hiszen másodpercekig meg sem tudott szólalni.
- Hagyd abba, ez a vádaskodást! Nem értesz te semmit! - a fiú dühösen kiabált rá, mire So Ra összekuporodva, próbált csendben maradni.
- Mit tettem veled, hogy ennyire meg kellett alázz engem? Talán, az a baj, hogy szerelmes lettem beléd? Szerettem volna elfojtani azt a mérhetetlen nagy vágyat, amit irántad éreztem de nem jött össze. Amit tettél, egyetlen nő sem lenne képes megbocsátani neked. Csak, hogy én már nem vagyok nő!
- Mégis hogy érted ezt?
- Hála neked, már nem vagyok nő! Bemocskoltad a testemet és vele együtt az egész lelkemet is. Amit tettél, más nem tudná neked megbocsátani, én viszont kénytelen vagyok rá. Hiszen te mondtad, azzal, hogy megerőszakoltál, a tulajdonod lettem. Szeretnél itt tartani engem? Vagy megengeded, hogy hazamehessek a családomhoz elköszönni tőlük? - So Ra észrevette, hogy Jimin szeméből egy könnycsepp folyik le az arcán. Tehát mégis csak eljutott a tudatáig amit művelt vele és még sem olyan szívtelen dög, mint amennyire mutatja magát.
- Én nem értelek.
- Pedig egyszerű: Ha tényleg a tulajdonod vagyok, akkor kénytelen vagyok a megbocsátásra. Azt hittem, hogy a balesetem után, már nem jöhet rosszabb, de úgy tűnik tévedtem.
- Milyen baleset? - a fiú rémülten tekintett rá.
- Öt éve autóbalesetem volt és minden emlékeim elvesztek. Amerikában éltem és még a saját nevemre sem emlékeztem. A szüleim néhány emlékemet vissza tudták hozni, de a fél életem elveszett. Azt hittem annál rosszabb nem történhet velem, de amit te műveltél velem, az még ennél is sokkal jobban fáj. Nem is értem, miért beszélek még mindig veled és nem mentem már haza a családomhoz, akik szeretnek engem - So Ra letörölte a könnyeit és igyekezte visszanyerni az erejét. Ezzel egyidejűleg, észrevette, hogy Jimin térdre rogy az ágy előtt és mereven bámul maga elé.
Ezt nem tudtam, ha tudtam volna nem teszem meg ezt veled! - kiabálta a fiú zokogva, mire So Ra újra megrémült. Nem értette a fiú hirtelen reakcióját.
- Miért tetted ezt velem? Kérlek ennyit jogom van tudni! - a fiú azonban mint aki rémeket látott, felpattant és kisietett a szobából, az ajtót pedig becsapta maga mögött.

*******

Kwan Jun kirohant az épületből, mert szüksége volt a friss levegőre. Érezte, hogy minden amit eddig a lányról gondolt, egy csapásra köddé vált és eltűnt. Mégis, hogyan tehette ezt? Hiszen tudhatta volna, hogy ő nem olyan, hogy csak úgy lefeküdjön bárkivel is. Miért kellett neki elmondani, hogy balesete volt? Miért kellett most bűntudatot ébresztenie benne? Ezek a kérdések kavarogtak benne. Most már tudta, hogy amit tette az megbocsáthatatlan, mégsem tudja visszacsinálni a dolgokat. Talán akkor ezért nem ismerte fel a lány és nem a szülei voltak a felelősek ezért. Talán az egész álca felesleges volt. Elég lett volna ha odaáll a lány elé és közli vele az igazat, akkor ez nem történt volna meg. Már túl késő... Túl késő arra, hogy helyrehozza amit elrontott. Az már nem hozza vissza a lány ártatlanságát, amit ő mocskolt be. Mocskosnak és romlottnak érezte magát abban a pillanatban. Amikor a lány nyakát csókolta, lealhatott volna, de nem tette. Amikor gyengéden levetkőztette, meg állhatott volna, de nem tette. Most már csak annyit tehet, hogy vár a lány ítéletére és minden erejével azon lesz, hogy So Ra megbocsássa azt amit vele művelt. Vett egy mély levegőt, majd visszament a házba. Látta, hogy a lány már visszavette a partin viselt ruháját, és már készült elmenni.
- Ha nem bánod, akkor hazamegyek. Már nincs itt semmi keresnivalóm. Jobb lesz, ha mindketten elfelejtjük ezt az egész borzalmat és nem rágódunk tovább ezen. Neked meg van a  magad élete és nekem is meg van az enyém. Nem szeretnék fájdalmas búcsút, tekintve, hogy te nem vagy egy érzelmes ember. Szóval ég veled Jimin! - a lány már indult volna kifelé, mikor Kwan Jun elkapta a kezét, majd hátulról átölelte a lányt.
- Ne menj el! Nem kérem, hogy bocsáss meg, csak ne hagyj itt engem! Nem bírnám elviselni, ha még egyszer kisétálnál az életemből.
- Mit értesz az alatt, hogy még egyszer? Talán ismertelek korábban is?
- Erre magadnak kell rájönnöd. Ha most itt hagysz, akkor az egész életem romokba dől. 5 évembe került, mire mindent újra felállította. Ha most elmész, akkor tönkremegy minden - egyre szorosabban ölelte a lányt, hogy az még véletlenül se tudjon kiszabadulni a karjai közül. Tudta jól, hogy nem élvezheti ki ezt a pillanatot, mert nem érdemelte meg. Azt sem érdemelte meg, hogy a lány egyáltalán a szemébe nézzen.
- Sajnálom Jimin, de ez már túl késő! - a lány óvatosan kiszabadította magát az ölelésből, majd felkapta a táskáját és még egy sajnáló pillantást vetett rá. Kwan Jun érezte, hogy most már tényleg örökre vége. Kang So ra már nem lesz más számára, mint egy elfeledett emlék

7.rész A fogadás

"Bébi ha készen állsz, a dolgok keményebbek lesznek"

Kwan Jun az ebédlő egyik sarkából hallgatta, ahogyan valaki épp szerelmi vallomást tesz, az általa bálványozott lánynak. Nem volt dühös, sem csalódott. Egyszerűen tudta, hogy ez egy játék aminek a végén úgyis ő kerül ki majd győztesen. Bármikor felismerte Oh Sehun hangját. Másnak eszébe sem jutna, hogy szemet vessen az ő tulajdonára. Már fiatalkoruktól kezdve vetélytársak voltak, hiszen a fiú apja szintén indult az elnökválasztáson, amit el is veszített. Természetes, hogy a családja elkezdett irigykedni rájuk. Azonban amikor a fiú túl messzire ment, úgy döntött bosszút fog állni és elveszi tőle mindenét. Mivel Kwan Jun jól tudta, hogy Sehun rajong Kang Soraért, így a lánnyal kezdte. Noha ő nem érzett semmit sem a lány iránt, a barátságot leszámítva, annyira fűtötte a bosszúvágy, hogy elcsábította a lányt. Persze az évek múlásával beleszeretett a lányba, így a házassági ajánlata, már nem a bosszúja része volt, mégis örült, hogy riválisát szenvedni látja. Most azonban mégis úgy érezte, ő húzta a rövidebbet. Nem tehetett semmit, amivel megállíthatná, ezt az egész komédiát. Pontosan tudta, hogy Sehun nem képes a lányt olyan nagy hévvel szeretni, amivel ő igen. Azonban ő sem számított a lány reakciójára. Kang So Ra, ugyanis leszegett fejjel szaladt ki az ebédlőből. Mivel furcsállta a dolgot, ezért utána szaladt.
- Hé történt valami? - kérdezte a lánytól, miután utolérte.
- Ohm semmi sem, csak kicsit sok volt, hogy annyi ember engem néz.
- Nocsak a hercegnő nem szokta meg a rivalda fényt? Én úgy tudom, már kiskorodban is központi figyelmet élveztél - a szájából megvetés érződött, ami nem is volt meglepő azok után, hogy a lány se szó se beszéd eltűnt az életéből és egy életre elveszítette a nőkbe vetett bizalmát, hála neki.
- Kérlek, legalább ma hagyj engem békén! Túlságosan rosszul vagyok és nem vágyom rá, hogy belém taposs - a lánynak rekedtes hangján érezhető volt, hogy próbálja visszatartani a sírást. Kwan Jun nem tudta mit is tehetne, ha próbálná megvigasztalni, őt is elárasztanák az indulatok és olyasmit tenne, ami leleplezhetné őt. Ennek ellenére mégsem tudta csak úgy otthagyni, az összetört lányt. Vette egy mély levegőt és a bal karjával, gyengéden átölelte a lányt.
- Sírj csak! Most mást úgysem tehetsz! - érezte ahogy a lány a vállába fúrja az arcát, majd hangosan szipogni kezd. Ő csak állt ott és hagyta, hogy a lány a vállain sírhassa ki magából a fájdalmat. Noha nem értette, hogy egy ilyen megkapó jelenet után, hogyan képes úgy sírni, mintha rosszul esett volna neki, amint az imént egy fiú szerelmet vallott neki. vajon ha ő tette volna meg, akkor is így reagált volna? Előle is elfutott volna, ahogyan Sehun elől tette? Sok kérdés kavargott a fejében. Már nem csak édesanyja eltűnése aggasztotta, hanem az is, hogy az 5 éve még életvidám fiatal lány helyett, most egy lelkileg meggyötört szinte kélsz nőt kellett vigasztaljon. Bele se mert gondolni abba, mitől váltogatott meg ennyire a lány. Hiszen mikor tegnap a parkban látta, nyoma sem volt a fájdalomnak. Talán a csókja késztette rá, hogy adjon utat az érzelmeinek vagy a családja tehetett a fájdalmáról? - Kwan Jun gyengéden eltolta maga elől a lányt, majd felé nyújtott egy zsebkendőt.
- Köszönöm! - szipogta a lány, majd elkezdte letörölni a könnyeit.
- Menj inkább haza! Ha ilyen állapotban látnak a barátaid, biztosan kérdezősködni fognak, meg aztán jobb ha a barátod sem látja milyen állapotban vagy! - Kwan Jun újra elővette a kissé rideg álarcát. Noha a lány látványa enyhítette a szívében keletkezett hegeket, mégsem tudta elfelejteni mit tett vele a lány.
- Sehun nem a barátom. Nekem még soha nem volt senkim! - a lány leszegett fejjel állt előtte. Hogy képes azt mondani, hogy nem volt senkije? Akkor ő mi volt csak egy játékszer? Elég hamar elfelejtette azt, aki az egész életét hajlandó lett volna feláldozni a két szép szeméért. Hiába el kellett ismernie, hogy minden nő ugyanolyan. Az apjának váltig azt mondta, hogy az álcát csak azért találta ki, hogy visszaszerezhesse a menyasszonyát, pedig erről szó sem volt. ő mindenképpen bosszút akart állni a lányon azért, mert csúful átejtette őt. Kwan Jun látta, ahogyan a lány alakja lassan távolodik a szemei elől. Nem tudta tovább játszani, hogy mennyire nem kavarta fel őt az, ahogyan a lány a vállaiba temette az arcát és szorosan ölelte át őt. Ez a lány mindig képes volt előhoznia belőle azt az énjét, amit a leginkább szeretett volna elrejteni. Utálta, ha valaki érzelmileg gyengének látta őt. Mikor fiatalabb volt, akkor gyenge volt és túlságosan bolond, mert elhitte, hogy majd boldogan élnek ameddig meg nem halnak.. Hiába az élet rendkívül igazságtalan. Főleg azokkal, akik próbáltak mindig a helyes úton járni. Már pedig, ő soha nem tért le onnan. Noha az apja nem volt egy tisztességes ember, ő mégis igyekezett kimaradni a piszkos ügyeiből. Ő csak szerette volna, ha úgy élheti az életét ahogyan neki tetszik. Miután a lány kikerült a látóköréből, ő is elindult hazafelé, hiszen ma apja a Kang család fogadására hivatalosak és az elnök úr szigorúan kijelentette, hogy fiának is kötelező ott lennie, természetesen inkognitóban. Az emberek ugyanis úgy tudták, hogy a fiú az amerikai Stanford egyetem jogi karán tanul, hogy hivatásos ügyvéd legyen belőle. Szinte borítékolható volt, hogy mindenki beveszi ezt a mesét. Kwan Jun, most kivételesen nem maga vezetett haza, hanem megkérte apja egyik sofőrjét, hogy vigye ő haza. Túl ideges volt ahhoz, hogy maga vezessen haza. Nem akarta, hogy egy kis baleset gátat szabjon annak, hogy a mai fogadáson végleg a földbe tiporhassa a lányt, akibe fiatalkorában szerelmes volt, aki egyetlen szavával képes volt őt irányítani. Miután a sofőr megérkezett Kwan Jun beszállt az autóba és hazáig meg sem álltak. Út közben végig az járt az agyán, hogy mégis ki lesz majd a szerencsés lány, aki néhány percre élvezheti majd a társaságát. A választása Kang So Ra azon barátnőjére esett, akit könnyedén a lány ellen tudott fordítani, nevezetesen Kim Eun Ji. Ő akár még a lánnyal való barátságát is képes lett volna eldobni csak, hogy hasznot húzzon bárkiből is, akihez a lány valaha is közel állt. Miután hazaérkezett, bement a házba, ahol csak a tévé előtt ülő hét éves húgát találta.
- Neked nem kellene már aludnod? - kérdezte a húgát majd melléülve az ölébe vette a kislányt.
- Meg akartam várni, amíg Oppa hazajön. Apu azt mondta megint el kell mennie és te se maradsz itthon velem - nyafogott a kislány és igyekezett kidörzsölni szeméből a fáradságot.
- Sajnálom Haeun majd holnap én foglak lefektetni téged és mesélek majd neked rendben van?
- Mikor jön haza a mama? - nézett rá kiskutya szemekkel, Kwan Jun - nak, pedig összeszorult a szíve. Bárcsak azt mondhatta neki, hogy már csak néhány nap és édesanyjuk újra velük lesz, de sajnos tudta, hogy ez nem fog bekövetkezni. Mivel még mindig nem volt hír róla, ezért képtelen volt bármi jót is mondani a húgának.
- Hamarosan - suttogta a kislány fülébe, mire a kislány egyszeriben megnyugodott. Mivel nem szerette volna még magára hagyni a húgát, akinek egyszerre volt anyja és apja, ezért elkezdte a karjában ringatni, valahogy úgy ahogyan anyja a gyermekét, miközben a lány kedvenc altatóját dúdolgatta. A feszültsége kezdett elpárologni, ahogyan az alvó húgára nézett. Ő volt az egyetlen ártatlan dolog az életében. Szerencsére túl fiatal volt még, hogy megértse mi folyik a környezetében. Hogy miért kell apjának annyit dolgoznia, vagy miért nincs otthon az édesanyja. Óvatosan a kanapéra fektette a kislányt, majd a saját szobájába ment, hogy felöltözhessen. Mivel most nem kellett olyan görcsösen ragaszkodnia az álcájához, így előkapott egy fehér inget a szekrényéből, a zakóját és egy bőrnadrágot, majd bevonult a fürdőszobájába. Miután elkészült befújta magát azzal a parfümmel, ami So Ra kedvence volt. Felvett egy fekete kalapot és egy napszemüveget, majd végre késznek mondhatta magát. Úgy festett, mintha valóban köze lenne a helyi maffiához. Már csak az apját kellett megvárnia és indulhattak is.
- Nahát, fiam milyen elegáns vagy ma! - lépett be Park elnök, az oldalán a pimaszul mosolygó Eun Ji - vel az oldalán. A lány világosbarna haja lágyan omlott a vállára. Egy igazán rövid fehér ruhában volt, ami tökéletesen kiemelte a homokóra alakját. Kwan Jun végigmérte a lányt, majd elégedetten tudatosította magában, hogy tökéletes lesz ma estére.
- Eunji nagyon örülök, hogy elfogadtad a meghívásomat - Kwan Jun közelebb lépett a lányhoz, majd egy lágy csókot nyomott a lány kézfejére.
- Ugyan már az enyém a megtiszteltetés. Nem is gondoltam volna, hogy te lennél Park elnök fia. Az édesapád tájékoztatott mi fog ma történni. Pontosan mit akarsz te a barátnőmtől? - kérdezte kíváncsian a lány, mire Kwan Jun mosolyogva megrázta a fejét.
- Mindent a maga idejében kislány! Ne feledd, a partin nem tudhatja senki sem, hogy én ki vagyok. A távolból fogom majd mondani, hogy pontosan mit is mondj a te imádott barátnődnek megértetted? - a lány bólogatott a fejével. Kwan Jun udvariasságból felé nyújtotta a kezét, majd hármasban elindultak a partira, amit a Kang családi rezidencián tartottak. Az odafelé vezető út csendesen telt el. A férfi fejében végig az járt, vajon hogyan fog egykori szerelme reagálni arra, amikor látja őt ahogyan szinte felfalja a barátnőjének titulált barna démont. Miután megérkeztek a fogadásra, mindhárman kiszálltak, azonban Eun Ji és Park elnök előre ment, hogy ne keltsenek túl nagy feltűnést. A lány látszólag élvezte az idős úr társaságát, amit Kwan Jun egyáltalán nem bánt. A kalapot mélyen az arcába húzta, majd ő is felsétált a lépcsőn, egyenesen az előtérbe, ahol már hemzsegtek az előkelőbbnél is előkelőbb urak, hölgyek valamint azok gyermekei. Kwan Jun odasétált a pezsgőspoharakhoz, majd egy határozott mozdulattal elemelt egyet.
- Azt hittem sosem látlak többé! - ez a hang túl ismerős volt neki. Mikor megfordult egyenesen Kang Ji Woon meredt rá összehúzott szemekkel.
- Félek, összekever engem valakivel - a fiú mosolya kissé bizonytalan volt, de tartotta magát a tervhez.
- Ugyan már nekem nem tudod megjátszani magad! Én nem a húgom vagyok Park Kwan Jun - súgta az idősebb a fülébe, mire Kwan Jun kissé összerezzent.
- Úgy tűnik lebuktam. Na és ha már itt tartunk, hol van a kicsi húgocskád?
- Nem érezte jól magát. Nem faggattam, mert ilyenekről nem szívesen beszél. Biztos, csak nem reggelizett, vagy hasonló.
- Ji Woon annyira naiv vagy, mint a húgod! Az a szerencsétlen lány, nem tudta mit válaszoljon a drága, Oh Sehun - nak, mikorra az közölte vele, hogy úgyis a barátnője lesz, ha akarja, ha nem. Engem is volt szíves tájékoztatni róla. Úgy tűnik nem vagy képben haver! - veregette meg Ji Woon vállát majd halkan felnevetett.
- Hagyd békén a húgomat! A szüleim nem akarják már, hogy közöd legyen hozzá, remélem világos voltam.
- Mint a nap. Bár tekintve, hogy én általában nem tartom magamat az ígéreteimhez, kétlem, hogy el tudom kerülni a kishúgodat. Egyébként a mai éjszaka miatt ne aggódj, már találtam magamnak kísérőt - Kwan Jun egyenesen Eun Ji felé mutatott, aki miután észrevette a férfit, otthagyta beszélgetőpartnerét, majd odasétálva, a férfi dereka köré fonta a karját.
- Te miért nem jössz táncolni velem, olyan egyedül érzem magamat! - nyafogott a lány, mire Kwan Jun eleresztett feléje egy játékos mosolyt.
- Akkor én nem is zavarom tovább a boldog párt! - Ji Woon fejet hajtott, majd amilyen gyorsan csak jött, úgyis ment el. Kwan Jun unottan felsóhajtott, majd gyengéden belepuszilt a mellette lévő lány nyakába.
- Ha jól viselkedsz, annak mindig meg van a jutalma!
- Akkor ez a jutalom te leszel? - kérdezte a lány csillogó szemekkel.
- Arról szó sem lehet! Viszont ez azt éjszakát megkapod. De csak akkor, ha jól végzed a dolgokat megértetted?
- Igen bizonyára nem fogsz bennem csalódni! - mielőtt a lány az ajkaira vetette volna magát, Kwan Jun ellökte magától és feszülten várta, mikor jön vége az est díszvendége.
- Kedves barátaim! Nagyon örülök, hogy ennyien megtiszteltek a jelenlétükkel. A mai nap fontos számomra, hiszen drága kislányom Sora, a jövőhónapban fogja letenni a vizsgáit és hivatalosan a törvény szolgálatába fog állni, mint hivatalos ügyvéd! - Kang rendőrfőnök melle csak úgy dagadt a büszkeségtől. Persze, hiszen minden vágya az volt, hogy lánya is a törvény nevében cselekedjen, ahogyan ő is. A férfi felszínes ember volt, ezt mindenki pontosan tudta. Végül nem volt más hátra, mint, hogy az ünnepelt is megjelenjen. So Ra óvatosan lépkedett le a lépcsőn. A lány egyszerű fekete ruhát viselt. Az emberek szemében inkább tűnt a lány élőhalottnak, mint sem boldognak. Kwan Jun tudta, hogy ideje lesz cselekednie. Fogta Eun Ji karját és kikecmeregtek a tömegből. Kwan Jun a lány felé tekintett, So Ra szeme pedig felcsillant, ha csak egy pillanatra is de elmosolyodott. Eun Ji - nek sem kellett több, rögtön a férfi ajkaira vetette magát. Kwan Jun azonban nem csukta be a szemét, ahogyan ezt egy normális csóknál szokás, hanem végig nyitva tartotta, hogy láthassa Kang So Ra reakcióját. A lány úgy állt a lépcsőn, mintha egy szobor lett volna. Anyja halk utasítására megindult volna lefelé, de a cipője sarka kitörött, ő pedig egyesével gurult le a lépcsőfokokon, míg nem ájultan érte földet. Az egész termen a pánik lett úrrá. Eun Ji remegő szájjal állt Kwan Jun mellett, akinek azonnal cselekednie kellett. Ameddig mindenki rémülten orvosért kiáltott, a férfi a karjaiba kapta a lányt, majd sietősen távozott vele az autójáig, meg sem várva, hogy apja is odaérjen. A lányt a kocsi hátsó ülésére tette, majd ő is beszállt és a gázra taposott. Pontosan tudta, hova fogja vinni a lányt. A lányt, aki most már nem csak lelkileg, hanem testileg is az övé lesz, akár akarja akár nem!

6.rész Szerelmi vallomás

"Most az éjszaka közepén sírok, ugyanazért az átkozott dologért"

Miattad

 Kang So Ra agya egész végig a parkban történt csókon kattogott. Mikor hazatért sem tudott másra gondolni, mint So Jimin - re, aki képes volt megcsókolni őt az engedélye nélkül. Vajon hogyan lehetett ilyen bátor, hogy csókot lopott tőle? Úgy érezte, kezdi elveszíteni a józan eszét. Ez már több volt, mint amit el tudott volna viselni. Miért jár az esze annyit ezen a fiún? Mitől olyan különleges, hogy csak rá tudjon gondolni? Ilyen és ehhez hasonló kérdések cikáztak a fejében. Magának sem volt képes bevallani, hogy igenis élvezte azt a csókot. A fiú ajkai csak úgy égették a száját. Egyszerre érezte magát kiszolgáltatottnak, ugyanakkor nagyon boldognak is. Lassan lépkedett fel az emeletre, nehogy zajt csapjon és meghallja őt valaki. Miután sikerült neszzenés nélkül felérnie az emeletre, a szobájába vánszorgott és levetette magát az ágyra. Az éjjeli szekrényére tekintett, ahol meglátta a barátiról és róla készült képet. Ők négyen mindig is igazi barátok voltak és soha nem tudta elszakítani őket egymástól. De most tanácstalan volt. Mégis, a csók után hogyan tekintsen majd Sehun - ra? Hiszen két barát nem csókolózik csak úgy egymással. Próbálta visszatartani a könnyeit, mert nem akart gyengének tűnni. Kétségbe volt esve, egy olyan csapdába esett bele, amiből tudta, hogy csak szenvedés árán juthat majd ki. Alaposan beburkolózott a takarójába és próbálta álomra hajtani a fejét. Akárhogy is próbált, csak forgolódás lett a vége. Sehogy sem tudott álom nehezedni a szemére. Ha nem a Jimin által kapott csókra gondolt, akkor arra a pillanatra, mikor tudatosult benne, hogy egyetlen fiú barátja többet érez iránta, mint kellene. A bal oldalára fordult, mikor végre megtörtént az, amire vágyott: Sikerült elaludnia. So Ra álmában, hóval borított utcán lépked, azonban nem egyedül. A keze összefonódott egy másik kézzel, ami melegséggel töltötte el a testét. Fahéj és narancs illat lengte be a tájat, pont úgy, ahogyan a téli vásáron is lenni szokott. Látta, ahogy az árusok eladják a portékáikat, ahogyan a gyerekek vígan nevetnek és dobálják meg egymást a frissen leesett hóval. Egy ponton azonban hirtelen megállt. Mindössze annyit vett észre, hogy gyűrűsujján, egy apró gyémántokból kirakott gyűrű pihent. Anélkül, hogy észrevette volna, elmosolyodott. Próbálta az arcát feljebb emelni, hogy lássa a vele szemben álló személyt, de a teste nem engedelmeskedett neki. A hóesést esőzuhogás váltotta fel. A téli táj eltűnt, helyette pedig csak feketeség. Kocsi csikorgás hallatszott, majd édesanyja rémülettel teli kiáltása.

- Kislányom vigyázz! - So Ra ijedten tekintett körbe, de a sötétség miatt semmit sem látott. Majd a távolban pislákolni kezdett egy apró fény, ő pedig csak szótlanul követte. A látvány, ami elé tárult elborzasztotta. So Ra saját magát látta, ahogyan bátya karjaiban fekszik teljesen magatehetetlenül. Édesanyja zokogva borult apja vállára, aki idegesen értesítette a mentőket. Kétéves húguk egy babakocsiban aludta az igazak álmát, a kocsitól alig néhány méterre. So Ra érezte, ahogyan szépen minden eltűnik körülötte, ő maga pedig zihálva és szemeit könnyesre sírva ébred fel. Soha nem álmodta még ezt a borzasztó dolgot. Remegő kézzel nyúlt az éjjeli lámpája felé, hogy felkapcsolhassa azt. Hirtelen papucskopogást hallotta a szobája felől, végül édesanyja rontott be a szobájába.

- Kislányom mi történt veled? - kérdezte miután meglátta lánya vörösre sírt szemeit.

- Anyu, a baleset! Minden előttem volt - zihálta a lány, miközben próbált erősnek maradni. Az édesanyja odaszaladt hozzá, majd magához ölelte a halálra rémült lányt.

- Csak egy rossz álom volt kislányom nyugodj meg.

- Nem tudok, ez nem álom volt. Annyi évig nem mondtatok semmit arról az átkozott balesetről, inkább hagytátok, hogy emlékek nélkül éljem le azt az öt nyamvadt évet! Tudni akarom mi történt akkor. Kérlek anyám, ha egy kicsit is fontos vagyok neked, akkor beszélj végre!

- Rendben van, elmondom. December vége volt és az utak, már nagyon csúszósak voltak. Te azt mondtad elmész a húgoddal sétálni, de az apád megtiltotta. Végül mégis sikerült kikönyörögnöd, hogy elmehess. Én azért a biztonság kedvéért kikísértelek, nehogy történjen valami. Át akartad tolni a húgodat az úttesten, de a kocsi kereke kitörött és az út közepére gurult. Ekkor jött egy autós, teljes sebességgel, és a kocsi felé hajtott. Te odarohantál, a kocsit elgurítottad az útból és az autó téged ütött el. A bátyád ott tartott téged a karjaiban, míg a mentők ki nem értek. Mindenki halálra volt rémülve, mert úgy feküdtél ott, mint aki már halott lenne. A kórházban azt mondták, hogy kómába estél és az lenne a legjobb, ha lekapcsolnának a gépekről, mert nem láttak esélyt arra, hogy fel fogsz ébredni. A bátyád azonban kötötte az ebet a karóhoz és csak egy hónapot kért az orvosoktól. Te élni akartál és küzdöttél az életben maradásért. Egy hónap múlva tértél magadhoz, de még a nevedre sem emlékeztél. Az orvos azt tanácsolta, hogy vigyünk el téged Amerikába, hogy egy új módszert próbálhassanak ki rajtad, a sokk terápiát, aminek köszönhetően visszanyerheted az emlékeidet. Az apád először nem akart beleegyezni, nehogy még jobban károsodjon az agyad, de neki is rá kellett jönnie, hogy ennél többet nem tehetünk érted. Amerikában végül mégsem a terápia mellett döntöttünk. Kicsit tartottunk tőle, hogyan fog majd hatni rád, ezért hipnózissal néhány emléket a családodról és néhány barátodról sikerült visszahoznunk.

- Na és mi van a többi emlékemmel? Szkeptikus vagyok, mert amikor megcsókoltam Sehunt, akkor úgy éreztem nem az volt az első csókom anyám! - a nő kissé összerezzent. Fogalma sem volt, hogyan mit mondjon a lányának anélkül, hogy azt a bizonyos fiút meg ne említse. Mindenképpen távol akarták tőle tartani, mert az hatással lett volna az egész eddigi felépített életére. Kang rendőrtiszt egy rendesen felépített, hamis emlékkellel kreált életet biztosított a lányának, aki a mai napig úgy sejti, még soha életében nem volt férfivel azelőtt.

- Kislányom, nem tudom miért érezted ezt, de ideje lenne pihenned, hogy holnap legyen elég erőd a tanuláshoz - Min Seo egy gyengéd csókot nyomott lánya homlokára, majd lekapcsolta a lámpát és kifáradt a szobából. So Ra úgy gondolta anyjának igaza van és végre muszáj pihennie is.

*Másnap*

A besütő nap fénye megvilágította a szobát So Ra szemei lassan felnyíltak és reflexszerűen nyújtózkodott egy nagyot. A tegnap éjszakája méltán nevezhető borzasztónak, vagy pocséknak, de semmiképpen sem eseménytelennek. Szerette volna, ha semmit sem tud arról a balesetről, amiben fél életét gyakorlatilag elveszítette mégsem tudta elkerülni a száraz és kemény igazságot. Miután sikerült kimásznia az ágyából, ideje volt, hogy találjon magának valami ruhát. A választása végül, egy fehér ruhára és egy türkiz színű kardigánra esett. Ehhez még társult egy fehér lapos sarkú cipő és a ruhához passzoló táska. A haját most a megszokottól eltérően begöndörítette, az ajkára kent egy leheletnyi szájfényt és úgy hagyta el a szobáját. Anélkül, hogy a szomszédos szobába ment volna, hogy felébreszthesse Jiang Menget az álomvilágából, inkább az étkező felé vette az irányt. Érezte, ha nem eszik meg gyorsan valamit, akkor a gyomra úgy összeszűkül, hogy nem lesz képes gondolkodni az óráin. Az étkező, csak úgy, mint a ház többi helyisége a hálószobáktól és fürdőktől eltekintve, mélyvörös színben pompázott, ami jól kiegészítette a fehér márványpultot és a zománcozott sütőt. Sor a felült az egyik székre, majd elkezdte elfogyasztani, a számára előkészített salátát, amit diéta gyanánt írt fel neki az anyja. Bosszantotta, hogy csak ennyi ételt vihetett be a szervezetébe, de mivel más választása nem volt, így kénytelen volt ezt megenni. Miközben jóízűen eszegetett, Jiang Meng is megérkezett.

- Jó reggelt! – köszöntötte a lányt jókedvűen.

- Neked is jó reggelt. Várod már az első napodat nálunk?

- Igen is és nem is. Egyrészről kíváncsi vagyok, viszont nem akarok túl sokat tanulni. Valahogy ez nem nekem való.

- Egy kis tanulás nem árt senkinek. Szeretnéd, hogy a sofőr vigyen el minket, vagy megbízol a bátyámban?

- Azt hiszem, maradok a bátyádnál. A sofőr kissé sótlannak tűnik – So Ra elmosolyodott, majd felállt a helyéről. Gyorsan megigazította a ruhája szélét és Jiang Meng kíséretében elindultak Ji Woon autója felé. Bátyának egy nyitott tetejű kabrió volt a tulajdonában, amit még karácsonyra kapott édesapjuktól. A férfi sosem tagadta, mennyire bolondul az autókért. So Ra bátya, épp az autó elejét fényezte, mikor észrevette húgát és a mellette látványosan unatkozó fiút.

- Tudom milyen az egyetem, de hidd, el ezt az iskolát szeretni fogod – szólt Ji Woon kissé erőltetett hangon Jiang Meng – hez.

Nem lehetne, hogy induljunk? Ha nem sietünk el fogunk késni! – a fiú hangja hideg volt és kíméletlen. Ji Woon és So Ra összenéztek, majd mindhárman beszálltak az autóba. So Ra szerette a napnak ezt a szakát, hiszen reggel még mindenki friss és üde volt. Illetve majdnem mindenkit. Ugyanis a lány másik barátnője Kim Eunji ritkán járt be az egyetemre, mert folyton betegeskedett. Persze ez csak egy kifogás volt a számára, hogy ne kelljen látnia, ahogy imádottja, Oh Sehun inkább barátnője társaságát keresi, mint az övét. A barátságuk részben anyáiknak is köszönhető, hiszen a két nő, már az egyetem óta igazán jó kapcsolatot ápoltak egymással. Eunji nem volt különösebben érdekes karakterrel megáldott lány: Hosszú barna hajához, sötét szemek párosultak és ideje nagy részét, a pletykák töltötték ki. A szüleik ingatlanpiacot hoztak létre, a Kang család is nekik köszönheti a villát, amiben élnek. Kang rendőrtiszt a lányt szerette volna hozzáadni a fiához, azonban mindkét fél elzárkózott a képtelen ötlettől. So Ra boldog volt, hogy egy hónap távollét után, újra láthatja majd beszédes barátnőjét. Jiang Meng mellette hangosan szuszogott. So Ra először azt gondolta alszik, de megkönnyebbülésére erről szó sem volt. Miután megérkeztek az iskola elé, a két lány, Hei Min és Eunji már vártak rá.

- Uni de jó, hogy megjöttél! – lelkendeztek a lányok és mindketten letámadták őt egy öleléssel. Sora boldog volt, hogy barátnővel lehetet, így egy kicsit egy szimpla egyetemista lány bőrébe bújhatott. Noha itt, is mint mindenhol tisztelet övezte, hiszen mégiscsak a rendőrfőnök lánya volt, mégis kicsit szabadabbnak érezte magát. Talán azért, mert nem volt rajta anyja és apja árgus szemei.

- Igen én is boldog vagyok, hogy láthatlak titeket. Eunji te még nem ismered, ő itt Jiang Meng az új cserediák, aki a házunkban él.

- Hű ez nem semmi! Amikor So Ra említette, hogy jön egy új srác én egy okos tojás stréberre gondoltam, de te egészen jóképű vagy! – nevetett fel a lány, a fiú pedig valami köszönöm félét sziszegett a fogai között. A három lány Jiang Meng kíséretében belépett az iskolába. So Ra a tekintetével, csak egy valakit keresett, név szerint, So Jimint. Remélte, hogy a fiú már itt van és beszélhet vele. Muszáj megmagyaráznia neki a tegnap történteket. Szerencsére, a fiú már ott volt, barátai társaságában. So Ra lopva a fiúra pillantott: Egyszerű fehér pólót, fekete nadrágot és citromsárga tornacipőt viselt a fiú. Tekintete a fekete napszemüvege mögött, kifürkészhetetlen volt. So Ra túl gyáva volt ahhoz, hogy odamerjen menni hozzá és számon kérje rajta a dolgot, ezért barátnőit arrébb rángatva, próbált elvegyülni a tömegben. Sajnos egy ilyen kaliberű lányt, nem nehéz észrevenni, így Jimin is kiszúrta őt magának.

- Nocsak, megérkezett a pasi faló hercegnő! – a fiú hangja tocsogott, a megvetésben és a gúnyban.

- Hogy mersz így beszélni velem? Te voltál az, aki erőszakkal csókra kényszerített engem. Ha én pasi faló vagyok, akkor te mi vagy?

- Én ember vagyok, amit te nem mondhatsz el magadról. Az a csók egyébként sem jelentett semmit sem. Te csak egy újabb csinos kislány vagy, aki hiszékeny és naiv – So Ra szívét csavarták ezek a szavak. Tudta jól, hogy igaza van, mégsem volt képes beismerni, hisz akkor a fiú nyert volna és nem pedig ő. Így vett egy mély levegőt, majd elsétált a fiú szeme láttára. Igyekezett a szemét, a folyosón tartani, ami az ebédlőig vezetett, nehogy véletlenül visszakanyarodjon, a fiú izgató tekintetéhez. Az ebédlőben, még nem voltak olyan sokan. A lánynak igazából, csak egyetlen emberre volt most szüksége és az Sehun volt. Megnyugtatta a tudat, hogy két barátnőjével együtt, a megszokott helyükön ülnek Jiang Meng, pedig jóízűen beszélget barátaival.

- Szia Sehun – köszönt a lány, hangjában pedig egy kicsi izgatottság érződött.

- Nahát So Ra, már csak rád vártunk! – mosolyodott el a fiú. Sehun tekintete, mikor a lány szemeibe nézett átható és tiszta volt. Valahogy úgy, mint egy gyerek a cukorkaboltban. Csakúgy csillogtak a sötét íriszei, szőke haja, pedig szokás szerint tökéletes állapotban volt.

- Sajnálom, hogy késtem, csak el kellett intéznem valamit – kicsit tartott attól, hogy barátai megsejtik a dolgot, ezért csak finoman beszélt a témáról.

- So Ra, valami fontosat kell kérdeznem tőled! – szólt hozzá Sehun, olyan hangerővel, hogy az ebédlőben tartózkodó diákok tekintete, mind arra az egy asztalra koncentráltak.

- Mégis mit művelsz? – kérdezte tőle idegesen a lány és gyengéden beleharapott alsó ajkába.

- Tudod, mióta először megismertelek téged, már akkor volt benned valami vonzó. Nem tudom, hogy a fekete hajad, vagy barna szemeid voltak azok, amik jobban vonzottak engem, vagy talán csak az, hogy te mindig kedves és vidám természetű lány voltál, de mindig, amikor a közeledben voltam a szívem vadul kalapált a mellkasomban. Most már rájöttem, hogy amit érzek irántad több mint amit bárki más iránt éreztem eddig. Szerelmes vagyok beléd Kang So Ra és minden erőmmel azon leszek, hogy egy nap, majd te is ezt érezd majd irántam! – a diákok egyszerre kezdtek el tapsolni és éljenezni. Ritka pillanat volt az ilyen az iskola falai között. Egyetlen ember volt csupán, aki csak némán állt és meg sem tudott szólalni. Kang So Ra, csak állt némán és próbálta elkerülni, hogy bárkivel is szemkontaktust kell, fenntartson. Úgy érezte azonnal el kell tűnnie, ha csak nem akar belehalni ebbe a mérhetetlen nagy szégyenérzetébe, hiszen valamire a tegnapi nap folyamán egészen biztosan rájött. neki csak So Jimin kell és senki más!

5.rész A hiányzó érzelem

"Mond el hercegnő, mikor hagytad utoljára, hogy a szíved döntsön?"

So Jimin, vagyis Park Kwan Jun életében a hétvégék mindig is nagy szerepet játszottak. Ekkor ugyanis levehette a magára aggatott álarcát egy kis időre és újra Korea elnökének engedelmes fia lehetett aki mindig is volt. Ezen a napon azonban úgy döntött, hogy megmarad annak aki az elmúlt néhány hónapban is volt. Miután felébredt, elhatározta, hogy elmegyek egyet sétálni a közeli parkba, előtte azonban mindenképp beszélni akart az édesapjával. Szerencsére az elnök még nem ment el dolgozni, az ebédlőben meg is találta a férfit. Park Min Jae fiánál valamivel alacsonyabb, őszes hajú férfi, aki nagyon határozott véleménnyel van ez életet illetően. Az emberek tisztelik őt, noha félnek is tőle, hiszen korábban sötét ügyletei is voltak. Az elnöknek van egy kedvesebb és szerethetőbb oldala is, amit leginkább fiatalabb gyermeke Ha Eun felé mutat ki. A férfi rajong a mindössze hétéves kislányért. Idősebbik gyermekét Kwan Junt, azonban mindig rövid pórázon fogta, hiszen egy nap, majd minden vagyonát ő örökli meg és nem akarta, hogy fia elkanászodjon. Sokat jelentett neki a munkája, ezért igen elhanyagolta a családját, ami leginkább feleségét Chae Won - t viselte meg. A nő idegei nem bírták a rá nehezedő terhet, ezért már közel két éve él egy zárt intézet falai között és egyedül fia az, akit képes elviselni maga mellett. Kwan Jun azóta egyedül gondoskodik hétéves húgáról, aki nagy fejfájást okoz neki. Mikor megérkezett az ebédlőbe, fejet hajtott apja előtt, majd belekezdett a mondandójába.

- Apám, most elmegyek sétálni egyet, remélem nem bánod.

- Fiam szeretném ha tisztában lennél azzal, hogy mégis milyen tétje van az egész álcádnak. Pontosan tudod, hogy nem akarjuk bántani azt a lányt, csupán be akarom tartatni az szüleivel, amit ígértek nekem.

- Hiszen azt sem tudja ki vagyok. So Ra úgy viselkedik velem, mintha még soha életében nem látott volna engem!

- A szülei biztos rávették, hogy tegyen így. Te is tudod, hogy az a lány, milyen könnyen manipulálható. Ha a szülei csettintenek egyet, ő már rögtön ugrik is és teljesíti amit kérnek tőle. Nem értem, hogy miért pont ebbe a lányba szerettél bele fiam.

- Ő más mint a többiek apa! Mivel gazdag, így biztos lehetek benne, hogy nem a pénzem miatt jött össze velem. Egyébként is, már születésünktől fogva ismerjük egymást, hála neked és So Ra családjának.

- Igen ezt én pontosan tudom. Vésd az eszedbe fiam: Nem könyörülhetünk senkin sem! Nem fogja bántás érni a lányt, ha megőrzöd az álcádat. Csábítsd el, bolondítsd magadba, tedd a magadévá, hogy elhiggyen neked mindent amit csak mondasz neki. Ha a szülei ellen fordítjuk a lányt, akkor vissza kapod a szerelmedet fiam! - Kwan Jun elgondolkozott apja kijelentésén. Talán van igazság abban amit mond. So Ra -t, mindig is a szülei irányították, ahogy őt az apja. Ebben a tekintetben nagyon is hasonlítottak egymásra, noha ő több szabadságot kapott, mint a lány.

- Igazad van apám! Mindent megteszek, ami tőlem telik, hogy sikerüljön Kang So Ra - t a szülei ellen hangolnom. Most ha megbocsátasz, akkor mennék is - még egyszer fejet hajtott az apja előtt, felvette a napszemüvegjét és már indult is. Szöulban, már tombolt a tavasz, a fák virágoztak, a nap hét ágra sütött, egyszóval minden adott volt, egy tökéletes naphoz. Kwan Jun imádta a tavaszt, mert ilyenkor mintha minden életre kelt volna. Ahogyan a park felé sétált, egy ismerős alakot pillantott meg, aki nem volt más mint Kang So Ra, közelebb érve azonban azt is észrevette, hogy egy idegen fiú társaságában van a lány. Mégis milyen jogon érinti meg azt a lányt, aki az övé? Hogy mer mélyen a szemébe nézni, és fogni a kezét? Kwan Jun mérgesen megindult a két fiatal irányába.

- Mintha azt mondtad volna, hogy nem lehetsz idegenek közelében! - a lány ijedten pillantott a háta mögé. Kwan Jun szemei szikrákat szórtak a dühtől és a féltékenységtől.

- Jimin te meg, hogy kerülsz ide? Egyébként is, mégis mi közöd van neked ahhoz, hogy kivel mit csinálok? Ha tudni akarod, ő egy cserediák, aki a házunkban él majd néhány hétig.

- Azt hiszem, én inkább megyek és megkeresem a barátnőmet - állt fel a Kwan Jun számára ismeretlen fiú, de So Ra megragadta a csuklóját és visszaültette maga mellé.

- Mégis mire jó ezt csinálnod? Egyszer beszéltünk és te máris azt hiszed, hogy valami tárgy vagyok? Semmi jogod nincs ahhoz, hogy megmond nekem mit tehetek So Jimin! - a lány szemei is ugyanúgy szikrákat szórtak. Kwan Jun kifejezetten élvezte, hogy feldühíthette a lányt. Egy óvatlan pillanatban megragadta a lány karját, majd elrángatta őt, a fiú óvó szemei elől.

- Engedj el most rögtön! - parancsolt rá a lány, de ő rá sem hederített.

- Mond meg az őszintét hercegnő: Mikor hagytad utoljára, hogy a szíved döntsön? Mert ahogy én láttam, ilyen még sosem fordult elő.

- Ezzel meg mire akarsz célozni, hogy nem tudok önálló döntéseket hozni?

- Meddig akarod még, hogy a szüleid árnyékában élj? Ha folyton azt teszed amit ők mondanak neked, akkor sosem lehetsz majd boldog.

- Honnan tudod, hogy én mit érzek? Képzeld nekem ez az élet tökéletesen megfelel! Te nem ismersz engem, szóval ne akarj engem kioktatni. Játszod itt az eszedet, miközben fogalmad sincs arról, hogy mi folyik körülötted! Talán, ha nem foglalna le annyira a lopás és hasonló bűncselekmények, akkor tisztán látnád, hogy a szüleim így vigyáznak rám! - Kwan Jun kezdett egyre jobban bedühödni, végül nem bírta tovább, és erőszakkal a lány ajkára tapasztotta a száját, hogy elhallgattassa. A csókból hiányzott az érzelem. Kwan Jun puszta dühből csókolta meg a lányt, nem pedig szerelemből. Nem akarta megtenni, de valahogy muszáj volt elhallgattatnia, mert ha megütötte volna, az rossz fényt vetett volna rá. Mégis hogyan festett volna az a főcím az újságokban, hogy Park elnök fia megütött egy ártatlan lányt? Ő nem szeretett soha a középpontban lenni, így más módszerrel kellett próbálkozzon. Melyik lány száját nem lehetne befogatni azzal, hogy megcsókolja az ember? Miután Kwan Jun elhúzódott tőle, So Ra csak állt és nézett mereven maga elé. Valahogy, nem erre a reakcióra számított. Kwan Jun sarkon fordult és magára hagyta, az összezavarodott lányt. Nem bírt a közelében maradni. Miközben igyekezett egyre távolabb kerülni a lánytól, felhívta Jeon Jeong Guk - ot, hogy vigye őt haza. Szeretett volna minél hamarabb a saját házában lenni, hogy megnyugtassa magát. Ő nem követett el semmi rosszat, hiszen csak játszotta a szerepét, amit előírtak neki. Ha nem így tett volna, megkockáztatja a lebukást. Próbálta meggyőzni magát arról, hogy csak azt tette, amit tennie kellett. Mikor sikerült lenyugodnia, már nem várta annyira türelmetlenül, hogy apja sofőrje valamint egyik testőre végre megérkezzen. Legalább volt ideje átgondolni hogyan tovább. Nem akarta titokban tartani apja előtt a tettét.

- Hé főnök elkalandoztál? - Kwan Jun maga mögé tekintett és észrevette Jeon Jeong Guk - ot. A fiú egy évvel volt fiatalabb nála és híres volt nőügyeiről és kirohanásairól. Valójában Kwan Jun nem értette miért pont őt vette fel az apja sofőrnek, de ez mindegy is volt.

- Nem kalandoztam el. Elkéstél, mint mindig! Remélem többször nem fordul elő - nem mondott többet, csak beült az autó anyós ülésére. Előkapta a mobilját, majd tárcsázni kezdte apja számát. Mivel nem tudta őt elérni, ezért úgy döntött, haza megy lepihenni.

- Talán ez ma mégsem az én napom - sóhajtott fel és elkezdte nyomkodni a mobilját.

- Csak nem elszúrtál valamit?

- Talán. Nem tudom, hogy egy csók mennyiben változtatja meg a dolgokat.

- Gyorsan a lényegre tértél a kislánnyal! Ha csak egy csók volt, akkor legfeljebb egy pár napig nem áll majd szóba veled és utána minden folytatódik a tervnek megfelelően.

- Te nem ismered So Ra - t. Neki a csókok igenis fontosak szoktak lenni. Ezért is nem akarta az első csókunkat elsietni. Azt hiszem 14 vagy 15 évesek lehettünk.

- Hát főnök én biztos vagyok benne, hogy ez a kis csók nem fogja tönkretenni a tervet.

- Legyen igazad - mikor a Park család villájához értek Kwan Jun kiszállt az autóból, majd bement a lakásba. Meglepődve tapasztalta, hogy apja is otthon van.

- Fiam végre megérkeztél! Már vártam rád.

- Apám neked nem dolgoznod kellene?

- Igen valóban azt kellene, viszont nem éreztem túl jól magam, ezért megkértem a nagybátyádat, hogy képviseljen engem a megbeszélésen.

- Tudnod kell valamit. A parkban találkoztam Kang So Ra - val és miután összevesztünk én megcsókoltam. Tudom, hogy felelőtlen tett volt a részemről és már nagyon bánom.

- Fiam büszke vagyok rád! Egy nő sosem felejt el egyetlen csókot sem. Ezzel egy lépéssel közelebb kerültél hozzá. lemerném fogadni, hogy a lány miután holnap találkoztok majd az egyetemen, rögtön beszélni akar majd veled a csókotokról. 

- Szerinted ez nem teszi kockára a tervünket?

- Még szép, hogy nem. Remélem minél előbb lezárhatjuk az ügyet és nem kell többé álcáznunk téged. Őszintén megmondom, nem tetszik nekem ez az álca. Te egy kötelesség tudó férfi vagy aki mindig azt teszi amit kell és nem veszel semmit sem félvállról Tudod ebben nagyon is hasonlítunk. 

- Igen ezt jól tudom. Remélem egy nap leszek majd olyan tiszteletre méltó ember, mint amilyen te vagy. Viszont tartok attól, hogy a terv nem úgy sikerül majd mint ahogyan szeretnénk.

- Ne légy kishitű! Mi mindig megkapjuk amit akarunk, ezt ne felejtsd el.

- Megértettem. Most felmegyek a szobámba, hogy lepihenjek - Kwan Jun, már készült felmenni a szobájába, mikor csöngettek. Visszafordult és kinyitotta az ajtót.

- Jó Napot! Szeretnénk beszélni Park elnökkel!

- Az apám, most nem érzi jól magát. Én a fia vagyok. Mégis mi járatban vannak? - kérdezte a küszöbön álló két rendőrtől.

- Sajnos rossz híreim vannak. Nagyon úgy tűnik, hogy az édesanyja megszökött az intézetből, elég labilis idegállapotban.

- Mi a franc? - kiáltott fel dühösen.

- Nem tudjuk, hogy történhetett. Az is lehet, hogy valaki segített neki megszökni. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy megtaláljuk az édesanyját!

- Azt merem ajánlani! Ha nem találják meg őt három napon belül, az apám páros lábbal hajítja ki magukat a rendőrségtől! - azzal a két rendőr előtt becsapta az ajtót. Úgy tűnik ez a nap már nem lesz olyan ígéretes, mint amilyennek elsőre tűnt.

4.rész A keserű múlt(extra fejezet)

Szöul tavaszba borult. A fák már rügyezni kezdtek, a hosszú és hideg telet pedig felváltotta a meleg. A Kang családi rezidencián három kisgyermek játszott: Egy fekete hajú és barna szemű kislány, egy vele egyidős fiú, valamint a másik kettőnél valamivel idősebb fiú, aki figyelt a másik kettőre.

- Kwan Jun add vissza a babámat! - nyafogott a kislány és minden erejével azon volt, hogy elvegye a fiútól a kedvenc babáját. Mikor látta, hogy hiába minden erőfeszítése hiába való, keserves sírásba kezdett. A a Kwan Jun névre hallgató kisfiú megsajnálta a lányt és a kezébe nyomta a babát,
- Sajnálom Sora én csak játszani szerettem volna veled - biggyesztette le a fiú is a száját. Az idősebbik, csak mosolyogva megrázta a fejét.
- Kwan Jun miért veszed el mindig a babámat? Akarsz valamit azért, hogy vissza add nekem?
- Szeretnélek feleségül venni! - csillant fel a fiú szeme - Park elnök egyetlen gyermeke Kwan Jun, már pelenkás kora óta arra vágyott, hogy Kang So Ra lesz egy napon a felesége. Az elismert rendőrtiszt Kang Mu Gyeong lánya és ő már születésüktől kezdve ismerték egymást, hála szüleiknek. Park elnök díjazta, hogy fia választottja egy előkelő család gyermeke, így természetesen áldását adta a gyerekek barátságára, hasonlóan Kang rendőrtiszt is. A két gyermek szívesen játszott együtt a lány bátyával Ji Woon - al, akit azonban jobban izgattak az anatómiai könyvek, mint sem húga és annak barátja csínytevései. Kwan Jun és So Ra, már az általános iskolában eldöntötték, hogy mikor felnőnek, majd összeházasodnak és akkor majd egyesül a két család. Noha fogalmuk sem volt róla, hogy mi az a szerelem, mégis így éreztek. Mindketten remek tanulók voltak, a tanáraik nem győzték őket dicsérni. Ahogyan teltek az évek, és a fiatalok betöltötték a 16.életévüket, Kwan Jun elérkezettnek látta az időt, hogy hivatalosan is megkérje szerelmét, hogy legyen a felesége. Tökéletes időpontnak tartotta erre a téli vásárt, ami Szöul egyik legcsodásabb eseménye volt. Ilyenkor az emberek nagy része az utcákat rója, ahol árusok árulják a portékáikat, a levegőt betölti a fahéj és narancs illat, a hó pedig szállingózik az égből. So Ra mindig is imádta ezt a napot, ugyanis ritka volt az a pillanat, amikor apja és anyja elengedték őt bárhova is kíséret nélkül. A két fiatal kézen fogva sétáltak Szöul utcáin, miközben magukba szippantották a levegő édes illatát.
- Boldog vagyok, hogy a szüleim elengedtek veled Kwan Jun. Annyit kellett könyörögnöm érte, de mégis megérte.
- Nem tudom, hogy emlékszel e még arra, hogy mit kértem cserébe azért, hogy visszaadjam neked az agyon szeretett babádat.
- Jaj te, az már nagyon régen volt. Hogyan emlékeznék már rá?
- Tudod, hogy mennyire szeretlek téged So Ra és azt hiszem, hogy most eljött az a pillanat, mikor végre feltehetem neked a kérdést, amire hosszú éveket kellett várnom - a lány halványan elmosolyodott, Kwan Jun pedig letérdelt elé.
- Kang So Ra hozzám jönnél feleségül? - A lány arcára mosoly ült ki, a szemei pedig könnybe lábadtak.
- Azt hittem már sosem kérdezed ezt meg tőlem Park Kwan Jun! Persze, hogy a feleséged akarok lenni! - Kwan Jun a lány ujjára húzta a gyűrűt, majd felállt és egy csókot nyomott a szerelme szájára. Mindkettejüknek ez volt életük utolsó igazán boldog napja. A lánykérés után elérkezett az esti fogadás, amit Park elnök minden évben megrendezett. A fiatalok úgy döntöttek, egyelőre még nem szólnak szüleiknek a dologról, szeretnének az újévig várni vele. Miután elbúcsúztak egymástól, mindketten hazamentek, hogy este hét órakor, mindketten készen legyenek az ünnepségre. So Ra egy hosszú fekete estélyit választott magának, ami kiemelte az alakját. Szerette volna, ha vőlegénye igazi hercegnőként tekintene rá legalább ezen az egy estén. A haját kontyba fogta, majd feltette a fülbevalóját, amelyet még Kwan Jun - tól kapott a születésnapjára. Miután elkészült, a Kang család együtt indult el, az elnök házáig. Az út nem volt túl hosszú, fél órával később már meg is érkeztek. So Ra volt az első aki kiszállt az autóból és se szó se beszéd, már szaladt is be a házba. Az ajtónál már várta őt a szerelme, aki csókkal köszöntötte a lányt.
- Igazán kitettél magadért. Gyönyörűen nézel ki ebben a ruhában - mosolygott a lányra, amit ő viszonzott is. Kwan Jun a lány felé nyújtotta a karját, So Ra belekarolt és úgy indultak Park elnökhöz.
- Jó estét elnök úr! - köszönt So Ra, majd illedelmesen fejet hajtott előtte.
- Nagyon örülök, hogy itt vagy. Mond csak a szüleidet hol hagytad?
- Épp most jönnek be. Szerettem volna én érkezni elsőnek! - kuncogott a lány. Miután minden vendég megérkezett, kezdődhetett is az ünnepély. Az elnök beszéde után, mindenki bevette a táncparkettet.
- Táncolunk? - kérdezte Kwan Jun So Ra pedig egy apró bólintással válaszolt. A zene lelassult, ők pedig a parkett közepére sétáltak. Egymásba kapaszkodva táncoltak a lágy dallam hatására. Mindkettejük boldog volt és felszabadult.
- Boldog karácsonyt Kang So Ra!
- Neked is Boldog Karácsonyt Park Kwan Jun! - azzal az ajkuk, egy csókban forrt össze.

3.rész Az első szenvedélyes pillantás

"A rossz fiúkon mindig megakad a szemem"

A hétvégék, mindig csodásnak ígérkeztek Kang So Ra számára. Ilyenkor az egész család együtt volt, még az apja is képes volt félretenni a munkáját, hogy ezen a két napon, hogy a családjával lehessen. A mai hétvége, azonban ennél is különlegesebb: Ma egy Tajvani cserediák érkezik a házhoz, ugyanis Kang Mu Gyeong beleegyezett, hogy lánya egy vendéget fogadhasson, aki ráadásul egy fiú. Szerencsére, a szülők ismerik egymást régről, ezért velük nem lesz semmi gond. Vajon So Ra hogyan fogja kibírni, ezt az egy hetet egy idegen fiúval, mikor apja sosem engedte neki, hogy ismerkedjen korabeli fiúkkal. Egyedül Se Hun tudta meggyőzni a szülőket arról, hogy tisztességes ember. A reggel ugyanúgy kezdődött számára, mint az összes többi: Felkelt, felvette az aznapra kikészített ruháját, majd lesétált a fehér márványlépcsőn és egyenesen az ebédlőbe ment, hogy hozzálásson a reggelijéhez. Azonban az ebédlőbe érve különös meglepetés fogadta: A szülei mellett, egy számára ismeretlen fiú állt. A rövid világosbarna hajú és barna szemű fiú, az ablakon bámult kifelé, ám amikor meglátta a lányt a tekintete rögtön So Ra szemeire szegeződött. So Ra biztos volt benne, hogy ő csakis a Tajvani cserediák lehet, akiről a szülei beszéltek. Nem gondolta volna, hogy a fiú ennyire jóképű és vonzó lesz a számára. Különös érzés fogta el, mikor a fiú szemébe nézett. Úgy érezte, mintha a gyomrában ezer pillangó táncolna. A számára mámorító pillanatot, az apja zavarta meg.
- Kislányom, őt itt Jiang Meng ő az a fiú akiről meséltem neked a minap - So Ra egyik lábáról a másikra támaszkodott, hogy ne veszítse el az egyensúlyát. Félszegen fejet hajtott, a fiú pedig csak elnevette magát.
- Nem kellene ennyire félned, mert sosem ettem meg még senkit, bár már többször próbálkoztam vele - So Ra egy ideig próbálta magát türtőztetni, végül belőle is kitört a nevetés. Soha nem gondolta volna, hogy egy fiú ekkora hatással lesz majd rá. Az utolsó ember aki képes volt így megnevettetni őt, az Se Hun volt. So Ra érezte, hogy a fiú hamar megtalálja a helyét a családban, ameddig itt fog lakni.
- Apám megengeded, hogy én mutassam meg neki a szobáját? - komolyodott el újra és az apja felé intézte a kérdését.
- Nem bánom, de aztán siess vissza, hogy megbeszéljük a mai napi programodat. Feltételezem, hogy ma még nem ettél semmit, így azt is meg kell ejtened! - So Ra fejet hajtott apja előtt, majd a fiúval együtt az emeletre indultak. Ott már elő volt készítve a ház legnagyobb vendégszobája, hogy a Jiang Meng névre hallgató fiú kényelemben tudhassa magát, ameddig a házban tartózkodik. Közben So Ra próbált társalogni vele, nehogy a fiú udvariatlannak nézze.
- Na és hogy teljesítesz az iskolában? - kezdte egy egyszerű kérdéssel, mire a fiúból ismét előtört a nevetés.
- Komolyan az iskoláról fogunk beszélgetni? Otthon is folyton ez a téma. nem lehetne valami más? Mi lenne ha arról kérdeznél, mennyire nem szeretek tanulni és csak a szüleim kényszerítik rám, hogy átvegyem majd az apám cégét?
- Te tényleg nem szeretsz tanulni? Akkor, hogyan lehetséges az, hogy kitűnő tanuló vagy?
- A szüleim erőltetik a tanulást. Nem akarok csalódást okozni mindössze ennyi. Amit én szeretek az a motorok. Ha látnál engem motoron félmeztelenül rögtön csorogna tőle a nyálad - a fiú kacéran mosolyra húzta a száját, So Ra pedig érezte, ha nem tűnik el most azonnal a végén még észreveszi, hogy mennyire elpirult. Soha egy fiú sem próbálkozott meg flörtölni vele. Ő még nem ismeri az apját, ezért szerencséje van. Ha tudná mit művel azokkal a fiúkkal akik az engedélye nélkül próbálnak közel kerülni az ő egyetlen lányához kétszer is meggondolná miket mond neki.
- Ez lesz a szobád. Remélem megfelel majd neked! - vezette a fiút egy mahagóni ajtó elé. Jiang Meng csak sóhajtott egyet, majd lenyomta a kilincset. A szoba fényárban úszott köszönhetően annak, hogy hét ágra sütött odakint a nap, a szoba falai pedig krémszínűre voltak festve, így beengedték a fényt. A szoba végében egy kétszemélyes franciaágy kapott helyet, amelyet a házvezetőnő már jó előre bevetett. Az ágy mellett egy hófehér gardrób kapott helyet, ami bár régi, de egyetlen karcolás sincsen rajta. A fehér sötétítő függönyöknek köszönhetően kellemes volt az idő a szobában. Jiang Meng rögtön az ágyra vetette magát, So Ra pedig magában elmosolyodott. A fiú olyan volt mint egy nagyra nőtt gyerek.
- Miért állsz még mindig ott? Nincs kedved ideülni mellém? Mint mondtam nem harapok, szóval nyugodtan idejöhetsz hozzám.
- Biztos elfáradtál a hosszú úton és pihenned kell. Nekem egyébként is beszélnem kell az apámmal. Remélem jól fogod érezni magadat nálunk - Illedelmesen fejet hajtott, majd kisétált a szobából. Miután kifáradt a szobából, sietősre vette a lépteit és egyenesen hálószobája fürdője felé igyekezett. Becsapta maga után az ajtót, majd megnyitotta a csapot. A hideg vizet egyenletesen az arcára fröcskölte, hogy sikerüljön feleszmélnie a kezdeti sokkból. Nem gondolta volna, hogy ilyen fiúval fog együtt élni a következő néhány hétben. Az ő fejében egy szemüveges, okoskodó és könyvmoly fiú képe élt, ehelyett kapott egy vad harsány, mégis komoly fiút, aki képes arra, hogy egy szempillantás alatt levegye az embert a lábáról. Miután kellően lehűtötte magát, becsukta maga mögött az ajtót és elindult az étkezőbe. Pontosabban indult volna, azonban egy hang megállította.
- Nocsak úgy tűnik újabb áldozata van a Kang So Ra nevű hurrikánnak? - mikor a lány ijedten hátranézett a bátyával találta szemben magát, aki gonoszul vigyorgott rá.
- Megijesztettél! Nem mondták még neked anyáék, hogyha hazajössz szólj nekik? Legutóbb is úgy megijesztetted Miss Lee - t, hogy szegény nő kis híján szívrohamot kapott miattad Ji Woon.
- Azt is mondták, hogy nem kerülhetsz közeli kapcsolatba egy fiúval sem, most pedig már két srác is imádja a lábad nyomát, vagy tévedek kedves kishúgom?
- Mégis mire gondolsz? Se Hun csak egy barátom, akivel nagyon jól megvagyok. Jiang meng pedig a házunkban fog lakni, ezért kedvesnek kell lennem vele. Egyébként is, én nem zárkóznék el egy kapcsolat elől sem veled ellentétben. Mikor ismered már be, hogy igenis tetszik neked Hei Min?
- Az a lány rém idegesítő nőszemély ugyanúgy ahogyan te is. nem járok olyan lánnyal, aki egy kicsit is hasonlítana rád.
- Akkor ezek szerint az összes lány olyan mint én! - nevetett fel a lány olyan hangosan, hogy édesanyjuk Kang Min Seo előtt rögtön lebuktak.
- So Ra neked nem kellene már az apáddal lenned? - nézett haragosan tekintettel lányára, majd a fiához fordult.
- Anya ne haragudj rá, hiszen tudod, hogy So Ra milyen felelőtlen. Igyekszem kordában tartani de sajnos nem könnyű eset - Ji Woon próbálta kihúzni magát a fejmosás alól, de anyjának nem számított, hogy fia már nagykorú, ezért összeszorított szemekkel folytatta a mondandóját.
- Ha annyira kordában tartod akkor hogyan fordulhatott elő, hogy a húgod megcsókolta Oh Se Hunt? - So Ra ereiben megfagyott a vér. Vajon honnan tudhatta meg a dolgot? Hiszen ő senkinek sem mondta el, egyedül Ji Woon volt az, aki tudott a dologról, de ha ő mondta volna el, akkor az anyjuk nem kérte volna őt számon.
- Anya, az csek véletlen volt. Egyébként is honnan tudtad meg? - kérdezte elhalt hangon a lány.
- A szülei felhívtak, hogy mégis mit műveltél a fiúkkal, mert Se Hun csak fekszik a szobájában és vigyorogva simogatja a száját. Szerencséd, hogy nem apád tudta volna meg előbb, mert abból botrány lett volna. Apád ezerszer megmondta már neked, hogy nem lehet barátod addig, ameddig az apád bele nem egyezik.
- De Se Hun és én nem vagyunk együtt. Különben is miért mindig én húzom a rövidebbet? Úgy érezem engem nem is szeretsz annyira, mint a bátyámat és a húgomat, pedig tudtommal én is a gyermeked vagyok - So Ra szemeiben egy apró könnycsepp jelent meg, majd lefutott a lépcsőn. Megigazította a haját és letörölte a könnyeit. Nem lett volna túl szerencsés, ha az apja meglátta volna sírni, máskülönben hamar kiderült volna, hogy mit művelt az iskolában. Vett egy mély levegőt, majd bekopogott apja irodájának ajtaján.
- Szabad! - kiáltott a férfi, So Ra pedig kinyitotta az ajtót.
- Hívattál apám, hát itt vagyok - becsukta maga után az ajtót, majd odasétált az apja elé. Kang rendőrtiszt, magas ember volt, bátyához és hozzá hasonlóan fekete haja és barna szemei voltak. Igaz fekete hajában, már itt ott megjelentek az ősz szálak, ehhez képest igazán jól tartotta magát. Tekintélyt parancsoló pillantásai sok emberre hozták rá a frászt, többek között gyermekeire és feleségére is.
- Szeretnék gratulálni, hogy ismét te lettél az iskola első. Az igazgató nem rég hívott fel. Nagyon büszke vagyok rád kislányom - veregette meg lánya vállát, majd egy pillanat erejéig magához ölelte. So Ra ilyenkor érezte magát igazán boldognak. Ritka volt az olyan pillanat amikor igazán közel került az apjához, hisz azt mindig betemette a munka, csak úgy mint édesanyját is.
- Köszönöm én mindent megtettem ami tőlem telhetett. Lenne egy apró kérésem, ha nem bánnád.
- Rendben miről lenne szó? - nyelt egy nagyot. So Ra úgy érezte apja nem igazán repes attól, hogy lánya kéréseket intéz feléje, hiszen ez rendszerint kikérő volt, ahogyan most is.
- Hei Min elhívott engem, hogy menjünk sétálni és közben vásároljunk magunknak ezt és azt. Szeretnék engedélyt kérni rá, hogy elmehessek vele. Jiang Meng is eljöhetne, így kicsit megismerné a várost és útba ejtenénk az iskolát is.
- Rendben van, de csak azért mert kivételesen megérdemled, a pihenést. Most ha nem haragszol folytatnám a munkát - So ra fejet hajtott apja előtt, majd kifáradt a szobából. Boldog volt, hogy minden ennyire egyszerűen ment. Már csak azt kellene kitalálni, hogy mit fog csinálni az új fiúval. Ő ugyanis azt tervezte, hogy beszámol barátnőjének a Sehun - nal történt csókjáról. Nem lenne túl szerencsés ezt egy idegen előtt kikotyognia.
- Nahát ez a ház kész labirintus! - jelent meg az említett és tetetett ásításával ismét mosolyt csalt a lány arcára.
- Kötve hiszem, hogy aludtál volna, de tegyük fel, hogy elhiszem neked.
- Nos mit terveztél mára? Elmegyünk Szöulból valami izgalmas helyre?
- Nem egészen. Mivel kimenőt kaptam, ezért a barátnőmmel együtt vásárolni megyünk és közben útba ejtjük az iskolát is, hogy megnézhesd hol fogsz tanulni a következő hetekben.
- Ne már komolyan ilyen unalmas dolgot fogunk csinálni? A csajoknak miért kell a vásárlásnak szerepelni az első helyen? - nyafogott a fiú, mire So Ra ismét elnevette magát. Tetszett, hogy a fiú csak azért tetteti az üresfejű szépfiút, hogy az arcára mosolyt csalhasson.
- Én most megyek és átöltözöm. Ha a barátnőm Hei Min megérkezik indulhatunk. Menj reggelizz és ne merj kifogásokat kitalálni nekem - mosolyodott el a lány és már szaladt is fel a lépcsőn. A mai napját senki és semmi nem ronthatta el. Az apja végre elismerte, ráadásul itt van ez a szimpatikus új fiú is. Körbe fordult párszor, mire a szobájába érkezett. Azonban meglepetésére, nem egyedül volt. 11 éves húga Na Na is ott tartózkodott és nővére ruháit dobálta egyesével a földre.
- Hé törpe te meg mit csinálsz? - kérdezte húgától és arcon puszilta a kislányt, aki tökéletesen anyja utánzata volt. Rövid világosbarna haj, kék szemek és bosszantó természet.
- Unni jó hogy itt vagy. Apa szervezni akar mára egy fogadást az új fiú tiszteletére és nincs mit felvennem! - panaszkodott a kislány és karba tett kezekkel odébb rúgott, egy virágokkal díszített hosszú ujjú koktél ruhát.
- Mit szólnál, ha ezt átalakíttatnám neked? - emelte fel a ruhát, melyet húga az imént rúgott odébb.
- Jó rendben és köszi - mosolyodott el a lány és arcon puszilta nővérét.
- Na és történt valami ameddig én apával voltam?
- Igen Sehun oppa telefonált, de megmondtam neki, hogy az új fiúval vagy most elfoglalva.
- Mit csináltál? - nézett mérgesen a húgára, majd egy kispárnával lábon dobta a lányt.
- Jobban örültél volna, ha anya vagy apa találja meg előbb a telefont? Anya már így is nagyon mérges rád.
- Tudom, de nem tehetek ellene semmit sem. Anya majd megnyugszik. Szerinted mit vegyek fel a kis sétára?
- hát nem vagyok divat szakértő, de legyen a fehér csipkés blúzod, az nagyon csinos.
- Egy isten vagy Na Na - borzolta össze húga haját, majd óvatosan kilökdöste őt a szobájából. Felkapta a fehér az ujjánál csipkés blúzát, egy fekete bársony nadrágot és egy szintén fekete csipkés balerina cipőt, majd átöltözött. A haját kissé begöndörítette, a szájára kent egy réteg halvány rózsaszín szájfényt, majd felkapta a táskáját és megindult lefelé a lépcsőn. Hei Min és Jiang Meng már várták őt.
- Nocsak, a késő kisasszony. Mintha azt mondtad volna nekem, hogy ne késsek és lássanak csodát, végül te húztad az időt.
- Unni nagyon csinos vagy - dicsérte meg barátnőjét Hei Min, majd megölelte.
- Köszönöm te is nagyon csinos vagy. Jiang Meng megtennéd, hogy előre mész, mert szeretnék kicsit beszélgetni a barátnőmmel.
- Ne szólíts így, hívj inkább Ahmon - nak, ez a beceneven.
- Rendben van, legközelebb így teszek - Jiang Meng bólintott egyet, majd kissé előrement, hogy a lányok nyugodtan tudjanak beszélgetni.
- Te ez a fiú nagyon jóképű pasi. Pont olyan, mint akivel tegnap találkoztam az iskolában. A neve JungKook, vagyis ez a beceneve. Egyszerűen levett engem a lábamról. Tényleg mi történt tegnap azzal a fiúval?
- Az új srácra gondolsz? Semmi sem. Csak bocsánatot kért, majd hazafuvarozott.
- Ez neked semmi? Hihetetlen, hogy az apád nem haragudott meg miatta.
- Ő nem tud erről az egészről és jó lenne ha ez így is maradna. Egyébként valami fontosat akartam neked mondani! - komorodott el kissé, ezzel megijesztve a barátnőjét.
- Ki vele mit csináltál már megint?
- Megcsókoltam Sehun - t. Biztos vagyok benne, hogy tetszik nekem, viszont abban már nem, hogy ebből lehet e később komoly dolog is, vagy csak fellángolás.
- na ne már! Kang Sor Ra első csókja? Ez egyszerűen hihetetlen. Na és Sehun mit szólt hozzá?
- Itt van a probléma. Nem mondott azóta egy árva szót sem, amióta én megcsókoltam. Ráadásul a szülei beszéltek anyámmal, szóval már veled együtt ketten tudják a titkomat.
- Ne aggódj Unni én megtartom a titkodat. Viszont vigyázz ezzel a fiúval, mert valami nem stimmel vele kapcsolatban - mutatott a lány Jiang Meng felé, mire So Ra gondolkodóba esett. Ő nem vett észre semmi furcsaságot a fiún, bár sosem lehet tudni.
- nem hinném, hogy problémát jelentene nekem. Még nem ismerem, szóval majd meglátjuk - a két lány utolérte a fiút, de Hei Min megtorpant.
- én elmegyek egy kis vízért, ti meg addig maradjatok itt és várjatok meg jó? - So Ra bólintott egyet, Hei Min pedig elindult az árus felé, hogy vásárolhasson egy üveg vizet magának. Jaing Meng és So Ra leültek egy közelben lévő padra.
- Érdekes egy barátnőd van. Kizártnak tartottam volna, hogy egy ilyen karót nyelt lánynak, egy ennyire hiperaktív csaj legyen a legjobb barátnője,
- Mindenki tévedhet néha. Ha jobban megismersz, majd rájössz milyen is vagyok valójában.
- Biztos vagyok benne. Addig is mi lenne ha barátok lennénk? - nyújtotta felé a kezét, mire So Ra megfogta és kezet rázott vele. Egy ideig mélyen egymás szemébe néztek. Ez tekinthető So Ra első igazi szenvedéllyel teli pillantásának. Azonban ezt a megkapó pillanatot egy hang zavarta meg.
- Mintha azt mondtad volna, hogy nem lehetsz idegenek közelében!

2.rész Az ügyeletes rosszfiú

So Jimin, élete az utóbbi egy hónapban, a titkolózásról szólt. A fiú, aki eddig mindig igazi férfiként viselkedett, kivétel nélkül csak öltönyt és inget hordott, egy hónap leforgása alatt lett, egy mocskos szájú bőrszerkós rossz fiúvá. Mindezt csupán egyetlen személy miatt. A fiú apja jobbnak látta, ha inkognitóban próbálja előkeríteni egykori szerelmét. Való igaz akkor még mindketten, az általános iskola padjait koptatták és még semmit sem értettek a világból. Hiszen melyik 12 éves értené meg mi folyik körülötte? Jimin a maga 23 évével nem különösebben mondható felnőttnek, mégis úgy kellett eddig viselkednie, mint egy érett és céltudatos férfi. Apja hatalmasra duzzadt vagyonát fogja majd örökölni, nem beszélve arról, hogy az apjának az egész országra terjedő befolyása van, ráadásképpen maga az elnök vette őt pártfogásába. Na igen szerencsés az ember, ha az apja magának az elnöknek dolgozik. A nagy kérdés csak az volt, hogyan fogja ő eljátszani a rossz fiút, mikor a légynek sem tudna ártani? Mi sem egyszerűbb, csak bevonják, az egészbe a rendőrséget, a 6 testőrből legjobb barátokat faragnak, Jimin pedig ezentúl, egy hírhedt maffia család legidősebb tagja, tele priuszokkal és hasonló csoda klassz dolgokkal. Bár az egész a fiú agyára ment, mégis képes volt belemenni, pedig tudta jól, hogy erre rámehet, az amúgy fényes hírneve.

- Hé Jimin, komolyan ezért a lányért jöttünk ide? - bökte őt oldalba a legjobb barátjának kikiáltott Jeon Jeong Guk, vagy becenevén JungKook.

- Már hogy jöttünk volna ide pont miatta? Csak nézz rá, egy nyamvadt pillantást sem érdemelne.  - Azonban Jimin magát árulta el, mikor le sem bírta venni szemét, a lányról. Hosszú és fekete haj, igéző szempár, fehér bőr. Pontosan olyan volt, mint a fényképeken. Jimin valahányszor ránézett arra az egyetlen képre, rögtön ez a lány ugrott be neki. Pedig még csak nem is ismeri a lányt. Az egyetlen gond az, hogy túlságosan hasonlít ez a lány, az ő szerelmére. Akivel gyermekként együtt játszottak, megfeledkezve arról, hogy kicsodák az apáik. Mindig is tudta, hogy az a lány lesz majd egyszer a felesége és vele akarja leélni az életét.

- Ha nem miatta jöttünk ide, akkor mégis miért bámulod őt annyira?

- Mert egy nő. Tudod milyen vagyok, imádom, ha nők vannak a közelemben.

- Nocsak főnök, kezdesz belejönni a szerepedbe! - nevetett fel a barátja, mire ő igen erősen oldalba lökte.

- Itt te a haverom vagy, nem pedig az egyik alkalmazottja, az apámnak megértetted? Ameddig tart az álcázás, addig csak Jimin vagyok, nem beszélhetsz a kilétemről megértetted?

- Igenis Jimin! - az utolsó szót, vagyis a nevét, olyan gúnyosan ejtette ki, hogy az már sértette, az önbecsülését, ami igen sok volt neki. Ritkán lehetett őt kihozni a sodrából. Jaj, volt annak, aki mégis megpróbálkozott vele. Gyerekként is próbált türelmes lenni, és mivel, akkor még nem volt testvére, ez többé kevésbé sikerült is neki. Persze mint minden kisgyerek, ő is kikönyörgött szüleitől ezt azt, de mivel szigorban nevelkedett fel, ezért pontosan tudta, mit kaphat meg és mit nem. Ezért nem kaphatott jogosítványt, nem ihatott a kelleténél többet és nem menekülhetett a drogokba, a szerelmi bánata után. Egyszóval, szöges ellentéte volt a mostani személyiségének. Ő maga is megdöbbent, mikor kisétált, a butikból, egy bőrdzsekiben, és szűk farmerben. Egyedül, a sötét barna haja és megszégyenítően csodás barna szempárja maradt a régi. Ahogyan ott állt feszengve a szekrénysorok előtt, sokkal inkább hasonlított egy rémült kisfiúra, mint sem egy vad és zabolázhatatlan fiatalra. Azonban még a feszengés sem tántorította el őt attól, hogy szemezni tudjon, a vele szemben álló barna hajú lánnyal. Látott a szemében, valamit ami igencsak megfogta. A lány, a szemeit végig rajta tartotta, mintha Jimin pillantása teljesen megbabonázta volna. Ennek az igazán mély, szavak nélküli pillanatnak, a csengő hangja vetett véget. Már pontosan tudta mi fog jönni. A terv épp most fog elkezdődni.
- Főnök őt kell követnünk! - biccentett, az egyik rendőr a lány felé, akivel Jimin az imént, igen bensőséges kapcsolatba került. Ő csak bólintott egyet, majd a hét fiú elindult a lány mögött. Igyekeztek tisztes távolságba lenni tőle, nehogy azt higgye követik őt. A folyosó hosszú volt, a fiúk pedig úgy érezték, soha nem lesz vége az útnak. Jimin maga mellé pillantott, azonban JungKook nem volt mellette. Hátra tekintett és látta, hogy barátja éppen egy lánnyal cseverészik. Mérgesen fogta magát, és barátja után eredt.
- Tehát azt mondod a neved Hei Min? Varázslatos kislány vagy ugye tudod? - JungKook elővette, azt az igazán csábos mosolyát, és látni lehetett, hogy a Hei Min névre hallgató lány, vevő a fiú társaságára. Jimint nagyon bosszantotta, hogy ameddig ő azon izgul, mi fog kisülni a tervéből, addig barátja kellemesen elcseverészik, az útjába akadó lányokkal. Miért nem tud ő is ugyanannyi érdeklődést mutatni? Jimin már csak néhány lépésre volt a fiútól. Elkapta annak kabátját, majd maga felé húzta, és a tarkójánál fogva vonszolta őt maga után.
- Nem buliban vagyunk remélem felfogtad! Ha nem, akkor megmondhatom apámnak, hogy hajítson ki téged! - a tekintetével, szinte fel tudta volna nyársalni, a mellette lévő fiút. Azonban nem volt ideje arra, hogy rendesen számon kérje a fiút, mert a lány, már kezdett eltűnni a szemük elől. Sietniük kellett, hogy utolérjék. Szerencséjükre, sikerült tartaniuk a lépést és megérkeztek a kilences számú terem elé.Az ajtó előtt azonban megálltak és megvárták, míg a felbérelt rendőrök is megérkeznek. Jimin rendkívül ideges volt. Próbálta észrevétlenül tördelni ujjait, hogy leplezze, mennyire izgatott. Most először jár iskolában. Magántanuló lévén, nem tudta, mit mondjon vagy tegyen. Fiatalokat általában, csak az apja által rendezett partikon láthatott, de bensőséges kapcsolatba egyikkel sem került. Miután a rendőrök is megérkeztek, Jimin lenyomta az ajtó kilincsét, majd egyesével beléptek az ajtón. Mielőtt a tanárnő, beszédre nyitotta volna a száját, Jimin egyszerűen fogta magát, és a leghátsó padhoz sétált, majd leült az egyik székre, a fejére húzta kabátjának kapucniját és próbált minél észrevétlenebb lenni. A közelében ülő fiúk és lányok mind sugdolózni kezdtek, őt viszont ez egyáltalán nem zavarta. Mit számít mit mondanak mások? Azt gondolnak róla, amit csak akarnak, őt igazán nem zavarja. Egy mondat viszont, akaratlanul is megcsapta a fülét.
- Az ilyen emberek mint például ő sosem lesznek boldogok! - a hang irányába fordult és meglátta a lányt. A lányt, aki néhány perce még szinte elolvadt a pillantásában. Azt gondolta, hogy biztos jó ember lehet, de kiderült ő sem különbözik, a többi gazdag lánytól. Ő is lenézi azokat, akik nem olyan elitek, mint ő. Pedig ha tudná az igazságot, biztosan kétszer is meggondolja mit mondjon legközelebb. Felállt a helyéről, a székét arrébb rúgta, majd elindult a lány felé. Nem engedhette, hogy csak úgy szórakozzanak vele. Hiszen ő most, nem egy ismert ember fia, hanem egy maffia hálózat örököse.
- Legközelebb úgy mond, hogy más is halhassa kis anyám! - csapott egyet a lány padjára, mire az összerezzent.
- Sajnálom, nem akartalak megbántani. Csak te nem vagy ebbe az iskolába való. Látszik rajtad, hogy vad és durva vagy.
- Talán borító alapján ítéled meg a könyvet is, mint engem a külsőm alapján? Fogalmad sincsen róla, hogy ki vagyok. Ha igazán tudni akarod, akkor megmutatom - Jimin elkapta a lány csuklóját, felhúzta a székéről és kirángatta őt a folyosóra. Nem érdekelte, hogy mindenki őket bámulja, csak meg akarta mutatni ennek a lánynak, hogy nem minden az aminek látszik.
- Engedj el kérlek! - kiáltotta a lány és próbálta kihúzni a kezét a fiú szorításából.
- Ne hisztizz, különben egy csap alá nyomom a fejedet. Nem foglak bántani, ugyan miért tenném? Lehet, hogy nem vagyok ma született bárány, de lányokat sosem bántanék.
- Akkor mégis miért rángattál ki a teremből?
- Csak szeretnék elbeszélgetni veled, a teremben kiejtett mondatomon, miszerint sosem leszek boldog. Közölném veled, hogy igenis boldog vagyok. A szüleim megadnak nekem mindent, nem szenvedek hiányt semmiben. Igaz néhány balhéban benne voltam, de az senkit sem érdekel.
- Az én apám rendőr, szóval engem igenis érdekel. Miért voltál börtönben a barátaiddal?
- Mindent a maga idejében. Már feleslege lenne visszamennünk, szóval haza viszlek. A haverjaim még úgyis unják magukat a teremben.
- Nem kerülsz bajba emiatt? Hiszen mégis csak kiszöktél óráról? Ráadásul az apám teljesen ki fog akadni, amiért nem voltam bent az óra végéig.
- Most mit nyafogsz? Örülj neki, hogy egyáltalán felajánlottam, hogy hazakísérlek!
- Rendben van, de ha megpróbálsz erőszakoskodni velem, akkor lecsukatlak!
- Az előbb mondtam, hogy nem bántok lányokat. Mit nem lehet ezen érteni?
- Csak menjünk és érjünk is haza minél előbb. Az apám nem szereti, ha csak egy percet is kések - Jimin és a számára ismeretlen lány elindultak a terepjáró felé, ami a fiúkat szállította az iskolához. Miután mindketten beszálltak, el is indultak a Kang rezidencia felé. A lány egész úton egy szót sem szólt. Jimin tudta, hogy biztos halálra rémítette a lányt, de mégis mi mást tehetett volna?  Nem szabadott kiesnie a szerepéből. Az út nem volt túl hosszú, ilyenkor még a forgalom nem túl nagy, ráadásul a lány sem lakott túl messze. Jimin látásból már ismerte a házát, többször haladt már el mellette, mikor erre felé volt dolga. Az apja is rengeteget mesélt már a családról. Miután megérkeztek, Jimin kiszállt és kinyitotta az ajtót a lánynak.
- Remélem élvezte az utat kisasszony!
- Köszönöm, hogy hazahoztál. Még egyszer sajnálom, amit az osztályban mondtam. Túl hamar hozok ítéletet mások felett, még ha nem is ismerem az illetőt. Remélem nem haragszol már rám.
- Fátylat rá. Ha gondolod legközelebb is hazakísérhetlek. Öröm volt a veled való utazás.
- Ez nem lehetséges. Az apám úgyse menne bele, hogy egy vad idegen kísérgessen haza. Jobb szereti, ha a sofőrünk visz és hoz is haza engem - Jimin bólintott egyet, majd visszaült az autójába. Még el kellett intéznie valami fontosat, mielőtt hazament volna. Elég volt neki ennyi mára. A kocsiban levette a dzsekijét, felvette a napszemüvegét és már indult is. Igaz nem gyakran ment magához az elnökhöz, mert nem szerette zavarni a munkájában, de ez most kivételnek számított. Beszélni kellett vele, hogy a terv a lehető legjobban halad. Remélte, hogy büszke lesz rá, hiszen elég nehéz egy gazdag és befolyásos embernek mint ő eljátszani, hogy gonosz vad és agresszív. Az egyórás út végén, leparkolta az autót és egyenesen az elnök irodája felé ment.
- Uram csak, hogy végre megjött! Az elnök úr már nagyon várta magát - köszöntötte az elnök titkára, majd betessékelte a fiút.
- Szóval megjöttél! Hallom tökéletesen sikerült elsajátítanod a szerepet, amit kitaláltunk neked. Ennél büszkébb, már nem is lehetnék rád drága fiam!
- Köszönöm apám! Nehéz volt a magamévá tennem a szerepet, de sikerült ahogyan azt eltervezted. Kang So Ra a tenyeremből fog enni, csak idők kérdése. Nehéz volt eltitkolnom előtte, hogy ki vagyok, de biztos vagyok benne, hogy egy életre megjegyezte a nevemet. Vagyis So Jimin nevét biztosan.
- Büszke vagyok rád. Kang So Ra nem menekülhet a végzetet elől!  A szülei hiába bújtatták el, én mindig elérem amit akarok.
- Ha nincs más, akkor én mennék is. Szeretnék lepihenni, mert kifárasztott a ami nap - Jimin fejet hajtott az elnök előtt, majd elhagyta a termet. A terve úgy vette kezdetét ahogyan azt remélte. Kang So Ra még nem tudja, hogy kivel is áll szemben, de ahogyan azt egyszer elmondta már neki, hamarosan mindenre fény fog derülni. Majd ha eljön az ideje....